Új szolgáltatás az elektronikus adóügyintézésben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóhatóság honlapján a „Képviseletek” menüpontból elérhető felületen új állandó meghatalmazást is be lehet jelenteni az adóügyek elektronikus intézésére vonatkozóan – közölte a NAV.


A menüpontban a cégbejegyzésre kötelezett gazdasági társaságok törvényes képviselői az ügyfélkapun történő bejelentkezést követően már új meghatalmazást is adhatnak. Korábban kizárólag a ’T180 jelű adatlapon bejelentett meghatalmazásokat lehetett módosítani, a módosított meghatalmazás csatolásával egyidejűleg.

Módosult azonban az állandó meghatalmazás bejelentésére vonatkozó szabályozás, ezáltal már lehetőség van arra is, hogy az új meghatalmazásokat is ezen a felületen jelenthessék be a törvényes képviselők. Tekintettel arra, hogy a meghatalmazást ebben az esetben is ellenőrizni kell, azt elektronikus formában (szkennelve) csatolni kell, valamint a korábban már megszokott módon az eBEV portálon a meghatalmazottnak is jóvá kell hagynia a meghatalmazás bejelentését, az adóügyek első elektronikus intézését megelőző 8. napig.

Kluwer International
Nemzetközi jogi e-könyvek

 

Egy kattintásra Öntől!

 

A webes felületen bejelentett állandó meghatalmazás esetén tehát már nem kell a ’T180 jelű adatlapot benyújtani, ugyanakkor a korábban ’T180 jelű adatlapon bejelentett meghatalmazás is bármikor módosítható az eBEV-en.

A szolgáltatás használata előtt javasoljuk a felhasználói leírás, valamint a ’T180 jelű adatlap kitöltési útmutatójának áttekintését a Nyomtatványkitöltő programok menüpontban, mivel az eBEV felületen az adatok megadására az eddig is használatos ’T180 jelű adatlap egyes rovataira vonatkozó kitöltési szabályok érvényesek.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).