Kis magyar pénztörténet – 1. rész

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2019. augusztus 23.
Címkék: , ,
Rovat:
A pénzeknek is megvan a maguk története. Ez gyakran kapcsolódik nevezetes történelmi eseményekhez, uralkodókhoz, de az is előfordult – többször is –, hogy magával a pénzzel írtak történelmet. Ilyen események a magyar históriában is előfordultak. Egyes esetekben ez nemzeti nagyságunkat tükrözte, máskor viszont sorstragédiánk megjelenési formája volt. Sorozatunk első részében az Árpád-házi uralkodók pénzkibocsátását és Károly Róbert pénzreformját mutatjuk be.

„a mi uj pénzünk esztendeig járjon, husvét napjától husvét napjáig”

(Aranybulla, XXIII. törvénycikk bevezető mondata)

A pénznek több ezer éves a története. A cserekereskedelem korai időszakában is szükség volt arra, hogy az elcserélt dolgok értékét össze tudják hasonlítani, ezért természetszerűleg alakultak ki azok az egyenértékesek, amelyek képesek voltak betölteni ezt a funkciót. Ez volt az ún. árupénz időszaka. Árupénzként sok minden funkcionálhatott, valamely állat, esetleg állat bőre, meghatározott gabonamennyiség, só, ritka csigaház, kagylólánc stb.

Középkori pénzverés

A pénzzel szemben elvárt – mai – követelményeink a következők lehetnek:

– Értékmérő: Képes legyen kifejezni bármely áru, szolgáltatás értékét.

– Forgalmi eszköz: Az áru és szolgáltatás ugyanazon tranzakcióban cserél gazdát, csak ellentétes irányban.

– Fizetési eszköz: A pénz és az áru eltérő időben mozog ellentétesen, tehát a pénzmozgás nem jár együtt az áru mozgásával.

– Felhalmozási eszköz: Kincsképző funkció; a vagyon felhalmozódásának egyik formája a pénz tartalékolása. Ennek fontos feltétele, hogy az idő múlásával a pénz ne veszítse el értékét, az stabil legyen.

– Világpénz: Az előző funkciók a nemzetközi forgalomban is teljesüljenek, azaz a pénz konvertibilis legyen.

Természetesen a pénz kialakulásakor ezek a követelmények még nem fogalmazódtak meg, de az már akkor is elvárás volt, hogy képes legyen az értéket mérni és stabil legyen ez az érték. Fontos volt még a hosszú távú tárolhatóság, a kis méret, az oszthatóság, illetve a pénzként használt áru ritkasága is. Az utóbbira jó példa, hogy a nagy mennyiségben megtalálható, könnyen megszerezhető tárgyak nem képesek az előző követelményeket teljesíteni (például tengerparton a kavics). A követelményekkel szemben ellenpéldákat is találhatunk, előfordult, hogy hatalmas faragott kőtömböket használtak pénzként, amelyek mozgatása szinte lehetetlen volt, vagy több embernek kellett összefogni annak szállításához.

Árupénz a történelem folyamán mindig is volt. A középkorban például a fűszerek töltöttek be ilyen szerepet, előfordult, hogy a munka ellenértékét fűszerrel (például borssal) honorálták, de még adót is szedtek fűszerekben. Árupénz ma is van, például a börtönökben a cigaretta, kábítószeresek között egy adag kábítószer teljesítheti ugyanezen funkciókat.

A pénz céljára használt készített eszközök mintegy három-négyezer éves múltra tekintenek vissza. Ez égetett agyagfigurákban jelenhetett meg legkorábban, az első – ma ismert – fémből készült pénzérme Kr.e. 700 táján jelenhetett meg. Ekkor még nem verték, hanem öntötték a pénzérméket. A legkorábbi érmék anyaga leggyakrabban elektron, az arany és ezüst természetes ötvözete – volt, később megjelent a tiszta ezüstből vagy bronzból, ritkábban aranyból készült érme, ezeket már Kr.e. néhány száz évvel veréssel állították elő. Mivel a pénz anyaga nemesfém volt, ezért belső értékkel rendelkezett, a pénzzel szemben támasztott mai követelményeknek is meg tudott felelni.

