Közel 400 milliós bírság a nyerőgépeseknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az októberben betiltott pénznyerő automaták 15 ezer tavalyi ellenőrzése során 383 millió forintnyi bírságot szabott ki a NAV-hoz tartozó Szerencsejáték Felügyelet. Az InfoTandem e heti infografikájáról az is leolvasható, hogy a kaszinók működésében egyetlen revízió sem talált büntetendő hibát.


Magyarországon 2011 végén még 16 ezer pénznyerő automata üzemelt. Ezek száma a Szerencsejáték Törvény tavaly októberben hatályba lépett módosítása nyomán gyakorlatilag nullára csökkent, miután üzemeltetésüket az országban működő három játékkaszinóra korlátozták. E jogszabályi változás erőteljesen érintette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerencsejátékokkal kapcsolatos tevékenységét is.

A NAV Központi Hivatalának főosztályaként működő Szerencsejáték Felügyelet (SZEF) két évvel ezelőtt még közel 22 ezer hatósági engedélyt adott ki különféle játékok folytatására és szervezésére, tavaly viszont csupán 2,6 ezret. Ebből pénznyerő automatákra 381 vonatkozott, szemben a 2011-es 18 ezerrel… Mindez természetszerűleg drámaian visszavetette a hatóság e területről származó nettó bevételeit: amíg 2011-ben engedélyezési díjakból 2,2 milliárd forint folyt be, addig az elmúlt évben mindössze 300 millió. Az ellenőrzési díjak összege eközben 800 millióról 600 millióra olvadt. A kiszabott bírságokból két éve 200 millió, tavaly pedig ennek a fele folyt be.

Mindazonáltal a hatóság a pénznyerőkkel kapcsolatos ellenőrző munkája 2012-ben hatékonyabbnak és eredményesebbnek bizonyult, mint egy esztendővel korábban. A nagyságrendileg ugyanannyi – bő 15 ezer – ellenőrzésből 10 százalékkal több zárult elmarasztaló döntéssel, a kiszabott bírságok összege pedig 46 százalékkal emelkedett, s 383 millió forintra duzzadt. Ez a terület ezúttal is dominálta az egész hatósági ellenőrző tevékenységet, s döntő súlyt képviselt az összességében 17 ezer ellenőrzésen, a 1,5 ezer bírságoló döntésen, illetve a 426 millió forintnyi kiszabott bírságon belül egyaránt. Az összesítő számoknál 2011-hez képest sorrendben 4 százalékos, 9 százalékos, illetve 38 százalékos bővülés mutatkozott.

A pénznyerők működtetésének betiltását követően változott a fókusz. Erőteljesen megszaporodtak ugyanis az internetterminálok, amelyekre a kihelyezők általában nem kérnek szerencsejáték engedélyt, s nem fizetnek utánuk játékadót. Az illegális üzemeltetés visszaszorítása érdekében a NAV felpörgette a terminálok ellenőrzését, s ahol engedély nélküli szerencsejáték-szervezésre bukkant, büntetett is.

Érdekesség, hogy a kaszinókban tavaly lefolytatott 283 ellenőrzés egyikénél sem találtak olyan visszásságot, amely miatt bírságolni kellett volna, s a fogadójátékok 188 revíziója közül is mindössze egy zárult elmarasztalással. A pénznyerők után a második legnagyobb összegű büntetés egyébként a kártyatermeket érintette; ezeknél a 19 bírságoló határozat végösszege 22 millió forintra rúgott.



Kapcsolódó cikkek

2022. május 18.

Áfa: állandó telephely kérdésköre

A nemzetközi ügyleteket tekintve teljesítési hely megállapítása során elkerülhetetlen annak vizsgálata, hogy a vállalatoknak hol van a gazdasági célú letelepedettségük, egy adott országban keletkezik-e telephelye, ugyanis ennek megléte vagy hiánya befolyásolhatja az ügylet adójogi megítélését, a székhely mellett. Általános forgalmi adót illetően gazdasági letelepedettség alatt a székhelyet és az állandó telephelyet kell érteni. Mind a két fogalom fontos egyrészt a szolgáltatásnyújtások tekintetében, másrészt a megrendelőt illetően. Bemutatjuk a szabályozást és egy érdekes jogesetet.

2022. május 17.

Rizsborra csapott le a NAV

Pest megyei óraüzleteket és vegyeskereskedéseket ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, és hamis órákat, valamint engedély nélkül árusított rizsbort foglaltak le.

2022. május 17.

Sokat lehet bukni a kriptoügyletek adózásán

A tavalyi évtől jelentősen egyszerűsödött a kriptoügyletekből származó nyereségek adózása. Ezzel együtt azonban az szja törvény egy csapdát is tartogat – derül ki a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalójából.