Kormányhivatalok, gyorsuló hivatali ügyintézés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2010. évi CXXVI. törvény értelmében januártól létrejönnek a kormányhivatalok és gyorsabb, ügyfélbarátabb lesz a hivatali ügyintézés.

Szeptember 1-jétől a regionális államigazgatási hivatalok helyett megkezdték működésüket a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok, 2011. január 1-jétől pedig ezek jogutódaiként létrejönnek a megyei kormányhivatalok, amelyeket kormánymegbízottak vezetnek majd. A nemrégiben elfogadott törvény szerint a kormányhivatalok a kabinet általános hatáskörű területi államigazgatási szervei, székhelyük a megyeszékhelyeken lesz, a fővárosban és Pest megyében Budapesten.

A megyei és fővárosi kormányhivatalokba szakigazgatási szervként épülnek be meghatározott területi államigazgatási szervek.A kormányhivatalok felett a jelenlegi minisztériumok gyakorolják a szakmai irányítást, a szervezeti-funkcionális irányítás pedig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz fog tartozni.

A központosítás takarékossággal is párosul, nem fognak mindent sok példányban többször is postázni. Az eljárásban hozott végzések zömét kizárólag azokkal közlik, akiket ténylegesen érint. Lehetőség lesz arra, hogy akár az eljárásért fizetendő összes költséget az eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjba integráltan határozzák meg, így csak egyszer kell majd fizetni egy eljárásban. Végre a hatóságok is tarthatják e-mailen, telefonon egymás között a kapcsolatot, nem kell mindenről írásbeli határozatot hozni és azt kipostázni.

Forrás: 2010. évi CXXVI. törvény


Kapcsolódó cikkek