Magánszemélytől vásárolt termék értékesítése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Előfordul, hogy a vállalkozás olyan terméket értékesít, amelyet magánszemélytől szerzett be, s a magánszemély az értékesítést nem adóalanyként végezte, így ennek során áfát nem számított fel. Több esetben a vállalkozás vezetője úgy gondolkodik, hogy az értékesítést sem terhelheti adó, hiszen a beszerzéshez kapcsolódóan nem nyílt meg adó levonásának lehetősége. Azonban az Áfa-tv. nem ilyen logikával szabályoz.


A vállalkozások életében előfordulhat, hogy olyan magánszemélytől szereznek be terméket (birtokba vehető dolgot), aki az értékesítés során nem adó alanyként jár el, hanem eseti ingó vagy ingatlan-értékesítést hajt végre. Ennek következtében a beszerzéssel összefüggésben nem merült fel előzetesen felszámított áfa, amelynek tekintetében adólevonási jogot gyakorolhatna a vállalkozás. A vállalkozások a magánszemélytől beszerzett terméket a későbbiekben gyakran értékesítik. (A továbbiakban a „magánszemély” kifejezés alatt olyan magánszemélyt kell érteni, akinek az adott ügylettel kapcsolatban adóalanyisága nem áll fenn.)

A legfontosabb szabály az, hogy az Áfa-tv. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amelynek értelmében a magánszemélytől vásárolt termék továbbértékesítését általános forgalmi adó nem terhelheti. A magánszemélytől vásárolt termékek értékesítése alapvetően ellenérték fejében történik, de a tulajdonjog átadása történhet ingyenesen is.

Ellenérték fejében történő értékesítés

Az Áfa-tv. 9. § (1) bekezdése alapján termék értékesítése birtokba vehető dolog átengedése, amely az átvevő tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja, vagy bármely más, a birtokba vehető dolog szerzése szempontjából ilyen joghatást eredményező ügylet.

Az Áfa-tv. 10. § a) pontja alapján a termék részletvétellel történő értékesítése, zárt végű pénzügyi lízingszerződés alapján történő átadása, továbbá az Áfa-tv. 10. § b) pontja értelmében bizományos általi értékesítése is termék – értékesítésnek minősül.

Mindezen ügyleteknél az Áfa-tv. vonatkozó rendelkezése nem tartalmaz olyan kitételt, amelynek értelmében az a körülmény, miszerint az értékesített termék beszerzésével kapcsolatban áfa fizetése nem merült fel, azt eredményezné, hogy az értékesítés nem adóztatható.

A magánszemélytől beszerzett termék értékesítése esetén két eset fordulhat elő.

  • a) Egyik esetben a teljes vételár után kell felszámítani az általános forgalmi adót, feltéve, hogy az értékesítés nem mentes az adó alól. Amennyiben az első esetben a vevő nem független fél, és a vételár aránytalanul kisebb a szokásos piaci árnál, akkor az adót az utóbbi után kell megfizetni, feltéve, hogy az értékesítés nem mentes az adó alól.
  • b) Másik esetben az értékesítésre az Áfa-tv-ben foglaltak szerinti különös adózási mód szabályai az irányadóak, s ennek alapján kell a fizetendő áfát megállapítani. A különös adózási mód helyett az eladó az Áfa tv-ben foglaltak alapján választhatja az általános adózási szabályt is (az áfa alapja a teljes vétel ár). A különös adózási mód kizárólag ingóságok esetében alkalmazható, ha a beszerzés továbbértékesítési céllal történt, valamint a beszerzett ingóság eleve rendeltetésének meg felelően használható, illetve a beszerzést követően elvégzett javítást követően kerül ilyen állapotba. Továbbértékesítési célú beszerzés akkor valósul meg, ha a beszerzést követően a terméket az eladó saját célra nem használta, hasznosította. Ebből adódóan a különös adózási mód nem alkalmazható, ha a vállalkozás a magánszemélytől

beszerzett terméket saját tevékenységéhez bármilyen módon hasznosította (pl. tárgyi eszközként használta, fogyóeszközként vette használatba, ellenérték fejében bérbe
adta, más módon hasznosította, másnak ingyenesen átadta gazdasági tevékenységének elősegítése érdekében). A különös adózási mód lényege, hogy az adóalapot az eladási ár és a beszerzési ár különbözetéből kell levezetni, továbbá az adóalap a fizetendő adót is magában foglalja.

A különös adózási mód alkalmazhatóságának hiányában az értékesítést a termékre irányadó adókulcs szerint számított adó terheli, illetve mentes az adó alól.

Mentes az adó alól a magánszemélytől beszerzett termék értékesítése az alábbi esetekben:

  • a termék értékesítése közösségen belüli adómentes értékesítést valósított meg,
  • a termék értékesítése termékexportot valósított meg,
  • a magánszemélytől beszerzett termék ingatlan – ide nem értve az építési telket –, s annak értékesítése az Áfatv. 86. § (1) bekezdés j) pontja szerint mentes az adó alól, feltéve, hogy az Áfa-tv. 88. §-a alapján nem választotta az adókötelessé tételt.

