Kiadáscsökkentést tervez a FIDESZ


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adóátrendezést és a kiadások csökkentését tervezi az ellenzéki párt.

Az 1997-2001 közötti gazdasági „”aranykort”” tartja elérendő célnak a Matolcsy György és Cséfalvai Zoltán – fideszes gazdaságpolitikusok – által szerkesztett Jövőkép című kiadvány, amely bevallottan a Fidesz választási programjának alapja. Az „”aranykor”” idején egyszerre valósult meg a gazdasági növekedés és az egyensúlyi mutatók javulása – amit akkor a világgazdasági konjunktúra és nem utolsósorban a tanulmány által is bírált Bokros Lajos nevéhez fűződő kiigazítás tett lehetővé, bár a szerzők inkább a lakossági fogyasztásnak tulajdonítják a gyors növekedést.

A tanulmány élesen bírálja a 2002 után megkezdett szocialista osztogatás politikáját – amikor visszaesett a növekedés és a külső-belső hiány is megugrott. A tanulmány végleg szakít az újraelosztás növelésével hajtott gazdaságpolitikával, mivel az megfojtja a gazdaságot, ezért a Fidesz hátországa is az állami kiadások csökkentése és az adóterhelés mérséklése mellett teszi le a voksot.

Az alacsony foglalkoztatási ráta okát a tanulmány a magas szociális transzferekben látja, amelyek elvonják a cégek munkahelyteremtő erőforrásait. Ezért az újraelosztás csökkentésén túl olyan vállalkozóbarát környezet kialakítását ígéri, amely lehetővé teszi új munkahelyek teremtését. A szerzők a szürkegazdaságra nem mint adócsaló potyautasokra, hanem a növekedés „”tartalék seregére”” tekintenek.

A jelentős eladósodottság miatt a drasztikus adócsökkentést elutasítja a tanulmány, ezért első lépésben a jövedelemadók és tb-járulékok csökkentését, a vagyoni, illetve forgalmi adók emelését javasolják – egy későbbi ütemben kerülhet sor a vállalkozói adók jelentősebb mérséklésére. A Fidesz stratégái szerint meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy az adófizetők közvetlenül befolyásolhassák az általuk befizetett adók felhasználását – ezért az adócsökkentés csak egy új társadalmi szerződés mentén épülhet. Ezen új társadalmi szerződés része lehet az állam újrafogalmazása, ez a kicsi, de erős államot tartja kívánatosnak, amely megtartja a szabályozó szerepet, de akár tulajdont is szerez – így már Orbán Viktor fogalmazott. Az új államfelfogásban a kistérségek, megyék és a régiók szerepe megerősödne a decentralizáció jegyében, úgy, hogy a jogok mellé a helyi szerveződések adóbevételeket is kapnának.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.