Különadót vetettek ki a Szent Pál székesegyház építésére

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A londoni Szent Pál székesegyház a világ egyik legjelentősebb temploma. Rendszeres helyszíne a brit uralkodóház családi eseményeinek. Már önmagában is érdekes másfél ezer éves története, de a mai épület XVII. századi felépítése is regényes, amely még adótörténeti érdekességgel is rendelkezik.

Olvasó, ha emlékét keresed, nézz körül!
(Sir Cristopher Wren sírfelirata)

Az 1660-as években két nagy katasztrófa érte Londont. Pestisjárvány tört ki 1664 karácsonyán, és a következő jó másfél évben elpusztította a város lakosságának harmadát, majd 1666-ban egy tűzvészben leégett London városa (ez akkoriban a mai City területének felelt meg). A Tower és a Westminster apátság között minden megsemmisült. A tűz erejét jól mutatja, hogy a hőségben a vas- és acélszerkezetek is megolvadtak. Utólag az esemény a „nagy londoni tűzvész” elnevezést kapta, ma is ezen a néven emlegetjük a katasztrófát. 

Megsemmisül több mint 13 ezer lakóház, 84 templom, a Szent Pál katedrális, számos középület (köztük a vámház is).

London égése, háttérben a lángra kapó régi Szent Pál katedrális

 

A katasztrófák lehetőségeket is teremtettek.

Természetesen elsőként a politika állt elő, gyorsan bűnbakot keresett. Hiába volt egyértelmű, hogy egy királyi pék kemencéjéből szabadultak el a lángok, gyorsan elfogtak egy francia órásmestert, nyakába varrták a gyújtogatást, és sebtében ki is végezték. Ez azonban kevés volt a hatalomnak, a katolikusokat (pápistákat) vádolták meg a tűz okozásával, a tűzvész emlékére emelt 61 méter magas (ma is álló) emlékoszlopon egészen 1830-ig (a katolikus II. Jakab négy éves uralkodását kivéve) az emlékművön a következő szöveg állt:

„Itt, a menny engedelmével, elszabadult a pokol e Protestáns városban….. a City legfélelmetesebb tűzvésze; kezdte és véghezvitte a pápista csoport árulása és rosszakarata… A pápai őrület, mely ily borzalmat hozott, még nem ért véget…”

A nagy londoni tűzvész emlékműve és kilátóterasza

 

Az elpusztult területeken, a leégett faházak helyett új, a kor követelményeinek megfelelő tégla- és kőépületek épülhettek (erre királyi parancs kötelezte az építkezőket), egyszersmind lehetőség nyílt az infrastrukturális hálózat, első sorban az utcahálózat fejlesztésére, illetve a Temze szabályozására. A londoni belváros mai arculata ekkor alakult ki.

Az újjáépítéseket városrendezési tervek alapján végezték. A tervkészítés és a kivitelezés irányításának talán legjelentősebb személyisége Cristopher Wren volt.

Sir Cristopher Wren

Wren 1632-ben született. Beteges gyermekként, fiatalemberként már korán a tudományok felé fordult, érdekelte a matematika, a csillagászat, a fizika, az anatómia, de még a meteorológiai vagy a földmérés területén is publikált tudományos cikkeket. Eredményei közül többet még ma is számon tart a tudománytörténet. Már 25 évesen oxfordi professzori katedrát kapott. 

Az építészet akkoriban még nem volt önálló tudomány-, illetve művészeti ág, az alkalmazott matematika egyik területének tekintették. Wren az építészettel az 1660-as évek elején kezdett foglalkozni, Cambridge-ben és Oxfordban bízták meg egy kápolna és egy színház építésével. Építészeti érdeklődésében két meghatározó momentum is adódott számára akkoriban: 1561-ben – valószínűleg villámcsapás következtében – kigyulladt és leomlott a régi Szent Pál katedrális tornya, a XVII. század közepén megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, illetve Wren 1665-ben Párizsba utazott, ahol tanulmányozta az építészetet is. Wren terveket készített a leomlott torony újjáépítésére is, ezeket be is nyújtotta a bírálatra feljogosított testületeknek. 

