Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kereslet megugrása mögött sok helyen nem humánus, hanem gazdasági megfontolás áll.
Jelentősen megnőtt az igény a megváltozott munkaképességű munkavállalókra, csakhogy a kereslet megugrása mögött sok helyen nem humánus, hanem gazdasági megfontolás áll. A Népszabadság szerint így próbálják meg elkerülni a rehabilitációs hozzájárulás megfizetését.
Ahol ugyanis az ilyen munkavállalók aránya nem éri el az öt százalékot, több százezer forintot fizethet a cég. Félő, ha megváltozna a törvény, az alkalmazottak egy részét azonnal elküldenék.
Magyarországon több mint 900 ezer megváltozott munkaképességű ember él, de csupán 10-13 százalékukat foglalkoztatják. Az Európai Uniós fejlettebb országaiban ez az arány 40-50 százalék, amit 2020-ra szeretnének 75 százalékra emelni.
A fogyatékossággal élők közül a mozgáskorlátozottaknak vannak a legjobb esélyeik a munkaerőpiacon, míg az értelmi fogyatékosok jutnak a legnehezebben munkához.
Forrás: Hír24
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást információcsere keretében. Szintén érdemes mérlegelni, hogy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kriptovalutából jövedelmet szerzők a NAV ellenőrzések célkeresztjében vannak a NAV 2024-es ellenőrzési terve szerint – foglalja össze a Niveus Consulting Group.
Az adóigazgatási eljárásról szóló törvény szerint szakvéleményt kell kérni, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges. Ismertetjük a szabályozást és bemutatunk egy érdekes példát a transzferárazás világából.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!