Kamu ekaer-oldalra figyelmeztet a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felhívja az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszert (ekáer) használó adózók figyelmét, hogy bejelentésekre, valamint tájékozódásra kizárólag a NAV hivatalos ekáer weboldalát (www.ekaer.nav.gov.hu) használják – hívja fel az érintettek figyelmét az adóhatóság.


A NAV csütörtöki tájékoztatása szerint az egyéb internetes oldalakon elérhető kalkulátorok téves tájékoztatást adhatnak például a bejelentési kötelezettségről.  

Példaként a NAV egy jóhiszeműen eljáró bútorgyártó cég esetét említi,  amelynek szállítmányát a NAV pénzügyőrei ellenőriztek Hegyeshalomnál. A jármű Németországból szállított hatezer kilogramm  bútorlapot egy magyarországi telephelyre. A pénzügyőrök megállapították, hogy a fuvar ekáer bejelentése nem történt meg.

A vevő arra hivatkozott, hogy az interneten elérhető ekaer.hu oldalon található kalkulátort használta, ahol megadta a szállítmány adatait és azt az eredményt kapta, hogy „nincs ekáer bejelentési kötelezettsége”. Ezért nem tette meg a bejelentését.  

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>

A NAV hangsúlyozza: csak akkor nem tartozik az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer hatálya alá a közúti fuvarozással járó tevékenység, ha ugyanazon feladótól ugyanazon címzett részére ugyanazon útdíj-köteles gépjárművel egy fuvarozás keretében szállítandó nem kockázatos termékek együttes bruttó tömege nem haladja meg a 2500 kilogrammot és azok együttes adó nélküli értéke pedig nem több 5 millió forintnál. A rendelet együttes feltételként jelöli meg, hogy a súlyadat, valamint az érték összeg nem lépheti túl a megadott határokat.

A szállított hatezer kilogramm bútorlap így egyértelműen ekáer köteles, tekintve, hogy az áru súlya meghaladja a mentességi feltételként meghatározott 2500 kilogrammos határt. A mulasztás miatt az adóigazgatási eljárás folyamatban van, természetesen a NAV az eset összes körülményét vizsgálja – jelezte a NAV.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.

2024. május 2.

Svédország – kis nép, nagy teljesítmény

A svédek büszkék hazájukra és erre minden okuk megvan. Az ország versenyképes, a gazdaság nemcsak a hagyományos ágazatokban, hanem a high-tech szektorban is nagyon jó teljesítményt nyújt, a jóléti társadalom stabilitást, biztonságérzetet ad minden polgárnak. Svédország közismerten magas adózású országnak számít, a magas színvonalú jóléti szolgáltatások és biztonsági háló alapja a magas adójövedelem.