Számos esetben felmerül az a kérdés, hogy a magánszemélytől beszerzett termék értékesítésénél az Áfa-tv. 87. §-a alkalmazható-e.

Az Áfa-tv. 87. §-a szerint mentes az adó alól a termék értékesítése abban az esetben, ha

  • a) az értékesítést megelőzően a terméket kizárólag a 85. § (1) bekezdése vagy a 86. § (1) bekezdése szerint adómentes termékértékesítéshez és szolgáltatás nyújtás hoz használták, egyéb módon hasznosították, és a termékhez adólevonási jog nem kapcsolódott;
  • b) az értékesítést megelőzően a termékhez kapcsolódó előzetesen felszámított adó a 124. és 125. § szerint nem von ha tó le.

A magánszemélytől beszerzett termék értékesítése az Áfa-tv. 87. §-a alapján nem lehet adómentes, mivel a beszerzéshez kapcsolódóan előzetesen felszámított adó nem merült fel, s ezen körülmény hiányában az Áfa-tv. 87. §-a nem alkalmazható.

Tulajdonjog ingyenes átadása

Termék ingyenes átadása abban az esetben tekinthető termékértékesítésnek, ha a termék, illetve annak alkotórészeinek beszerzéséhez kapcsolódóan az értékesítőt egészben vagy részben adólevonási jog illetné meg.

Magánszemélytől beszerzett termék tulajdonjogának ingyenes átadása termékértékesítésnek minősülhet abban az esetben, ha az el adó ahhoz alkotórész(eke)t (az adott termék működéséhez szükséges termék) szerzett be, amelyhez kapcsolódóan részben vagy egészben adólevonási jog illeti meg (például az eladó a magánszemélytől nem üzemképes tehergépkocsit vásárolt, amelynek működőképessé tételéhez motort szerzett egy adófizetésre kötelezett adóalanytól). Amennyiben az eladó a magánszemélytől megvásárolt termékhez az értékesítésig nem szerzett be alkotórészt, akkor annak ingyenes átadása nem minősül termékértékesítésnek.

Nem minősül termékértékesítésnek – ezáltal adó sem terheli – a magánszemélytől beszerzett termék közcélú adományként történő ingyenes átadása, még akkor sem, ha az átadott termékhez kapcsolódóan beszerzett alkotórész(ek)hez részben vagy egészben adólevonási jog gyakorolható. A /köz célú adomány fogalmát az Áfa-tv. 259. § 9/A) pontja tartalmazza.

A termékértékesítésnek minősülő ingyenes átadás után a termékre irányadó adókulcs szerint számított adót kell fizetni, illetve az mentes az adó alól. Az adót az átadás időpontjára vonatkoztatható szokásos piaci érték után kell megfizetni.

Az átadónak számlát kell kibocsátania az átvevő részére, amelyen fel kell tüntetni az alábbiakat:

  • átadott termék(ek) megnevezése,
  • az átadott termék(ek) mennyisége,
  • egységárként a szokásos piaci árat,
  • az adó alapot és az azután számított adót,
  • szövegesen annak jelölését, hogy az átvevő köteles-e megfizetni az átadó által fizetendő adó egészét, illetve annak egy részét, amelyre vonatkozóan a feleknek kell megegyezniük egymással.

Mentes az adó alól a magánszemélytől beszerzett termék ingyenes átadása – feltéve, hogy az ingyenes átadás termékértékesítésnek minősül – az alábbi esetekben:

  • a termék ingyenes átadása közösségen belüli adómentes értékesítést valósított meg,
  • a termék ingyenes átadása termékexportot valósított meg,
  • a magánszemélytől beszerzett termék ingatlan – ide nem értve az építési telket –, s az ügyletre az Áfatv. 86. § (1) bekezdés j) pontja vonatkoztatható, feltéve, hogy az átadó az Áfa-tv. 88. §-a alapján nem választotta az adókötelessé tételt.

Ha a magánszemélytől beszerzett termék ingyenes átadása termékértékesítésnek minősül, akkor az Áfa-tv. 87. §-a szerinti adómentesség a beszerzéshez kapcsolódó előzetesen felszámított adó felmerülésének hiányában nem állhat fenn.

Megszűnés időpontjában birtokolt – magánszemélytől beszerzett – termék adózása

Az Áfa-tv. 11. § (2) be kezdés d) pontja az adóalanyként történő megszűnéshez kapcsolódóan a termékértékesítés tényállását vonatkoztatja a megszűnés időpontjában meglevő termékekhez kötődően, ha a megszűnt adóalanyt a termék beszerzéséhez kapcsolódóan egészben vagy részben adólevonási jog illette meg.

Tekintettel arra, hogy a magánszemélytől történő beszerzéshez kapcsolódóan adólevonási jog nem merülhet fel, ezért a megszűnés időpontjában meglevő – magánszemélytől beszerzett – termék után adófizetési kötelezettség nem keletkezhet, még akkor sem, ha annak alkotórészének, tartozékának beszerzését terhelő előzetesen felszámított adó tekintetében az adóalanyt részben vagy egészben adólevonási jog illette meg.

A cikk az Áfa-kalauz 2012/3-as számában is olvasható.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.