Sir Cristopher Wren, háttérben legfőbb műve, a Szent Pál székesegyház

 

A fordulópontot az 1666-os tűzvész hozta meg számára. Párizsból való hazatérése után egy héttel volt a nagy londoni tűzvész. Wren benyújtotta II. Károlynak a város újjáépítésére vonatkozó terveit, de ezeket végül nem használták fel. Királyi főépítészként viszont ellenőrizte a város újjáépítésének folyamatát, 51 templom építéséért személyesen volt felelős. Wrent 1771-ben felkérték a tűzvész emlékművének megtervezésére. A tervek elkészültek (társtervezője Robert Hooke volt), a terveket elfogadták, az emlékmű a következő hat évben épült fel. Külsejében egy dór oszlop, viszont belsejében 311 keskeny lépcsőfok vezet fel egy kilátóteraszra.

Wrent 1669-ben kinevezték a királyi építkezések főfelügyelőjévé, ezt a hivatalát egészen 1714-ig megtartotta. Tudományos eredményei és közéleti tevékenysége elismeréseként 1673. november 14-én lovaggá ütötték, ettől kezdve a teljes neve Sir Christopher Wren.

A következő évtizedekben Wren fő feladata a leégett Szent Pál újjáépítése volt.

Az angol akadémia, a Royal Society egyik alapítója, 1680–82 között elnöke volt. 

Wren 1623-ban, életének 91. évében halt meg. Hosszú életéből mindössze kilencet töltött házasságban, két felesége is betegségben halt meg, de négy gyermekéből is csak Cristopher fia élte túl, aki szintén építész lett.

Wren építészeti tevékenységét, már életében is, és halála után is sokan bírálták, de ugyanúgy sokan vallották magukat Wren építészeti tevékenysége örököseinek is.

A „régi” Szent Pál katedrális

A Temze partján London belső részének legmagasabb pontja kiválóan alkalmas volt templom építésére, így ezen a helyen már 604-ben Szent Pálról elnevezett fatemplom állt. Ennek leégése után kőből építettek templomot. Ezt is több tűzvész, rombolás sújtotta, de mindig sikerült helyrehozni a templomot, végül a viking támadások, majd azt követően 1087-ben egy tűzvész végleg a templom pusztulását eredményezte.

Az 1087-es tűzvészt követően kezdtek el a régi templomok helyén egy gótikus katedrálist építeni. A belpolitikai viszonyok, az anyagi erőforrások hiánya miatt az építés lassan haladt, még tűzvész is sújtotta (1135-ben) az épülő katedrálist, végül 1314-ben készült el. Felszentelésére 1240-ben került sor.

A régi Szent Pál katedrális egy 1913-ban készült rézkarcon

 

Az építkezés elhúzódása egyáltalán nem volt rendkívüli ebben a korban. A katedrálisokat nem előzetes költségvetések és egyéb erőforrások felmérése alapján kezdték építeni, sőt kivitelezési tervek sem voltak. Az erőforrásoknál bíztak az isteni segítségben, a hívek adakozásában, a tervek pedig folyamatosan alakultak ki az építkezés folyamán. Mindez eredményezte azt is, hogy sok katedrális csak részben készült el, bár még mai torzó alakjuk is lenyűgöző látványt nyújt (leghíresebb ilyen torzó a franciaországi beauvais-i katedrális, amelynek csak a szentélye és a kereszthajó egy része, ha elkészült volna, ez lenne a világ legnagyobb gótikus katedrálisa). Sok katedrális esetében láthatunk befejezetlen tornyokat, vagy akár még eltérő stílusban épült tornyokat is (pl. Chartres), illetve általánosnak volt mondható az építkezés évszázadokra való elhúzódása (ennek legjellemzőbb példája talán a kölni dóm, amelyet 1248-ban kezdtek el építeni, és befejezésére csak hat évszázaddal később, 1880-ban került sor.

A Londonban felépült katedrális a középkori európai építészet egyik legjelentősebb építménye volt. Tornyának magassága 149 méter, hossza 178 méter szélessége 30 méter, a kereszthajónál 88 méter volt.

