Kivárunk az szja-bevallás elkészítésével


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén is sokan az utolsó napokra hagyják az szja-bevallás elkészítését, május 10-ig mintegy 1,7 millió érkezett az adóhatósághoz, miközben a hivatal idén is közel 4,5 milliót vár.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közölte: május 10-ig 1 727 408 személyi jövedelemadó bevallás érkezett, ebből 580 818 elektronikusan, 906 492 internetes kitöltővel elkészítve, de papírra nyomtatva, 240 098 pedig papír formátumban (kézzel kitöltve).

Az adóhatóság 2013-ra vonatkozóan összesen 4 494 661 személyijövedelemadó-bevallást dolgozott fel 2014. augusztus 10-ig, és a 2014-es adóévre vonatkozóan is hasonló nagyságrendű bevallásra számít.

Idén is sok a hiba a bevallásokban. Érdemes használni a NAV honlapján elérhető általános nyomtatványkitöltő programot, mert nemcsak segít a lehető legkevesebb hibával kitölteni a bevallást, hanem bizonyos adatokat elegendő egyszer beírni és a program önállóan számol. A hibák közül a program pirossal jelöli a bevallás tartalmi hibáját, sárgával az összefüggésekre hívja fel a figyelmet, a kék pedig olyan súlyos hibát mutat, amellyel a bevallás érvénytelen.

Az szja-bevallások jellemző hibái: hiányzik az aláírás; a főlapon téves a helyesbítés, önellenőrzés jelölése; nincs adószám a bevalláson (adószámos magánszemélyek esetén is kötelező kitölteni); visszaigényelhető adót tartalmazó bevallás esetén nincs feltüntetve sem a bankszámlaszám, sem az utalási cím; hiányoznak a vállalkozói mellékletek, jellemzően a tevékenységüket év közben megszüntető egyéni vállalkozóknál; nem jól számolják ki az adózók a családi kedvezmény keretösszegét; nem, vagy nem megfelelően töltik ki az eltartottakra vonatkozó lapot; a 2014-ben megszületett gyermek esetén nem töltik ki a várandósságról szóló nyilatkozatot; a kifizető által levont adóelőleg helyett az adózó által befizetett adóelőleg szerepel; üres a bevallás (a „söralátét-bevallás” nyomtatványánál tipikus hiba).

A családi kedvezmény kitöltésekor nagy körültekintéssel kell eljárni. Ha ugyanis valaki év közben jogosulatlanul vette igénybe a családi kedvezményt vagy nem a megfelelő összeget vette igénybe, akkor a többletet vissza kell fizetni, sőt 12 százalékos bírsággal is számolni kell. Ha valakinek a családjában év közben változás volt – például a gyermek sikeres érettségit tett, a szülők elváltak vagy született egy gyermek -, és ezt nem jelezte a munkáltatójának, akkor a pontos számítás és kitöltés az adózóra hárul – figyelmeztet a NAV.

(Forrás: MTI)

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

A csomag tartalma:

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.