Lefoglalta a NAV a lottómilliomos fagyipultját
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lakat kerül a lottómilliomos kávézójára, mert a NAV elvitte a berendezést – írja az Index a Blikk értesülésére hivatkozva.
Andraschek Lászlóné Anikó álma dőlt romba, miután a vendéglátóhelyiség több berendezését is lefoglalták a cég több mint egymillió forintos adótartozása miatt – olvasható a Blikk cikkében. Andraschekék, akik hajléktalansorban tengődtek, 2013-ban 636 millió forintot nyertek a Skandináv lottón.
A kávézó veszteséges volt, havi szinten 600 ezer forint mínuszt termelt – kezdte Anikó. – Egyre csak öltem bele a pénzt. A dolgozóimat kifizettem, de a havi 350 ezer forintos járulékot már nem tudtam. A megtakarított pénzünket elcsalták tőlünk, így az adósság egyre csak halmozódott. A NAV 1 millió 50 ezer forint értékben foglalta le a fagyipultot, a csokiszökőkutat és a tévét. Úgy döntöttem, bezárok – nyilatkozta a lapnak a lottómilliomos.