Kímélni akarta az adózókat Mária Terézia az úrbéri rendelkezésekkel

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Enyhíteni akarta az agyonadóztatott jobbágyság terheit Mária Terézia; mint mondta: „etetni kell a juhot, hogy nyírni lehessen!”. A magyar nemesség ebben nem volt partner, ezért az uralkodó rendelettel vezetett be egységes közteherviselést. Az egyértelmű jogi helyzetnek hol a parasztok, hol a földesurak örültek kevésbé.

Mária Terézia gazdaságpolitikai intézkedései alapvetően a merkantilista szemléletet tükrözik. Kiemelkedik ezek közül az 1754-ben hozott vámrendelkezése, amely kettős vámhatárt hozott létre a birodalomban: a külső vámhatár a birodalmi termékeket védte a behozott termékekkel szemben, ilyen módon a birodalmi önellátást tűzte ki célul. A belső, Magyarország köré vont vámhatár erősítette az örökös tartományok (Ausztria és Csehország) ipari termelését, illetve támogatta a magyar területek mezőgazdasági termelését. A felvilágosult abszolutizmus jegyében a birodalom alattvalóinak helyzetét is több rendelkezéssel segítette, gazdasági intézkedései közül a jobbágyságra vonatkozó úrbéri rendelkezések bírnak különös jelentőséggel.

Mária Terézia számos intézkedést hozott a jobbágyság életkörülményeinek javítása érdekében. A kötelező közoktatás elrendelése (Ratio Educationis, 1777) mellett ki kell még emelni az egészségügyi ellátásra vonatkozó intézkedéseit, illetve a jobbágyok és a földesurak közötti viszonyokat szabályozó úgynevezett urbáriumait. A jobbágyságról alkotott véleményét jól kifejezi az a neki tulajdonított mondás, miszerint „etetni kell a juhot, hogy nyírni lehessen!”. Valójában már az ókori római történetíró, Suetonius is említi ezt, Tiberius császárnak tulajdonítja ennek „eredetijét”, amely szerint „boni pastoris esse tondere pecus, non deglubere” azaz „a jó pásztor nyírja a juhot, nem megnyúzza”. Mindez persze nem csökkenti Mária Terézia jobbágyvédelmi intézkedéseinek jelentőségét.

Mária Terézia erdélyi dukátja 1762-ből

 

Úrbéri rendelkezések

A XVIII. század közepén a magyarországi jobbágyság helyzete az ország különböző területein rendkívül eltérő volt. Ennek egyik oka az egyes országrészek sajátos történelmi sorsa volt (Erdély, török megszállás, a Rákóczi-szabadságharc után is megmaradt privilégiumok stb.), de nagy különbségek adódtak abból is, hogy a földesurak által elvárt adók és egyéb jobbágyi szolgáltatások között is jelentős eltérések voltak.

A parasztság terhei a következők voltak:

• Az állam felé 15-30 forintos hadiadót fizetett (contributio, bellica), továbbá háziadót fizetett a vármegye költségeinek fedezésére (contributio ad cassam domesticam, ez a hadiadónak kb. egyharmada volt), katonáskodással tartozott (ld. reguláris hadsereg), illetve a beszállásolt katonák és lovaik ellátása (oralis portió és equilis portio) és a haderő szállítása (a következő falu határáig, forspont) is kötelezettsége volt. Az oralis portio napi mennyisége két font kenyér, egy font hús volt, az equilis portio (lovak adagja) nyolc font széna, hat font zab és egyheted csomó szalma volt. A háborúskodás idején rendkívüli hadiadó (subsidium) kivetésére is sor került.

• A földesúr felé a paraszt kilenceddel tartozott a föld minden terméséből és az állatok szaporulatából, ezen felül jelentős alkalmakkor (házasság, gyermek születése stb.) ajándékkal tartozott a földesúrnak, illetve ingyenmunkát kellett végezni a földesúr házában, majorságában, földterületén (a robot mértéke egyes helyeken elérte a heti 3-4 napot is). Ezekhez jöttek az úgynevezett banalitásjogok, vagyis a földesúri monopóliumok, ami azt jelentette (például), hogy a jobbágy csak a földesúr malmában őröltethet, csak a földesúr kocsmájában fogyaszthatott bort, és csak urán keresztül adhatott el húst.

