Kilencvenmillió helyett csak 322 ezer forint áfát fizetett a tatai vállalkozó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csalás bűntette miatt indítottak eljárást egy betonacéllal kereskedő tatai vállalkozó ellen, aki a gyanú szerint 92 millió forint forgalmi adóval károsította meg a költségvetést.

A férfi gazdasági társasága 2011 végétől 2013 elejéig betonacéllal és huzallal kereskedett belföldön. Az árut az Európai Unió területéről számla nélkül szerezte be, így igazolt költségeket nem tudott elszámolni.

A termékek értékesítése után jelentős áfafizetési kötelezettsége keletkezett, ezért bevételei nagy részét eltitkolta és 92,3 millió forint általános forgalmi adó helyett csak 322 ezer forintot fizetett be.

A megyei főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, azt indítványozva, hogy a Tatabányai Törvényszék börtönbüntetésre ítélje és tiltsa el a gazdasági társaság vezetője foglalkozástól – közölte a Komárom-Esztergom megyei főügyész, Reszl Ildikó.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).