A világ első fennmaradt érméi, Lüdia, i. e. 560 körül

A pénz elterjedésében, használatában jelentős szerepük volt a föníciai kereskedőknek, illetve a görögöknek, majd a Római Birodalomnak. A kereskedelmi tevékenység végzése és a nagy birodalmak irányítása igényelték a pénz használatát.

Az Árpád-házi királyok pénzei

Dénárt (denariust) a rómaiak már Kr.e. 269-ben vertek, az érmék hátoldalára Héra római megfelelőjének Júnónak (Iuno Moneta) a „vezetéknevét” (Moneta) verték. Mivel más nyelvekben a pénzre szó nem létezett, jobb híján „monetának” hívták az érméket. Innen eredeztethető a latin monetáris kifejezés, illetve a sok nyelvben mon- vagy man- kezdetű ‘pénz’ jelentésű szó (például az angol money). A latin ’moneta’ magyarul figyelmeztetőt jelent, és ez szoros összefüggésben van azzal, hogy a gallok támadása idején (Kr.e. 391) a capitoliumi ludak gágogásukkal hívták fel a Róma lakosainak figyelmét a belopakodó ellenségre. A ludak Júnó szent állatai voltak, így a figyelmeztetést Júnónak tulajdonították.

A középkori Európában Nagy Károly 781-ben bevezetett pénzreformja vezette be az ezüstdénárokat, innen terjedt el a korabeli államokban.

István király 1000 karácsonyán történt megkoronázásakor az önálló államiságnak, szuverenitásnak már kialakult feltétele volt az önálló pénz bevezetése is. István – római mintára, illetve az Európában akkor legszélesebb gyakorlat szerint – ezüstdénárt veretett. A Szent István által veretett ezüstdénároknak két változata ismert, az egyik előlapján lándzsát tartó kéz látható Lancea Regis (a király lándzsája – a lándzsa hatalmi jelkép is volt akkoriban) felirattal, hátlapján egy templom Regia Civitas (királyi város) körirattal, második pénzén az előlapon egyenlő szárú kereszt, Stephanus Rex felirattal, hátlapján szintén kereszt Regia Civitas felirattal. A szimbólumok a királyi hatalmat, illetve a kereszténység felvételét, államvallásként való elismerését jelképezik.

Szent István lándzsás dénárjának elő- és hátlapja

A dénárnak egyetlen címlete volt (még évszázadokon át!), ’váltópénzként’ a dénárt részekre vágva is használták.

A következő Árpád-házi uralkodók is ezüstdénárokat verettek. Az pénz értékének csökkenése már Könyves Kálmán idejében megkezdődött, a XII. században súlyosbodott az ezüstdénár inflációja. A pénz ezüsttartalma csökkent, súlya kisebb lett, időnként az érme körülnyírásával is csökkentették az értékét. Mindemellett elrendelték az ezüstérmék évenkénti cseréjét, a beszolgáltatott pénzért kevesebb értékű új dénárokat adtak cserébe. Ezt nevezték a kamara hasznának, és mint adóztatási módszer Magyarországon egészen Hunyadi Mátyás pénzreformjáig fennállt. (Ez a sajátos adóztatási módszer nem csak Magyarországon, hanem szerte Európában bevett gyakorlat volt.)

Az értékét vesztő magyar ezüstdénárok azt eredményezték, hogy külföldi ezüstdénárok jelentek meg Magyarországon, ami csökkentette az uralkodók pénzkibocsátásból eredő hasznát.

Az első jelentősebb pénzreform II. András (uralkodott: 1205-1236) király idejében volt. A királyi jövedelmek pótlására II. Andrásnak új adókat kellett bevezetnie. II. András adóit az 1210-es években pénzben beszedett vámok és illetékek formájában vezette be. Az 1217-ben Magyarországon először kivetett rendkívüli adó a valóságban rendszeresen kivetett pénzadóvá vált. Ez fontos változás volt a korábbiakhoz képest, amikor az adók jelentős részét természetben lehetett megfizetni. (Ez csak a királyi adókra vonatkozott, a földesúri és egyházi adókat – tized, kilenced, robot – még hosszú évszázadokon át természetben lehetett, illetve kellett leróni.)

