Nem automatikusan jár a nyugdíjbiztosítás utáni adókedvezmény


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Múlt év elejétől újra jár az üzleti biztosító társaságokkal kötött nyugdíjbiztosítások után az adókedvezmény, de a szerződők ezt nem automatikusan kapják, hanem a biztosító igazolása alapján, a személyi jövedelemadó bevallásukban igényelhetik vissza – hívja fel az érintettek figyelmét az Union Biztosító.


Az adóhatóság az adójóváírást – a díjigazolás alapján kitöltött – szja-bevallás benyújtását követő 30. napon utalja. A visszajáró összeg azonban nem közvetlenül az ügyfélhez, hanem a biztosítóhoz érkezik, amely jóváírja azt az ügyfél megtakarítási számláján, ezzel is növelve a nyugdíjcélú megtakarításának összegét.

Az adójóváírás az éves befizetés 20 százaléka, de legfeljebb 130 ezer forint lehet.

Az adójóváírásnak további feltételei is vannak. Egyrészt az ügyfélnek minden adótartozását rendeznie kell. Másrészt megfelelő nagyságú adóval is rendelkeznie kell. Előfordulhat ugyanis, hogy a családi adókedvezmény érvényesítése után már nem elegendő az adó a nyugdíjbiztosítási kedvezmény teljes körű visszatérítéshez. Ilyenkor – az adott évben – csak a maradék adóhoz igazodó támogatási összeg jelenhet meg az ügyfél számláján.

A biztosító közleménye szerint az adójóváírás technikai szabályainak felidézése azért fontos, mivel múlt év elejétől jár újra adókedvezmény a nyugdíjbiztosítások után. A 2010 előtti szabályok legfeljebb évi 100 ezer forint szja-kedvezményt engedélyeztek, az önkéntes- és az üzleti alapon kötött nyugdíjbiztosításokra, továbbá az életbiztosításokra. A három – vagy ennél kevesebb – biztosításra befizetett éves díjból járt vissza 100 ezer forint. Ez a kedvezmény 2010-től megszűnt.

EKAER lépésről lépésre – Összefoglaló e-könyv

Érintett vagyok-e az EKAER bejelentésben?
Hogyan regisztrálhatok?
Milyen módon tudom megtenni a bejelentést?
Megteheti a bejelentést helyettem a fuvarozó?
Mi az a kockázati biztosíték?
Milyen mértékűek a büntetések?

További információ és megrendelés >>

A jogszabályok tavaly januártól teszik újra lehetővé az adókedvezmény igénybe vételét. A 2014. első napjától hatályos meghatározás szerint a nyugdíjbiztosítás lejárata a biztosított nyugdíjba vonulása, előtte csak a biztosított halála, illetve legalább 40 százalékos rokkantsága esetén fizethet a biztosító. Szintén feltétel a 10 éves díjfizetés.

A biztosítók múlt év februárjától kezdtek kijönni a feltételeknek megfelelő nyugdíjbiztosításaikkal. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) legutóbbi adatai szerint szeptember végéig 45 ezer ilyen szerződést kötöttek az ügyfelek és ezek éves – átlagos – díja 212 ezer forint volt.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.