Kedvezményes cafeteria: itt a lista


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cafeteria keretében adott juttatások közül idén mindössze néhány maradt teljesen adómentes, sok népszerű javadalmazási forma után januártól 25 százalékos személyi jövedelemadót kell fizetni. Ezekre járulékteher továbbra sem rakódik, így a munkáltatók számára továbbra is költségmegtakarítást jelent az igénybevételük

Ebbe a kategóriába tartozik a helyi utazási bérlet juttatása, illetve a magánnyugdíjpénztári tagdíjkiegészítés .
Üdülési csekket évente legfeljebb a minimálbér összegéig lehet kedvezményesen adni, ugyanakkor csekket a munkavállalók mellett a családtagok is kaphatnak, ilyenkor az összeghatár a családtagok számától függően megsokszorozódik.

Melegétkezési utalvány havi 18 ezer forintig adható az idei évtől 25%-os adóteher mellett, önkéntes nyugdíjpénztárba pedig a minimálbér 50%-áig, önkéntes egészségpénztárba és önsegélyező pénztárba pedig együttesen annak 30%-áig teljesíthető befizetés. A kedvezményes kulcs alá tartozik az iskolakezdési támogatás (a minimálbér 30%-áig) és az iskolarendszerű képzés költségének megtérítése is, mégpedig a legkisebb bér két és félszereséig.

Forrás: Privátbankár


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.