Késik az adóreform Amerikában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az amerikai pénzügyminiszter szerint az egészségügyi ellátórendszerről folyó kongresszusi viták miatt egyelőre késik az adórendszer nagyszabású átalakításról szóló tervek végrehajtása. Robert Mnuchin szerint ugyanakkor az Egyesült Államok nem kíván valutaháborúba keveredni más gazdaságokkal, annak ellenére sem, hogy Donald Trump elnök túl erősnek tartja a dollárt.


Mnuchin a Financial Timesnak adott interjúban kijelentette: „jelenleg nem reális” az a cél, hogy az adóreform-tervezet augusztus előtt túljusson a Kongresszuson és Trump asztalára kerüljön aláírásra, mivel egyelőre az egészségügyi rendszer átalakítása van napirenden. Hozzátette azonban, hogy továbbra is számít az adóreform idei végrehajtására.

Az előző amerikai elnök, Barack Obama nevéhez kötődő, Obamacare néven ismert ellátási rendszer átalakítására benyújtott egészségbiztosítási törvénytervezetet a kormányzat a múlt hónap végén – a képviselőházi voksolás előtt néhány órával – visszavonta, mivel a republikánus többség ellenére nem volt meg az elfogadáshoz szükséges számú szavazat. 

A londoni gazdasági napilap keddi kommentárja szerint az adórendszer átalakításáról is vita van a Trump-kormány és a törvényhozási frakciók vezetői között, és a fő ütközési pontok egyike az a terv, amely illeték formájában gyakorlatilag megadóztatná az importot. A Financial Timesnak nyilatkozó vezető amerikai kormányilletékesek valószínűtlennek nevezték, hogy ez a vitatott elem benne marad a tervezetben, annak ellenére is, hogy elhagyása tíz év alatt ezer milliárd dolláros rést ütne a republikánusok adóbevételi tervein.

 

Robert Mnuchin pénzügyminiszter a lapnak kijelentette, hogy „adódhatnak más lehetőségek is” az e forrásból tervezett ezer milliárd dolláros bevétel elérésére, mivel ez csak egy volt a reformot előkészítő százfős pénzügyminisztériumi csapat által vizsgált számos intézkedés közül. Mnuchin hozzátette ugyanakkor, hogy az importilleték sem került még le a napirendről.

A pénzügyminiszter szerint az amerikai gazdaság növekedési üteméről szóló különböző előrejelzési forgatókönyvek akár kétezer milliárd dollárhoz közeli mértékű költségvetési bevételkülönbségeket is okozhatnak.

Mnuchin elvetette azokat az aggályokat, hogy a Trump-kormány a dollár ereje miatt valutaháborúba bocsátkozna más országokkal. Trump erről szóló múlt heti megjegyzéseiről a pénzügyminiszter azt mondta: az amerikai elnök „tényszerű kijelentéseket tett” a dollár erejéről, és „nagy különbség van a szavak és a tettek között”.

Londoni pénzügyi elemzők szerint Trump nem is nagyon tudna hatékonyan és tartósan fellépni a dollár erősödésével szemben, tekintettel az amerikai monetáris politika szigorítási ciklusára.

A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics jelenlegi előrejelzése például az, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve 2017-ben és 2018-ban is négy-négy kamatemelést hajt végre, sokkal többet, mint amennyit a piac jelenleg áraz, miközben az euróövezeti jegybank (EKB) és a Bank of Japan a belátható előrejelzési távlatban valószínűleg egyaránt folytatja mennyiségi enyhítési ciklusát.

A legnagyobb gazdasági erőcentrumok e meredeken széttartó monetáris politikájának következményeként a Capital Economics előrejelzése szerint a dollár az idei év végére az 1 dollár/eurós árfolyamparitásra, illetve 120 jen/dollárra drágul a jelenlegi 1,07 dollár/euró, illetve 109 jen/dollár körüli árfolyamokról.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.