Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az e-kereskedők, vendéglátósok és a taxisok is a NAV kiemelt figyelmére számíthatnak – s sokan mások is.
Az idei ellenőrzések során az egész országra kiterjedően vizsgálja majd az elektronikus kereskedelemben dolgozókat a NAV, de nem maradnak ki a szépészeti szolgáltatások, a vendéglátóhelyek és a taxisok sem, ahogy külön figyelmet kapnak a sporttevékenység, illetve a strandok területén működő szolgáltatók – adta hírül a Napi.hu.
Az akció ideje alatt az ellenőrök kiemelt figyelmet fordítanak a szezonális termékek forgalmazását végző adóalanyokra, az idegenvezetési szolgáltatókra, strandokra, időszakos vásárokra és egyéb nyári időszakhoz köthető események, nagy tömegeket vonzó fesztiválok ellenőrzésére.
A hatóság emberei többek közt azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók bevételeikről adnak-e számlát vagy nyugtát, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat, a kereskedők számot tudnak-e adni áruik eredetéről, illetve betartják-e a jövedéki termékek árusítására vonatkozó szabályokat, s különös figyelmet fordítanak az online pénztárgépek ellenőrzésére is
Az Észak-alföldi Régió három térségében, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kiemelt figyelmet fordít az adóhatóság a magánorvosok ellenőrzésére is – olvasható a lapban..
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!