Kis magyar pénztörténet – 2. rész

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2019. augusztus 30.
Címkék: , , , , , , , ,
Rovat:
A pénzeknek is megvan a maguk története. Ez gyakran kapcsolódik nevezetes történelmi eseményekhez, uralkodókhoz, de az is előfordult – többször is –, hogy magával a pénzzel írtak történelmet. Ilyen események a magyar históriában is előfordultak. Egyes esetekben ez nemzeti nagyságunkat tükrözte, máskor viszont sorstragédiánk megjelenési formája volt. Sorozatunk második részében Nagy Lajostól a XVI. század elejéig mutatjuk be a jelentősebb pénztörténeti eseményeket.

„száz dénárt minden hozzáadás nélkül mindenütt egy forint gyanánt kell elfogadni”

(1495. évi XLI. törvénycikk)

Az első részben bemutattuk a pénz „feltalálásának” társadalmi szükségességét, ismertettük a pénz funkcióit. Szóltunk arról, hogy a pénzkibocsátás az önálló állami lét egyik fontos feltétele volt a középkorban, ezt Szent István felismerve ezüstdénárokat veretett. Az Aranybullában II. András rendelkezett a pénzek kibocsátásáról, cseréjéről, illetve a pénz verésében, váltásában tisztséget viselő személyekről is. II. András volt az első uralkodónk, akinek pénzén a királyi arckép megjelent.

Az Árpád-ház kihalását követően Károly Róbert pénzreformot vezetett be. A megnövekedett kereskedelmi tevékenység értékesebb pénzeket is igényelt, ez volt az aranyforint, illetve a sokfajta dénár helyett szükségessé vált az ezüstdénár megújítása is. A reformok sikeresek voltak, a „szabványosítás” értékállóvá tette a kibocsátott pénzeket, olyannyira, hogy az aranyforintok több száz éven át forgalomban tudtak maradni. Nemcsak Magyarországon, de külföldön is szívesen fogadták el a magyar aranyforintokat. Ehhez azért jelentős feltétel volt Magyarország arany- és ezüstbányászata is. Magyarország aranytermelése akkoriban az Európai aranytermelés 80-90%-t tette ki.

Pénzverés a középkorban

Nagy Lajostól Luxemburgi Zsigmondig

A következő évszázadokban az aranyforint-ezüstdénár alapú pénzrendszer működött. Az egyes uralkodók a rendszer alapjait nem változtatták meg, legfeljebb az érmekép változott, illetve az aranyforint és az ezüstdénár mellett más elnevezésű és súlyú pénzeket is verettek.

Nagy Lajos megváltoztatta az apja által kibocsátott aranyforint érmeképét, Keresztelő Szent János helyett az uralkodó lovagi eszményképe, Szent László került az érmére, a firenzei liliomot az Anjou-címer váltotta fel. A dénárnál nagyobb súlyú garas (1 garas = 4 dénár volt) veretését Nagy Lajos 1369-ben beszüntette, garast egészen Hunyadi Mátyás koráig nem vertek Magyarországon.

Nagy Lajos Szent Lászlót ábrázoló aranyforintja

Luxemburgi Zsigmond uralkodása (1387-1437) idején az aranyforinton továbbra is Szent László volt. A dénárok évenkénti cseréjét követően az ezüstdénárok egyre romló minőségben készültek, ez megerősítette az aranyforint kincsképző funkcióját. Az ezüstdénárok mellett megjelentek azok felét (obulus), negyedét (quarting) stb. (például parvus) kitevő érmék is.

Az 1405. évi országgyűlésen Luxemburgi Zsigmond több olyan törvényt is elfogadtatott, amelyek a pénz előállítására, forgalmazására, váltására, illetve a pénzveréshez szükséges ércek (arany, ezüst, réz) kivitelének tilalmára vonatkoztak. A törvények egyrészt megerősítették a Károly Róbert uralkodása óta kialakult gyakorlatot, másrészt fellép az ezüstdénárok értéktelenítése (ötvözés, körülmetszés, súlycsökkentés) ellen. Ezek a törvények rendívül fontosak a középkori pénztörténet szempontjából, ezért teljes terjedelmében közreadjuk őket.

