Kormányablak nyílt a Keleti pályaudvaron


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormányablakok hálózata erősíti a kormányzat családpolitikai intézkedéseit is, mert a hatékony ügyintézés révén a polgárok több időt tölthetnek családjuk körében – hangoztatta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerdán a budapesti Keleti pályaudvaron, ahol új kormányablak nyílt.


Tuzson Bence hozzátette: a gyors és hatékony ügyintézés annál is inkább fontos, mert az emberek a kormányablakokban találkoznak az állammal.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt: az állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat-fejlesztési program keretében nyolc vidéki állomáson, illetve a fővárosban, a Nyugati és a Keleti pályaudvaron nyílt kormányablak.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

Domokos Péter, a fővárosi kormányhivatal főigazgatója közölte, Budapesten – a most megnyitottal együtt – immár 30 kormányablak szolgálja az állampolgárokat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.