Kimarad a NAV az életpálya-modellből


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV dolgozóira mégsem vonatkozik a közszolgálati életpálya-modell; a szakszervezet tiltakozik.


Különösen méltánytalannak tartja a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete, hogy a korábbi ígéretek ellenére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozói kimaradnak a közszolgálati életpálya-modellből, a szakszervezet ezért Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult – közölte Holecz Gábor, a szakszervezet elnöke.

A szakszervezeti vezető emlékeztetett rá: a vonatkozó kormányhatározat egyértelműen és kötelezően rendelkezik arról, hogy a közszolgálati életpályamodellt a hivatásos jogviszonyban állókra meg kell alkotni.

Erről szóltak az eddigi egyeztetések is – szögezte le Holecz Gábor, hozzátéve: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is megerősítette, hogy az életpálya-modell vonatkozni fog a NAV-dolgozókra is. Emellett Bakondi György, a közszolgálati életpálya kidolgozásának koordinációjáért felelős miniszteri biztos is így nyilatkozott az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén, ahogyan ezt az emlékeztető is tartalmazza.

Ugyanakkor a hvg.hu a héten arról írt, az új szolgálati törvény nem vonatkozik majd a NAV hivatásosaira, amit Bakondi György miniszteri biztos is megerősített a portál kérdésére.

A szakszervezet elnöke hangsúlyozta: különösen méltánytalannak tartják, hogy egy hetilapból kell értesülniük arról, hogy a korábbi ígéretek ellenére kimaradnak a NAV dolgozói az életpálya modellből. A helyzet rendezése érdekében Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordultak, a szakszervezet elnöksége pedig válságülést tart, egyben megkezdték a demonstráció előkészítését.

„A pénzügyőrök, de az egész NAV személyi állománya rendkívül elkeseredett, úgy érzik, a kormány megalázta, becsapta őket” – mondta Holecz Gábor. Véleménye szerint különösen veszélyes a helyzet abban a pillanatban, amikor a NAV több ezer dolgozója bevetésre készen áll az új elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző Rendszer (ekáer) bevezetése előtt, ami rendkívüli fizikai és szellemi megterhelést jelent a személyi állomány számára.

(Forrás: MTI)

Költségvetési szakemberek I. Pénzügyi, gazdasági, számviteli konferenciája

2015. március 26-27.

A konferencián két napon át a résztvevők betekintést kaphatnának kizárólag a költségvetési szerveket érintő gazdálkodási, adózási, számviteli, munkajogi változásokba.

Előadók:

dr. Aradi Zsolt, Kézdi Árpád, Osgyányi Judit, Sándorné Új Éva, Szamkó Józsefné

További részletek >>


Kapcsolódó cikkek

2024. március 1.

Tájékoztatási igazgatóság alakult a NAV-nál

Március elsejétől az adóhivatal általános tájékoztatási tevékenységét az országos illetékességgel működő tájékoztatási igazgatósága látja el, az ügyfelek továbbra is a megszokott csatornákon kérhetnek segítséget adózási kérdésekben – közölte a NAV.

2024. március 1.

Karbantartás miatt üzemszünetet tart vasárnap a NAV

A háttérrendszerének karbantartása miatt a NAV webes felületei és a NAV-Mobil applikáció egyes szolgáltatásai nem lesznek elérhetők 2024. március 3-án, vasárnap 9 órától 21 óráig – közölte az adóhatóság.