A Szent Pál katedrálishoz viszonylag közel, látótávolságra volt a Westminster székesegyház, így természetesnek tekinthető, hogy az angol uralkodók kevesebb figyelmet szenteltek a Szent Pálnak, mint királyi koronázások és temetések fő helyszínének a Westminster apátságnak. Ez a fajta mellőzés a XVI. században az anglikán egyház létrejöttével még erősödött is. A templom tornyának villámcsapás következtében való megsemmisülése (1561) tovább rontott a helyzeten, I. Erzsébet nem a legfontosabb teendői között tartotta számon a torony helyreállítását. Csak egy évszázaddal később, a XVII. század közepén készültek tervek a helyreállításra, sőt ebben az időben már a szándék is megvolt erre. Az 1564-66-os pestisjárvány erre nyilván nem volt a legmegfelelőbb időszak, végül az 1566. szeptember 2-án kitört tűzvész végleg enyészetté tette a helyrehozás lehetőségét. A templomban lévő állványzat és a templomban tárolt könyvek (a környező területek könyvkereskedői itt tárolták árukészletüket) égő fáklyává változtatták a templomot, a tűz olyan súlyos károkat okozott, hogy az épület felújítását már elvetették.

A Szent Pál székesegyház építése

Wren már a régi Szent Pál felújítására is készített terveket, illetve erőteljes szerepe volt a leégett város újjáépítésében, így nem volt meglepő, hogy 1669. július 30-án Wrent bízták meg a Szent Pál székesegyház terveinek elkészítésével. Már a tervezés során számos elvárást fogalmaztak meg Wrennek az új épülettel kapcsolatban. Ez is eredményezte azt, hogy a gótikus, a barokk elemek keverednek a klasszicista építészeti elemekkel. A sokszori egyeztetés, az elvárások újrafogalmazása, Wren feltételei miatt a tervezési eljárás évekig húzódott, az már csak következmény, hogy végül nem az elfogadott tervek szerint épült meg a templom. Erre egyébként a feltételei között is szerepelt az, hogy a kivitelezés során – szükség szerint – módosítani lehet a terveket.

Magát az építkezést 1675-ben kezdődött meg. Az építést a folyamatos pénztelenség jellemezte. Pénzt viszont csak a parlamenttől kaphatott Wren. A templom építésének anyagi forrását szinte kizárólag a Londonba hajón érkezett szén utáni adó jelentette. Mai szavakkal a szénre kivetett céladót alkalmaztak egy konkrét cél, a Szent Pál megépítésének finanszírozására.

Az építési költségek az egekbe szöktek, a parlament többször utasította Wrent a tervek átalakítására, a költségek csökkentésére. Wren viszont minden eszközt bevetett, hogy az elképzelései szerinti épület valósuljon meg. A benyújtott, átalakított tervek és a kivitelezés sokszor nem volt összhangban, a költségvetés köszönő viszonyban sem volt a tényleges költségekkel. Bírálták Wren építési ízlését, technikai elképzeléseit is.

A parlament 1697-ben megelégelte Wren túlkapásait, csökkentették a szénadót, sőt Wren fizetését is megvonták. Az építőmester azonban jól taktikázott! A kivitelezés ebben az időszakban már olyan fázisban volt, hogy a befejezés kisebb anyagi teherrel járt, mint az építkezés felfüggesztése, vagy a tervek átalakítása.

A templom felszentelésére 1780-ban került sor, a zárókövet 1708. október 26-án helyezte el Wren fia a székesegyház kupoláján (maga Wren ekkor már 76 éves volt!), a hivatalos befejezésre 1711. december 25-én került sor, méghozzá parlamenti elfogadással. Belső kivitelezési munkálatok még ezt követően is folytak.

Canaletto festménye a Szent Pál székesegyházról (1647)

 

A teljes kivitelezési költség 1716-ra 1 095 556 £ volt (figyelembe véve az inflációt és átszámítva forintra, ez mai értéken mintegy 60 milliárd forintnak felel meg).

