Kevesebb támogatás adható az autós munkába járáshoz?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nemzetgazdasági tárcára igen erős nyomás nehezedik az ügyben, hogy az autóval történő munkába járás kedvezményét megszüntessék – olvasható egy, a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett levélben, a Napi Gazdaság információi szerint.

Az autóval munkába járók támogatását szorgalmazza a Garai István Levente (MSZP-s képviselő) egy a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez intézett hivatalos kérdésben. A miniszter a hivatalos válaszában – amely a parlament honlapján olvasható – alaposan körüljárja a kérdést és elismeri, hogy mind a növelés, mind a támogatás megszüntetése miatt erős nyomást érzékel a minisztérium.

A munkáltató jelenleg többféle módon támogathatja a munkavállaló munkába járását, ami leggyakrabban valamely közösségi közlekedési szolgáltatás igénybe vételét jelenti. Számos esetben a cégek cafeteria keretében oldják meg, de ezen felül is adhatnak támogatást a bérlet vagy jegy vásárlására. Utóbbi esetben a támogatás mértéke a teljes ár 86 százaléka lehet. Ez a támogatás nincs is veszélyben – hisz a kormány szándéka a közösségi közlekedés használatának támogatása.

Folytatás a Napi gazdaság cikkében, az alábbi linken.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.

2024. június 20.

Illeték: cserét pótló vétel

Életünk során adunk-veszünk dolgokat, akár ingatlanokat is. Változunk is változtatunk. Abban az esetben, ha ingatlant szerzünk ellenérték fejében, általában vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Az ingatlan szerzése, átruházása, hasznosítása jogi esemény is, mely akár csere formájában is megvalósulhat. Jelen cikkben az illetéktörvényben szereplő csere, illetve cserét pótló vétel szabályait, érdekességeit mutatjuk be.

2024. június 19.

Varga Mihály: Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben az uniós országok között

Az Európai Unión belül Magyarország hajtotta végre az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést 2010 óta: az áfarés mértéke 22 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke pedig 40 százalékról 35 százalékra csökkent – jelentette ki Varga Mihály az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) éves közgyűlésének szerdai nyitó napján Budapesten.