1405. évi (I.) XV. törvénycikk hogy arany és egyéb érczeket kivinni tilos és hogy a kereskedők portékáit a királyi harminczadosok vizsgálják meg és puhatolják ki

Ezenfelül, valamint régentén is, királyi rendelések az aranynak és ezüstnek, a réznek és más érczeknek országunkból való kivitelét megtiltották, ugy a városok, mezővárosok és szabad községek részéről ez idő szerint kiadott egyéb határozatok között elrendeljük és megállapitjuk, hogy mindenik városban, mezővárosban és szabad községben válaszszanak a birák és polgárok két arra alkalmas esküdt polgárt, kiknek kötelességük leszen, mindennémü árucsomagok, edények és egyéb bekötözni való terhek bekötözésénél és begöngyölitésénél jelen lenni és azokat megvizsgálni, és az e czélra kirendelt polgárok nélkül semmi kereskedő, kalmár vagy akármely más csereberélő se merje az ő árucsomagjait és egyéb terheit bekötözni és begöngyöliteni.

1. § A mely csomagokat és terheket annak a két polgárnak saját pecsétjük ráillesztésével kell megjelölnie és biztositania.

2. § És ha ez ellen cselekednének, akkor az illetők azokat a csomagokat vagy árúkat, melyeket a választott polgárok az előbbirt módon meg nem vizsgáltak és meg nem pecsételtek, veszitsék el egészen, és szálljanak egészen a mi királyi kincstárunkra.

3. § És abban az esetben, ha azután, hogy az ekképen begöngyölt és megjelölt csomagokat és bármely egyéb terheket harminczadhelyeinkre vitték és szállitották, a mi harminczadosaink vagy azok tisztjei az ilyen megpecsételésnek nem akarnánk hitelt adni, hanem az efféle csomagokat kibontani kivánnák: akkor, ha azokat a csomagokat és terheket nagy terhes, közönségesen Mázsának-nak nevezett szekereken szállitották, annak a szekérnek a rudjára egy márka aranyat, vagy hatvannégy forintot vagy ekkora értékü pénzt: ha pedig az a szekér közepes, mérsékelt nagyságu, vagy kicsiny lenne, akkor félmárkát, vagy azzal egyenertékü forintokat avagy pénzt kell rátenni, és ezután bonthassák fel és vizsgálhassák meg azokat, a csomagokat és terheket.

4. § És ha az ilyen csomagokban vagy teherkötésekben aranyat, ezüstöt vagy más tilalmas dolgokat nem találnának, akkor a harminczados a rudra tett márkát vagy pénzt veszitse el, mely is a portékák gazdáját vagy a kereskedőt fogja megilletni.

5. § Ha pedig abban a szekérben aranyat, ezüstöt vagy valamely tilalmas portékát találnának vagy kapnának, ekkor nemcsak ezt a tilalom alatt álló portékát, hanem a szekéren és csomagban levő és azokban elhelyezett összes egyéb dolgokat és javakat is az emlitett márkával vagy pénzekkel együtt a harminczadosok vagy tisztjeik vegyék el és foglalják le.

1405. évi (I.) XVIII. törvénycikk a pénzek forgalma, és azok büntetése, a kik e tárgyban vétkeznek

Egyébiránt, minthogy minden ország királyainak, bizonyos kiváló előjognál fogva, szabad hatalmukban áll ugy arany-, mint ezüstpénzt veretni: elég tisztességtelen és átkos dolognak tartjuk azt, hogy a vert pénz ugyanazon uralom alatt levő területen, ne legyen kellő forgalomban és használatban; de ennél sokkal átkosabb még, ha azt körülmetszik, vagy sulyában megkönnyitik, avagy valami módon meghamisitják.

1. § Miért is, e rendellenes dolgoknak üdvös eszközökkel elejét óhajtván venni, miután e tárgyban főpapjainknak, báróinknak és előkelőinknek, nemkülömben a királyi városok személyesen megjelent összes polgárainak tanácsát kikértük egész országunk hasznára és gyarapodására és az igazság tekintélyének fentartása érdekében határozzuk és el is rendeljük:

2. § Hogy egyáltalán semmiféle állásu és sorsu ember se merje vagy kisértse meg a mi királyi, akár arany, akár ezüst pénzünket visszavetni vagy valami módon visszautasitani, csakhogy igazi és a mienk legyen az; sem pedig körülmetszeni, a sulyosakat a könnyüektől külön választani, vagy valami mesterséggel avagy furfanggal meghamisitani.

