Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A csütörtöki végszavazás után a pénzügyi törvénycsomag az idei költségvetési egyenleget 80,9 milliárd forinttal javítja, ám 206,9 milliárd forintos, az ősszel befoltozandó lyukat üt a 2011-es költségvetésen – olvasható a Költségvetési Tanács aktualizált elemzéséből.
A bankadóból az idén a várt 200 milliárddal szemben 145,6 milliárdra számít a tanács.
A Költségvetési Tanács aktualizált számítása szerint az idén a társasági adócsökkentés 53,4 milliárd forinttal apasztja a költségvetés bevételeit, ami kisebb az eredetileg becsült 70-80 milliárd forintos hatásnál. A következő években a kedvezményes tízszázalékos adókulcs sávhatárának felemelése 500 millió forintra évente 111-120 milliárd forint bevételkieséssel jár – az idén csak a második félévben lehet érvényesíteni a kisebb kulcsot.
Míg a társasági adóval a tervekhez képest kevesebbet veszít a költségvetés, addig a bankadóból a tervezett 200 milliárd forinttal szemben az idén 145,6 milliárd forint bevétel valószínűsíthető. Jövőre a kormány elvileg szintén kiveti a pénzintézeti szektorra a különadót, ám ennek szabályai még nincsenek meg, így ezen a soron mintegy 75 milliárd forintos lyuk tátong.
A törvénycsomag a vagyonadó eltörlésével, a házimunka szja-mentessé tételével vagy épp a bérfőzési szeszadó csökkentésével további 12 milliárd forinttal apasztja a költségvetés idei bevételeit. Így a Költségvetési Tanács számításai szerint nettó 80 milliárd forinttal javulhat az idei költségvetés egyenlege. Jövőre már 206,9 milliárd forint bevételkieséssel számolnak – hiányzik a 2011-es bankadószabály. De még ha beszedik is a 200 milliárdot jövőre, az egyenleg nem javulna ennyivel, mert a különadó csökkentené a társasági adóbevételeket. Ez a levonhatóság miatt több tíz milliárdos mínuszt jelenthet.
Forrás: Napi Gazdaság Online
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!