• A jobbágy az egyház felé a megtermelt termékek után tizedfizetéssel tartozott (a kilencedik tizedet (nona) kapta a földesúr, a tizedik tizedet – decima=dézsma – az egyház), de ezen túl is volt díjfizetési kötelezettség az egyház felé (stólapénz). A zsidókat 1749-től türelmi adóval terhelték).

A portákat több alkalommal is felmérték, érdemben nem változott a számuk 1723 és 1847 között.

A porták száma összesen (1723-1847, darab)

Év	Magyarország	Horvátország	Partium és Szlavónia	Összesen
1723	5 320 000		168 500	5 488 500
1724	5 351 500		144 000	5 495 500
1729	5 353 000		144 000	5 497 000
1733	5 357 000		98 500	5 455 500
1780	5 921 250	327 250	98 500	6 347 000
1792	5 961 125	296 625	98 500	6 356 250
1847	5 866 625	366 875	73 500	6 307 000

A közteherviselés aránytalanságára már az 1760-as években is számos politikus felhívta a figyelmet, így Pálffy Miklós kancellár az volt a véleménye, hogy javítani kell a jobbágy helyzetén és a nemességnek adóznia kellene, a szlovák Kollár Ádám a papság megadóztatását javasolta. Véleményük szerint, mivel a nemesség a kiváltságait az ország védelméért kapta, de a reguláris hadsereg felállításával a nemesi felkelés intézménye már idejét múlta, az adómentesség sem tartható fenn.

A Szent István-rend kitüntetés első átadása 1764-ben (Martin van Meytens festménye)

 

Mária Terézia az 1764/65. évi országgyűlésen próbálkozott a jobbágykérdés törvényi úton való rendezésével is, de a nemesség Batthyány Lajos nádor vezetésével felsorakozott kiváltságai védelmére, így a javaslatot a magyar rendi országgyűlés elutasította (a hadiadó emelését elfogadták, de az érdemben szintén a jobbágyságot sújtotta). Mivel a királynő a rendek együttműködésére nem számíthatott, ezért a szabályozásra ezen a területen is a rendeleti utat választotta a királynő. Mária Terézia 1755 és 1778 között több urbáriumot (más elnevezéssel úrbéri pátens) adott ki (az az irat, melyben a földesúr lefektette az őt megillető szolgáltatásokat). Ezek közül legfontosabb az 1767. január 23-án kiadott urbárium (vagy jobbágyrendelet) volt, amelyben szabályozta a jobbágyi terheket, ezzel a földesurakkal szemben kívánták megvédeni a jobbágyokat, illetve azok adózóképességét.

Rögzítették a jobbágy haszonvételét és kötelezettségét. A haszonvétel alapja a jobbágytelek volt. Ezt királyi biztosok mérték fel, ennek alapján szabták meg a úrbéri adókat és szolgáltatásokat. A jobbágytelek (fundus, sessio) nagyságát a föld minőségétől függően 16-40 hold mértékben határozták meg, ez után kellett a telekadót megfizetni, a pénzadót teleknagyságtól függetlenül 1 forintban határozták meg. A belső telekhez tartozott a ház és a konyhakert, a külső telekhez a szántó, a kaszáló. Az erdőket és a legelőket a falu közösen használta. A telki állományon kívüli földeken – irtványok, szőlő, bérelt föld – többnyire zsellérek gazdálkodtak. A legelőt, erdőt és tavat nem osztották fel, de a jobbágy használhatta ezeket. Volt a jobbágynak faizási (lignatio, fakitermelés) vagy nádlási (nád kitermelése) joga, valamint tarthatott kurta kocsmát is (borkimérési jog Szent Mihály napjától Szent György napjáig).