3. § A ki mégis ez ellen merne valamit megkisérteni, azt ilyen módon kell büntetni: tudniillik, az vagy azok, kik pénzünket elfogadni vonakodnak, büntetésül veszitsék el a pénzt, melylyel nekik tartoznak vagy azt a dolgot, a melyért fizetniök kell akképen, hogy az a pénz vagy dolog az illető hely birájáé és esküdtjeié legyen; és az adós az ő hitelezőjével, a vevő pedig az eladóval szemben szabad és mentes legyen csakugy, mintha ennek a mondott pénzt megfizette volna.

4. § Azok pedig a kik mint előbb emlitettük, a királyi pénzt körülmetszeni és kisebiteni, különválasztani vagy meghamisitani merészkednek, mint hamisitók és gonosztevők, necsak vagyonukkal, hanem országunk régi szokása szerint, személyükkel is bünhödjenek.

5. § S ha ezt azok a birák és esküdtek, a kiknek kezére az ilyen áthágók kerülnek, megtenni vonakodnának s azokat büntetlenül távozni engednék, akkor őket a pénz vagy dolog elengedéseért a királyi fiscus javára ugyanazon mennyiségü pénzben vagy annak a dolognak az értékében kell elmarasztalni; a hamisitók elbocsátásáért pedig olyan, akár pénz-, akár személyes büntetésbe essenek, a minőt a mi felségünk megállapitani s reájuk rónni jónak fog látni.

1405. évi (I.) XIX. törvénycikk a királyi pénzváltókról

De, hogy pénzünk az ő igazi értékében megmaradjon, s azt senki se akarja körülmetszeni vagy meghamisitani, elrendeltük azt is, hogy minden városunkban legyen egy királyi pénzváltó, a kinek egyedül álljon hatalmában a pénzt, tudniillik arany forintokon vert pénzt, vert pénzen pedig arany forintokat beváltani és becserélni.

1. § Megtiltván bármely rendü és állásu országlakosainknak és a külföldieknek is, egyetemben és egyenkint, hogy ezután pénznek és arany forintoknak pénzért való beváltására vagy becserélésére joguk és hatalmuk ne legyen, külömben a beváltott vagy beváltandó pénz elvesztésével bünhödnének, melyet kincstárunk számára a királyi pénzváltónak kell átadni.

1405. évi (I.) XXI. törvénycikk a pénzzé nem alakitott aranyat és ezüstöt ne vigyék ki az országból

Végezetül gondoskodni akarván a közjóról és az egész ország hasznáról, nehogy valaki az országban ásott aranyat és ezüstöt, hacsak előbb pénzzé nem alakitották át, az országból kivigye, azt is jónak láttuk üdvös óvszer gyanánt elrendelni, tudniillik hogy semmi bányász se merjen vagy kisértsen meg, bármily rendü és állásu embernek is aranyat vagy ezüstöt nyilván, vagy titokban eladni, és egyáltalán semmiféle rendü és állapotu bányász se merjen bányásztól vagy bányamunkástól aranyat, ezüstöt venni.

1. § Hanem az egész aranyat és ezüstöt, a melyet és a mennyit országunk területén bárhol ásnak és találnak, minden kisebbités nélkül az eddigilé meghatározott árban vagy árakban a kamara és a királyi arany s ezüst pénzek elnökéhez, tudniillik a királyi kamaráshoz kell beszolgáltatni.

2. § Továbbá, más személytől sem szabad aranyat vagy ezüstöt, kereskedés avagy áruba bocsátás czéljából nyilván vagy titkon venni, avagy annak eladni, még akkor sem, ha azt az aranyat és ezüstöt idegen vidékről hozták volna ebbe az országba; hanem az, a ki bármikor el akarja adni, azt a pénzverőhely elnökének, a királyi kamarásnak kell eladnia, és nem másnak; a kamarásnak pedig az árt nem a bányászok becsüjéhez, hanem ahhoz képest kell megadni, melyet az eladás helyén állapitanak meg.

3. § Ellenben saját használatra, tudniillik arany és ezüst edények, szablyaszijak és más fényüzési czikkek készitésére az adás-vétel mindenkinek szabadságában áll.