Wren hosszú élete lehetővé tette, hogy végigkövesse az építési folyamatot, a hivatalos avatási ceremóniát követően is foglalkozott az épülettel. 1623 elején egyik ilyen látogatásból hazatérőben Wren megfázott, és ennek következtében elhunyt. Wrent a templom falában kialakított nem túl díszes sírhelyen helyezték örök nyugalomra, sírfelirata viszont a legismertebbek közül való (latinul és magyarul):

Subtus conditur Hujus Ecclesias et Urbis Conditor, CHRISTOPHERUS WREN; Qui vixit annos ultra nonaginta, Non sibi, sed bono publico. Lector, si monumentum requiris, Circumspice. Obiit 25 Feb. MDCCXXIII., aetat. XCI. Itt nyugszik Christopher Wren, ennek a templomnak és a Városnak építője; aki több mint kilencven évig élt, de nem magáért, hanem a köz javára. – Olvasó, ha emlékét keresed, nézz körül! – 1723. február 25-én hunyt el, 91 éves korában.

 

 

 

A Szent Pál székesegyház, mint építészeti alkotás és működő templom

Az épület külső hossza 157 méter, a bejárati homlokzat 55 méter széles, tornyai 65 méter magasak. A kupola külső magassága 111 méter, a belső átmérője 31 méter. Ennél csak a római Szent Péter Bazilika kupolája nagyobb.

Híres a kupolán belül, 30 méter magasságban elhelyezkedő ún. Suttogó folyosó (Whispering Gallery) az akusztikájáról: az egyik oldalon elsuttogott szavakat szemben, 31 méterre is érteni lehet.

A kupolája egyébként is sajátos alkotás: valójában egy külső és egy belső kupola épült, mivel az alapok és a falak teherbírása meghaladta volna az egyetlen kupola súlyát. A kupola egyébként modellként szolgált a párizsi Panthéon, a szentpétervári Szent Izsák székesegyház vagy a washingtoni Capitolium kupolájához is.

A székesegyház főhomlokzata

 

Az épület leírása, a benne lévő kápolnák, műalkotások ismertetése meghaladja e cikk kereteit, de ezek az ismeretek számos forrásból elérhetőek.

Az épületet a II. világháború alatt bombatalálat érte, de köszönhetően az önkéntes tűzoltóknak is, nem gyulladt ki (a kettős kupola belsejében az önkéntesek vödrökkel és vízzel felkészültek az esetleges tűz oltására).

A székesegyházban számos államférfi, tudós, művész, egyházi méltóság sírja, síremléke megtalálható, így itt helyezték örök nyugalomra Wellington herceget, Nelson admirálist, a festő William Turnert, a penicillint feltaláló Alexander Fleminget, vagy Florence Nightingale-t, a nővérképzés és a modern betegápolás élharcosát.

Itt volt Winston Churchill és Margaret Theatcher gyászszertartása, Lady Diana és Károly herceg esküvője, II. Erzsébet királynő arany- és gyémántjubileumának ünnepi rendezvénye.

Céladók manapság

A céladók alkalmazása nem ismeretlen manapság sem, de a múltban is találunk rá példát a magyar történelemből is. A Lánchíd építéséről szóló törvényben (1836. évi XXVI. törvénycikk egy állandó hidnak Buda és Pest közötti építéséről) határoztak a hídvám/hídpénz fizetéséről is.

Ugyanilyen céladónak tekinthető a ma alkalmazott népegészségügyi termékadó is (2011. évi CIII. törvény a népegészségügyi termékadóról), amelynek preambulumában is szerepel a cél: a népegészségügyileg nem hasznos élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítása és az egészséges táplálkozás előmozdítása, valamint az egészségügyi szolgáltatások, különösen a népegészségügyi célú programok finanszírozásának javítása. Az utolsó cél egyértelműen az egészségügyben dolgozók bérezési feltételeinek javítását jelenti.

Ilyen céladók rendszerével leggyakrabban nagyberuházásokat valósítanak meg (ilyen volt a Szent Pál is). Igen szép példája ennek a Norvégiában épített hidak, alagutak rendszere. A rendkívül tagolt hosszú partvidéken számos ilyen építményre van szükség a közlekedési feltételek javítása céljából. A beruházási költségeket az állam megelőlegezi, de a híd, alagút elkészülte után díjat szednek a használóktól. A díjszedést addig alkalmazzák, míg a beruházási költségek meg nem térülnek. Igen szimpatikus finanszírozási konstrukció.

---