Ma dől el, lesz-e jövőre ingatlanadó
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jövő év elejétől a települési önkormányzatok csak egységes, számított értékalapú építmény- és telekadót vethetnek-e ki, vagy megmarad a területalapú, valamint a korrigált forgalmi érték alapján történő adóztatás lehetősége – erről szavaznak ma késő délután a honatyák az Országgyűlés plenáris ülésén.
Egyelőre jó esélye van annak, hogy elfogadják a költségvetési bizottság módosító javaslatát, ami az egységes építmény- és telekadó halálát jelentené. A korábbi bizottsági ülések alapján tudható, hogy a módosítással az MSZP, a Fidesz, az MDF és a KDNP is egyetért, és tudomásunk szerint a szabad demokraták sem ellenzik a jelenleg még hatályos jogszabály szerint 2009. január 1-jén életbe lépő szigorítás elhalasztását. Érdekesség, hogy egy korábbi ajánláson még az szerepel: az egységes építmény- és telekadóról szóló passzus kiiktatását a kormány is támogatja, a hivatalosan támogatott indítványok között azonban nem szerepel ez a módosító.
Forrás: Világgazdaság