4. § Ha pedig valaki ellenkezőleg merne cselekedni, s az aranyat vagy ezüstöt eladná, a vásárló is legott minden további nélkül, veszitse el pénzét, a mely arany vagy ezüst és pénz egyik fele részben királyi kincstárunkat, a másik fele részben pedig a feladót (ha volna ily feladó) illesse meg.

5. § Ugyanazért elrendeljük, hogy aranyat avagy olyan követ, melyben az arany- vagy ezüstminőséget meg lehet ismerni, senki se tartson meg, továbbá az ezüst öntésére vagy vegyitésére szolgáló edényt vagy eszközt se tartson senki, kivévén egyedül az aranymüveseket; ezenfelül az aranynak az ezüsttől vizzel való elválasztása mesterségét se gyakorolja senki, hanem ha az vagy azok, a kiket az eféle tiszttel különösen megbizni kivánunk.

A későbbi időszakokban, korokban is megerősítették ezeket a rendelkezéseket, ami azt is mutatja, hogy a betartásuk, betartatásuk a szigorú szankciók ellenére sem volt zökkenőmentes. Ilyen megerősítésekre került sor például 1439-ben vagy 1492-ben is.

Hunyadi Mátyás pénzreformja

Az ezüstdénár értékállóságát – már Hunyadi Mátyás uralkodása idején – a következő két törvénycikk mondta ki:

1458. évi XII. törvénycikk hogy uj pénzeket kell verni és azokat soha sem kell megváltoztatni

Továbbá, hogy uj pénzeket kell verni, a melyekből kétszáz, a kisebb pénzekből pedig négyszáz darab tegyen egy forintot, és ezeket soha sem kell megváltoztatni.

1464. évi XXII. törvénycikk uj pénz veréséről

Továbbá, hogy jó pénzt fogunk veretni.

1. § A néhai Zsigmond császár ur pénzének finomságával és sulyával.

2. § Mely minden változtatás nélkül éltünk fogytáig uralkodásunk egész ideje alatt fog forogni.

3. § És ez két kis pénz értékü legyen.

4. § És e pénzünket kamaranyereségünk és a dézsma minden elszámolása alkalmával el kell fogadni.

Az értékarányok törvényben való kimondása önmagában még kevés volt az ország gazdasági stabilitásának megteremtéséhez, szükségessé vált a kincstári intézményrendszer reformja is. Minderre egy központosított, az egész országra kiterjedő új pénzügyi rendszer jelenthetett megoldást. Ez szükségképpen jelentette a korábban szedett adófajták reformját, de az eljárási szabályok módosítását is, a királyi jövedelmeknek egy kézbe, a kincstartóéba kellett összefutnia. Az uralkodó egyik fő célja az volt, hogy a jövedelmek minél nagyobb részét függetlenítse azokat az országgyűlési döntésektől, illetve kivonja a rendi ellenőrzés alól (a bárók által választott főkincstartók képesek voltak a királyok pénzügyeit befolyásolni).

Mátyás reformjait az országgyűlés elfogadta, és 1467. március 25-én ki is hirdették az új szabályokat. A pénzügyeket centralizálták, a bárói méltóságnak számító főkincstartói tisztséget Mátyás megszüntette, helyére köznemesi és polgári származású kincstartókat nevezett ki, akik szakemberek voltak, illetve akiket már közvetlenül irányíthatott, és így a kincstartóság a király megbízható hivatalává vált. (A kincstartók közül például Ernuszt János budai zsidó polgár volt a legismertebb, aki tevékenysége jutalmául báróságot kapott, Handó György mezővárosi polgár, Nagylucsei Orbán jobbágy volt.)

A pénzromlást Mátyás király 1467-ben bevezetett pénzreformja állította meg. Rögzítette az aranyforint- ezüstdénár arányt, egy aranyforint 100 dénárt (1 aranyforint = 20 garas = 100 dénár = 200 obulus) ért. Az aranyforintra Szent László helyére Szűz Mária (Madonna, Nagyboldogasszony) és a gyermek Jézus került, innen ered új elnevezése a máriás. A Madonnás éremkép egészen 1939-ig meghatározta a magyar érmekibocsátást. Az éremképhez szorosan hozzátartozik a „Patrona Hungariae” felirat is, ami a pénzérmék nagyságától és a Madonna elhelyezésétől függően rövidített vagy bővített formában olvasható.

