Júniustól megszűnhet az AM-könyv


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A visszaélésekkel indokolja a munkaügyi tárca az alkalmi munkavállalói könyv megszüntetését, ez azonban nem jelenti azt, hogy a könnyített alkalmi munkavállalás lehetősége is megszűnik, a munkavállalókat azonban elektronikusan kell majd bejelenteni. A tárca javaslata már olvasható minisztériumi honlapon.

Az alkalmi foglalkoztatás időkorlátait a hatályos szabályozásnál rugalmasabban állapítja meg a tervezet. Magánszemély háztartásában végzett munka esetén nem lesz korlátozás, egyébként pedig évi 200, illetve azonos felek között 90 nap lesz a maximális alkalmi munkavégzés időtartama. A jogszabályban meghatározott feltételekkel azonban már csak magánszemélynél, közhasznú szervezetnél, illetve a mezőgazdaságban lehet majd alkalmi munkát végezni.

A munkaszerződést a felek szóban kötik majd meg, a munkáltató pedig a munkaszerződés főbb tartalmi elemeire is kiterjedően teljesíti bejelentési kötelezettségét. Ezáltal a szóban megkötött szerződés tartalmi elemei a munkaügyi ellenőrzés, az adóellenőrzés, valamint a társadalombiztosítás számára rekonstruálhatók lesznek. Ha a bejelentés telefonon történik, a szerződést az Mt. általános szabályai alkalmazásával, írásban kell megkötni.
Az alkalmi foglalkoztatás új szabályai a bejelentési kötelezettségek teljesítését is korszerűbb, elektronikus úton teszik kötelezővé. Ez megteremti annak a feltételét is, hogy az alkalmi foglalkoztatás naprakészen nyomon követhető legyen. Az elektronikus bejelentés az általános elektronikus ügyintézés közigazgatási eljárási szabályaira épül, tehát erre a munkáltatónak ügyfélkapu kódja vagy elektronikus aláírása felhasználásával nyílik majd lehetősége. Ügyfélkapu kóddal a magánszemély munkáltatónak is rendelkeznie kell, ő azonban a bejelentést telefonon is megteheti.

A közterheket ezentúl nem bélyegen, hanem átutalással kell befizetnie a munkáltatónak, de fizethet majd csekken is.

Az alkalmi munkavállaló továbbra sem lesz jogosult teljes körű egészségbiztosításra, csak baleseti egészségügyi szolgáltatásra és baleseti táppénzre.

Forrás: Szociális és Munkaügyi Minisztérium


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.