Korlátozott THM és kamatplafon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2012. január 1-jétől maximálják a teljes hiteldíj mutatót (THM) és kamatplafont vezetnek be. A november 7-én elfogadott törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvet és több pénzügyi tárgyú jogszabályt is módosít.

A 2012. január 1-jén hatályba lépő törvény szerint, ha magánszemély ad kölcsönt, a kamat nem lehet több a – jelenleg 6 százalékos – jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékénél. Pénzügyi intézmény által nyújtott kölcsön thm-je pedig nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét.

Hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához kapcsolódó, valamint – a gépjármű-hitelek kivételével – a tartós fogyasztási cikkek megvásárlásához és szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott kölcsön thm-je legfeljebb 39 százalékponttal haladhatja meg az alapkamatot, vagyis a jelenlegi kamatszint mellett maximum 45 százalék lehet.

Az új jelzáloghitelek kamatát vagy referencia-kamatlábhoz kell kötni, vagy a kamat mértékét legalább 3, 5 vagy 10 éves kamatperiódusra rögzíteni kell. Szerződésszerű teljesítés esetén nem számítható fel a kamaton felül rendszeresen fizetendő kamat jellegű díj vagy költség, és korlátozott időtartamra nem lehet kedvezményes kamatot kínálni. A rögzített kamat változásáról legalább 90 nappal korábban értesíteni kell az ügyfeleket, akik ekkor díjmentesen felmondhatják a szerződésüket. A 2012. január 1. előtt kötött jelzáloghitel-szerződések esetében – ha nem felelnek meg az új rendelkezéseknek – 2012. május 31-ig egy alkalommal lehetővé kell tenni a fogyasztók számára a szerződés módosítását vagy újrakötését.

Forrás: Az elfogadott törvényjavaslat


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.