A jobbágy éves szinten 52 napi igás- vagy 104 napi gyalogrobottal tartozott (heti egy illetve két nap), de ettől „dologidőben” (aratás, szüret stb.) el lehetett térni. Ez a szolgáltatás az egésztelkes jobbágyokat terhelte, a többieknek telkük arányában kellett a földesúr felé robotot teljesíteni. A robot mellett a termés 1/10-ét kitevő kilencedet is be kellett szolgáltatni a földesúrnak a gabonából, borból, lenből, kenderből, valamint a méhkasok és bárányok után. A négy telekkel rendelkező jobbágy egy évben egyszer, kétnapi járóföldre hosszúfuvart is tartozott teljesíteni.

Mária Terézia rendelkezett a jobbágy dézsmán kívüli, egyházzal szembeni kötelezettségeiről is.

Az urbárium a jobbágy számára biztosította azt a jogot, hogy úrbéres ügyekben az úriszéktől a sedriához, s onnan a helytartótanácshoz fellebbezhessen, azaz a jobbágyok jogi védelemben részesülhettek a földesurak túlkapásaival szemben.

A pátens kiadásának célja az udvar bevételeinek biztosítása a jobbágy adóztatásával, valamint a magyar nemesség gátlástalan jövedelem szerzésének megakadályozása. A földesurakat kötelezték a terhek beszedésére, azaz egységes közteherviselést célzott meg a rendelet az ország különböző területein. Ez viszont egyes helyeken a terhek csökkenését, más területeken a terhek növekedését eredményezte, kiváltva ezzel hol a nemesség, hol a jobbágyság elégedetlenkedését. A rendelet könnyített ugyan a jobbágyok helyzetén a nyugati területeken, de például az Alföldön, és különösen Erdélyben jelentősen nehezítette a megélhetést.