A királyi udvar gazdálkodásának új rendjét mutatja, hogy 1214-ben megjelent a tárnokmester tisztsége, ezzel a pénzügyi irányító szervezet is megváltozott. II. András pénzváltási illetéket is bevezetett, mivel sokan nem akarták elfogadni a gyengébb minőségű, értéktelenebb magyar fémpénzt. Az adóbérleti rendszer kialakulásával a pénzverés decentralizálódott, de törvény tiltotta, hogy a kamaraispánok és a pénzváltók izmaeliták vagy zsidók legyenek. Mindezekről az Aranybulla rendelkezett:

1222. évi XXIII. törvénycikk az uj pénzről

Továbbá, a mi uj pénzünk esztendeig járjon, husvét napjától husvét napjáig.

1. § És a dénárok olyfélék legyenek, a minemüek voltak Béla király idejében.

1222. évi XXIV. törvénycikk hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek

Pénzváltó kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbeli nemesek legyenek.

1. § Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.

II. András idejében jelent meg a magyarországi pénzeken az uralkodó arcképe.
II. András ezüstdénárja a király portréjával

Az Árpád-házi királyok idejében a pénzt valószínűleg Székesfehérvárott vagy Esztergomban verték, ezt erősíti Hóman Bálint kutatása is.

Ezüstdénárokat egyébként egészen 1767-ig vertek és használtak Magyarországon, Mária Terézia vonatta ki azokat a pénzforgalomból.

Károly Róbert pénzreformja

Az Árpád-ház kihalását (1301) követően hatalmi válság következett be, el nem ismert uralkodók, szabálytalan koronázások követték egymást. Végül 1310-ben sikerült Károly Róbertet szabályosan megkoronázni (két szabálytalan koronázást követően). A hatalmi válság mellett a belső torzsalkodás, a gazdasági válság is sújtotta az országot. Ezeken Károly Róbert keménykézzel lett úrrá, az ellene szervezkedők vagy meghaltak, vagy a királyi bosszú áldozatává váltak (lásd például Csák Máté vagy Zách Felicián történetét).

Károly Róbert uralkodásának első másfél évtizedében elődeinek gazdaságpolitikáját folytatta, főleg a pénzrontásból és a rendkívüli adókból származó jövedelem volt az az anyagi erőforrás, amire támaszkodott. Hatalmának megszilárdítása után viszont már – a II. András idejében még korainak tekinthető – pénzügyi reformot tudott megvalósítani. A reformfolyamatok kidolgozása Nekcsei Demeter tárnokmester (1315-1338) nevéhez fűződött, ezek között a legfontosabbak a nemesfém bányászatával, forgalmazásával, valamint a pénzveréssel kapcsolatos intézkedések voltak.

Károly Róbert uralkodásának elején sokfajta pénz volt forgalomban Magyarországon, ezek száma 1320-ban harmincöt körül volt. A kényszerbeváltások, a folyamatos pénzrontások zűrzavaros helyzetet teremtettek, emiatt a pénz tényleges értéke, a pénz értékmérő szerepe bizonytalanná vált.

Károly Róbert uralkodása alatt több pénzügyi reformot is bevezetett: 1323-ban, 1325-ben, 1329-ben, illetve 1338-ben. Legfontosabb intézkedései a következők voltak:

– szabványosított ezüstdénár bevezetése,

– szabványosított aranyforint veretése,

– ezüstgaras veretése,

– nemesfém ércek kötelező beszolgáltatásának, beváltásának bevezetése,

– arany kiviteli tilalmának bevezetése, kivéve az aranypénzeket.

Mindennek nagyon kedvező nemzetközi feltételei voltak:

– A keresztes háborúk, a reneszánsz fellendülés megnövelte a kereskedelmi forgalmat, szükség volt az ezüstdénárnál értékesebb pénzre. Először Firenzében vertek állandó súlyú és finomságú aranyforintot (fiorino d’oro – ebből származik a forint elnevezés) 1252-ben, majd Franciaországban (1254), Angliában 1257), Velencében (1284, ducato d’oro). Az aranypénz pénzügyi stabilitást eredményezett, de megnövelte az arany iránti keresletet is.