Mátyás király aranyveretű máriásgarasa két aranyforint súlyban (érdekessége, hogy szerepel rajta a pénzre utaló ’MONETA’ szó is

Mátyás az 1460-as évek második felében az öt pénzverdében (Buda Kassa, Körmöcbánya, Nagyszeben és Nagybánya) kezdte el a jó minőségű ezüstdénárok veretését. Ezek hátlapjára is Madonna képe került. 1470-re már kellő mennyiségű új pénz volt forgalomban, ezért három verdében megszüntették a további ezüstpénzek verését, így stabilizálták forgalomban levő pénz mennyiségét. Mindez csak áttételesen növelte a kincstár bevételeit, a kereskedelemre gyakorolt jótékony hatáson keresztül, a kieső bevételeket Mátyás rendkívüli adók kivetésével pótolta. Ez a ’rendkívüli’ Mátyás idejében eléggé rendszeres volt, jó 42 évi uralkodása alatt 43 alkalommal nyúlt Mátyás ehhez az eszközhöz.

Egészen 1521-ig nem is változott a pénz értéke, azaz száz ezüstdénár ért egy aranyforintot. Az 1:100 arányt gyakran nem tartották be, ezért arról 1495-ben törvényben (lásd írásunk mottóját) külön is rendelkeztek. Mindhiába, mert az ezüst értékvesztése, illetve a dénár értékének más módszerekkel való csökkentése miatt a következő évszázadokban az arány jelentősen romlott.

A tallér megjelenése

A XV. század végén a tiroli ezüstbányákra alapozva kezdődött meg a súlyosabb ezüstpénzek verése, melyeket guldinernek, vagy gulden grosennek neveztek. Később Csehország egyik verdéjéről, Joachimsthal-ról a tallér elnevezés terjedt el, aminek módosult formája a jól ismert dollár elnevezés is.

Magyarországon guldinert először II. Ulászló veretett. Sajátossága Ulászló guldinerének, hogy ezen a pénzen szerepelt Magyarországon először évszám. Az 1499-es évszámmal megjelölt pénzek forgalomba nem kerültek, valószínűleg ajándékozási célból verték azokat, erre utal az is, hogy aranyból is kiverték azokat.

II. Ulászló 1499-ben vert guldinere (tallérja)

Forgalmi pénzként I. Ferdinánd verette a guldinert (tallért) Magyarországon 1553-54-ben. A hátlapon látható két szárnyas angyalfej miatt ún. angyalos tallérnak is nevezték. A tallérnak voltak hányadosai (1/2, 1/4) illetve többszörösei (2, 3, 4, néha 5 szörös). A tallér, mint forgalmi pénznem, egészen 1867-ig fennmaradt Magyarországon.

I. Ferdinánd 1553-ban vert angyalos ezüsttallérja

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Hóman Bálint: Magyar pénztörténet 1000–1325 (Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1916)

Hóman Bálint: A Magyar Királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában (Budavári Tudományos Társaság, Budapest, 1921)

Kovács György: „Globalizációs” kihívások és a magyar pénztörténet (in Pénzügyek és globalizáció, SZTE GTK Közleményei, szerk.: Botos Katalin, JATEPress, Szeged, 2005, 107-137. pp)

Magyar Katolikus Lexikon vonatkozó címszavai

Magyar Nemzeti Múzeum – Éremtár – „B” gyűjtemény

Maticsák Sándor: A mókusbőrtől az euróig – Pénznevek etimológiai szótára (Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2018)


Kapcsolódó cikkek:


Kis magyar pénztörténet – 1. rész
2019. augusztus 23.

A pénzeknek is megvan a maguk története. Ez gyakran kapcsolódik nevezetes történelmi eseményekhez, uralkodókhoz, de az is előfordult – többször is –, hogy magával a pénzzel írtak történelmet. Ilyen események a magyar históriában is előfordultak. Egyes esetekben ez nemzeti nagyságunkat tükrözte, máskor viszont sorstragédiánk megjelenési formája volt. Sorozatunk első részében az Árpád-házi uralkodók pénzkibocsátását és Károly Róbert pénzreformját mutatjuk be.