Urbárium (1767 – részletek) … a mi anyai fáradozásunk és királyi gondunk, hogy egyrészről a földesurakat szabadon és sértetlenül megőrizzük igaz jogaikban, másrészről pedig minél jobban gondoskodjunk a szegény adózó nép megmaradásáról és az egész országnak ezzel elválaszthatatlanul összekapcsolt javáról, következésképp az adózó népet megóvjuk a földesuraknak minden igaztalan és törvénytelen elnyomásától… … addig nem lehet egykönnyen a nyugalom visszatérését remélni, amíg … mindenütt egyenlő és egyforma szabályozást nem vezetünk be… Az úrbérszabályozási példányokba kifejezetten és határozottan írassék be mind a telki állomány, mind pedig az, hogy az igásrobotot két vagy négy igával [igavonó állattal] kell-e teljesíteni, és az, hogy a kilencedet természetben vagy milyen egyenértékben kell leróni (mert a nyomtatott úrbéri iratban nem lehet belefoglalni az alattvalók meg nem határozott és feltételektől függő szolgáltatásait), és végül a megye hiteles pecsétje alatt adassék ki a községeknek… Az alattvalók [a jobbágyok] a szabályozásban foglalt szolgáltatásoknál nagyobbakra már csak azért sem kényszeríthetők, mert a szolgáltatások és kötelezettségek ily módon létrejövő egyenlőtlensége könnyen okot és alkalmat adna új mozgalmakra és nyugtalankodásokra, különösen a jelen körülmények között, amikor a közcsend még nem állott egészen helyre. A helységek osztályba sorolását szabályosan és lelkiismeretesen dolgozzák ki, mind pedig megfelelően jegyezzék fel a telek és tartozékok állományát, a fekvésnek, a földnek és területnek s az előnyös és káros tényezőknek megfelelően, korábbi, a telki állományt e megyék számára már megszabó kegyes rendeleteink előírásai szerint; hozzátéve, hogy a helységek említett osztályba sorolására a minél gyorsabban összehívandó megyei közgyűlés előbb küldötteket nevezzen ki és állítson úgy, hogy ezek – akiket az osztályba sorolás munkájára külön esküvel kell kötelezni – haladéktalanul fogjanak hozzá ehhez a munkához királyi biztosaink elnöklete alatt… Minden egésztelkes jobbágy köteles lesz az úrbérszabályozás értelmében hetenként egy napi négyigás robotot teljesíteni az úrnak, ahol azonban mostanáig két igával szokták teljesíteni az igásrobotot, azokon a helyeken az igásrobot kötelezettségét ezután is két igával fogják teljesíteni… Egyébként jóllehet már az előbb érintett úrbérszabályozás elrendeli, hogy a szántás, aratás és kaszálás idején a robotot kettőzve – de beszámítással – lehet behajtani, mindazonáltal, mivel egyes helyeken a szőlők teszik ki a földesurak gazdaságának és jövedelmének nagyobb részét és a földművelés csekély, ezért – nehogy ezeknek a földesuraknak az állapota ezzel rosszabbá tétessék – kegyesen megengedjük, hogy az ilyen helyeken a szőlőművelés idején ők is hasonlóan kettőzve hajthassák be a robotot az alattvalóktól, de szintén beszámítással… Végül a kilencedszolgáltatással kapcsolatban szintén pontosan és kellően meg kell majd vizsgálni – s erről az alattvalók, s ha szükséges a szomszédok vallomásait is ki kell venni -, vajon a kilencedszolgáltatás eddig természetben vagy egyenértékben volt-e szokásban vagy sem. És ahol úgy fognak értesülni, hogy eddig a természetbeni kilencedszolgáltatás volt szokásban, azokon a helyeken az alattvalóknak ezután is természetben kell majd a kilencedet a földesúrhoz beszolgáltatni. Ahol azonban a kilencedszolgáltatás nem volt szokásban, ott minden egyes faluban és helységben a parasztok tetszésére kell majd bízni, hogy a kilencedet ezután természetben vagy egyenértékben kívánják-e adni. De a végrehajtó bíráknak szorgos igyekezettel arra kell majd törekedniük, hogy jó móddal rávehessék a jobbágyokat a természetbeni kilencedszolgáltatásra, hogy ily módon ebben a szolgáltatásban is egyöntetűség legyen és vezettessék be… Ha tehát ezeket az előrebocsátott módon megvizsgálták és teljesen elintézték, ezt az úrbérszabályozást négy példányban ki kell majd adni; egyik példányát a földesúrnak, másikat az alattvalóknak kell adni, a harmadikat pedig a megye levéltárába kell helyezni, s végül a negyediket a megyének be kell küldenie helytartótanácsunkhoz királyi biztosainknak a végrehajtásról szóló jelentésével együtt.

Az úrbérrendezés kiemelkedő jelentősége volt, hogy egyértelmű jogi helyzetet teremtett földesúr és jobbágy között, a telekhatárok pontos rögzítésével pedig hozzájárult a parasztság rétegződéséhez. Ez a rögzített úrbéri viszonyrendszer szintén egy évszázadon keresztül megmaradt (a kettős vámhatárokhoz hasonlóan), eltörlésére csak 1848-ban került sor.

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Harmat Árpád Péter: Mária Terézia, II. József és a felvilágosult abszolutizmus

Herber Attila, Martos Ida, Moss László, Tisza László: Történelem 3. (Reáltanoda Alapítvány, 2007, Budapest, 218-219.p.)

Magyarország gazdaságtörténete a Honfoglalástól a XX. századig (szerk.: Honvári János, AULA Kiadó, Budapest, 2000, 170-198.p.)

Magyarország története – 1686-1790 (Akadémiai Kiadó, 1989, Budapest, 926-930.p.)

Mária Terézia úrbéri tabellák

Mária Terézia úrbérrendezése

Szántay Antal: Adók a 18. századi Magyarországon (Rubicon, 2012/6. szám, 58-61.p.)

Tarján M. Tamás: 1767. január 23. – Mária Terézia kihirdeti az úrbéri rendeletet

---