Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az idén az év első három hónapjában tovább csökkent a használatba vett lakások száma, s folytatódott az új építési engedélyek számának 2006 utolsó negyedévében tapasztalt növekedése – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az I. negyedévben 2006 év azonos időszakához képest 22,8 százalékkal kevesebb, 5.484 lakás kapott használatbavételi engedélyt, és 5,9 százalékkal több, 10.438 új lakásra adtak ki építési engedélyt. Az új építési engedélyek száma Közép-Dunántúl, Észak-Alföld és Közép-Magyarország minden megyéjében meghaladta az előző év azonos időszakit; a legnagyobb visszaesés regionális szinten (18 százalékos) Észak-Magyarországon volt.
Az idei év első negyedévében legnagyobb mértékben (26 százalékkal) a vállalkozói lakásépítés esett vissza, de 18 százalékkal csökkent a természetes személyek által kezdeményezett építkezések száma is. Értékesítési céllal 24 százalékkal, saját használatra 20 százalékkal kevesebb lakás épült, bérlakás pedig mindössze néhány. A lakóparki építkezések a fővárosban a korábbi negyedévekhez képest jelentősen visszaszorultak (39 lakás), ebből következően a lakópark építés országos átlagban csaknem egyötödére zsugorodott.
A legtöbb lakást építőipari szervezetek építették mind a városokban, mind a községekben. Az építőipari vállalkozások kivitelezői szerepe továbbra is meghatározó (az új lakások háromnegyede így épült), házilagos kivitelezés aránya mindössze egyötöd volt.
Forrás: PrivátBankár
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!