– A pápa elrendelte, hogy tilos a mohamedánokkal kereskedni. Ez jelentősen lecsökkentette az Afrikából és keletről Európába beáramló arany mennyiségét, aranyhiány alakult ki. A hiány hatására az arany ezüst értékaránya korábbi nagyjából 1:10-es szintről a másfélszeresére, 1:15 körüli szintre emelkedett, az arany felértékelődött.

– Magyarország volt Európa legjelentősebb aranytermelője, a XIII. század végén termelt mennyiség mintegy évi 1000 kg volt, ezzel szemben az összes többi európai ország alig 200 kg-ot termelt. A magyar aranytermelés a XIV. század közepére elérte az évi 2000-2500 kg-ot.

– Az ezüsttermelésben is jelentős volt Magyarország szerepe, szintén a XIII. század végén évi 10 000 kg-ot termelt, miközben a teljes európai termelés – Magyarországon kívül – 33 000 kg volt.

A király lemondott a pénzcseréről (kamara haszna), mint bevételi forrásról, a korábbi sokféle pénz helyett értékálló pénzt veretett. Ez először az ezüstdénár volt 1323-ban, majd a firenzei mintára veretett aranyforintot. Az aranyforintot valószínűleg 1325-től verték (első írásos említése 1326-ból származik), egyébként körmöci dukátként is ismert volt.

Károly Róbert aranyforintja

A Károly Róbert-féle aranyokra Keresztelő Szent János képe volt vésve, Karolus rex körirattal, a hamisítás miatti panaszok hatására 1358-ban I. Lajos megváltoztatta az érmeképet Szent László képére.

Az aranyforint értékállóságát az arany tisztaságának (23,5 karát) és a vert pénz súlyának (kb. 3,55 gramm) „szabványosítása” biztosította, ezt a pénzt a következő 2-300 évben egész Európában „jó” pénzként fogadták el, illetve mintául tekintették más országok is az aranypénz kibocsátására.

Ezüstgarast 1329 és 1369 között vertek, 1 ezüstgaras négy ezüstdénárt ért. A garas elnevezés a denarius grossus (vastag dénár) elnevezésből származik. Tehát mai lekicsinylő, pejoratív tartalmával ellentétben ez bizony értékes váltópénz volt.

A király legjelentősebb intézkedései talán a nemesfém ércek kötelező beszolgáltatása, beváltása volt a finomítóházakba, illetve az aranyérméken kívül az arany kivitelének megtiltása. Ezek az intézkedések az arany esetében 40%, az ezüst esetében 35-36% körüli hasznot eredményeztek a kincstárnak.

Károly Róbert pénzügyi intézkedéseivel stabilizálta a pénzügyi helyzetet Magyarországon, és megalapozta a Mátyás király uralkodásának végéig tartó dinamikus fejlődést is.

Irodalom:

Hóman Bálint: Magyar pénztörténet 1000–1325 (Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1916)

Hóman Bálint: A Magyar Királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában (Budavári Tudományos Társaság, Budapest, 1921)

Kovács György: „Globalizációs” kihívások és a magyar pénztörténet (in Pénzügyek és globalizáció, SZTE GTK Közleményei, szerk.: Botos Katalin, JATEPress, Szeged, 2005, 107-137. pp)

Magyar Katolikus Lexikon vonatkozó címszavai

Maticsák Sándor: A mókusbőrtől az euróig – Pénznevek etimológiai szótára (Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2018)


Kapcsolódó cikkek:


Adótörténet: József megfejti a fáraó álmát
2018. augusztus 31.

Az álmok nem hazudnak! A Bibliában gyakran van jelentőségük az álmoknak, illetve azok megfejtésének. Az egyik legismertebb bibliai történet, amikor József Egyiptomban megfejti a fáraó álmát. Arról már jóval kevesebb az ismeret, hogy ennek az álomfejtésnek és következményeinek fontos adótörténeti jelentősége is van. Sőt, a történetnek igazolt történelmi alapjai is vannak!

Adótörténet: a gazdasági átalakulás szabályrendszere
2015. augusztus 14.

A reformkori országgyűléseken számos törvényt alkottak. Hosszú távú hatásait tekintve kiemelkednek ezek között a gazdaság átalakulására vonatkozó szabályok. A törvények nem szüntették meg a feudalizmust, de megteremtették annak lehetőségét, hogy a kapitalista termelés módszereit bevezessék.