Jövőre maradnak a kisadók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár a jövő évi adótörvények zárószavazása csak ma délután lesz, úgy tűnik, megpecsételődött az erőforrás-fejlesztési hozzájárulás (efeho) sorsa, vagyis nem vonják össze a rehabilitációs és a szakképzési hozzájárulást, valamint az innovációs járulékot. A szabályozás tehát ezen a téren marad a régiben, igaz, kisebb módosítások 2008 elején is lesznek.

Ami a 2004 óta létező innovációs járulékot illeti, a számítási módszer jövőre sem változik. A járulék alapja a nettó árbevétel, ezt csökkenteni kell az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével, valamint az anyagköltséggel. Az adóalapnak az a része, amely a külföldön létesített telephelyen végzett tevékenységből származik, mentes a járulékfizetés alól. Ez azonban maximum a vetítési alap 90 százaléka lehet. Az így meghatározott vetítési alapon a járulék éves mértéke 0,3 százalék. Pontosabban, ez az éves bruttó járulékösszeg. A nettó járulék megállapításához ugyanis különböző, a kötelezettséget csökkentő tételeket lehet figyelembe venni.

Ilyen a gazdasági társaság saját tevékenységi körében végzett kutatás-fejlesztési tevékenység közvetlen költsége, a költségvetési gazdálkodási rendszerben működő, valamint az egyéb szervezetektől megrendelt kutatás-fejlesztési tevékenység költsége (lásd táblázatunkat).

A járulék előlegét negyedévente, a negyedévet követő hónap 20-áig kell bevallani és megfizetni. A bevallás legközelebbi határideje 2008. május 31. Az adózók eddig az időpontig kötelesek befizetni a tényleges járulékfizetési kötelezettség és a korábban befizetett járulékelőlegek különbözetét. E dátumtól nyílik lehetőség a túlfizetés visszaigénylésére is. Előleget legközelebb – általános esetben – a 2008. július 1-je és 2009. június 30-a közötti időszakra kell bevallani, ám a bevallás másképpen történik az első ízben kötelezetté váló, a járulékfizetésre folyamatosan kötelezett, valamint az átalakulással létrejött jogutód társaság esetében. Fő szabály szerint a járulékfizetési kötelezettség folyamatos fennállása esetén a járulékelőleg az adóévet megelőző adóév fizetendő járulékának az összege, amennyiben az adóévet megelőző adóév időtartama 12 hónap volt. Minden más esetben az adóévet megelőző adóév fizetendő járulékának a működés időtartama alapján számított összege.

A következő hetekben beszámolunk a rehabilitációs és a szakképzési hozzájárulással kapcsolatos tudnivalókról is.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.