Lehúzta a fogyasztást az áfa emelés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az áfaemelés csaknem megduplázta a kiskereskedelmi forgalom – vagyis a magánfogyasztás – visszaesésének ütemét. Érdemben kevesebbet vásároltunk mindenből, a kereskedők nem tudják, hol a gödör alja.

Zuhant a magánfogyasztás júliusban – derül ki a KSH legfrissebb adataiból. A hivatal közleménye szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene az év első hét hónapjában 3,7, júliusban pedig 6,6 százalékkal csökkent éves összevetésben. Júliusban – az áfaemelés után – 2,3 százalékkal csökkent a forgalom júniushoz képest.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek forgalma 2009 első hét hónapjában 2,9, júliusban 4,7 százalékkal esett; az eladások júniushoz képest 0,7 százalékkal csökkentek. A hiper- és szupermarketek, vegyesboltok forgalma 5,2 százalékkal csökkent az év hetedik hónapjában az egy évvel korábbihoz képest.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem bevételei az első hét hónapban 6,8, júliusban 11,6 százalékkal zuhantak éves összevetésben; a visszaesés egy hónap alatt 5,9 százalékos volt, ezen belül a bútor, háztartási cikk, építőanyag statisztikai kategóriába tartozó áruk forgalma 18,4 százalékkal zuhant.

Inkább a július elsejei áfaemelésnek tudható be a kiskereskedelmi forgalom júliusi zuhanása, mintsem a gazdasági válságnak – adott gyorsértékelést az adatsorról Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a kereskedők nem tudják, hol lehet a gödör alja, meddig csökken még a magánfogyasztás.

Az FN.hu kérdésére, mely szerint a gyenge adatsort mennyire okozhatták az áfaemelés miatt előrehozott vásárlások, a szakember úgy vélekedett: a tartós fogyasztási cikkek beszerzésénél valóban megpróbálták kivédeni az áfaemelést az emberek, a júniusi adatok alig mutattak visszaesést éves szinten, viszont ennek az árucsoportnak a súlya a kiskereskedelem egészén belül alacsony. Vagyis az előrehozott vásárlások alig növelték, az áfaemelés viszont durván csökkentette a boltok forgalmát.

A lapunk által korábban megkérdezett közgazdászok az áfaemelés és a 13. havi fizetések, nyugdíjak elvétele miatt több mint 8 százalékos magánfogyasztás-visszaesésre számítanak a második félévben – vagyis a válság neheze a lakosság számára még hátravan.

Forrás: Figyelőnet


Kapcsolódó cikkek

2023. október 3.

Uniós biztosjelölt: meg kell fontolni a kerozinadó és a fosszilis üzemanyagadó bevezetését

Mivel az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia a környezetvédelem területén, meg kell fontolnia a repülőgépek üzemanyagának megadóztatását, azaz a kerozinadó, illetve a fosszilis üzemanyagadó, azaz a karbonadó bevetésének lehetőségeit – jelentette ki Wopke Hoekstra holland külügyminiszter, új uniós biztosjelölt Strasbourgban, az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának (ENVI) meghallgatásán hétfőn.

2023. október 2.

Könnyebb lesz a KKV-k élete

Az ETAF (European Tax Adviser Federation) tájékoztatása szerint az Európai Bizottság 2023. szeptember 12-én elfogadott egy jelentős mérföldkőnek számító KKV javaslatcsomagot az EU-ban működő határon átnyúló mikro-, kis- és középvállalatok támogatására, mely az adózással kapcsolatos adminisztratív kötelezettségek drasztikus könnyítésére irányul – hívta fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.