Már 2009-ben teljesülhetnek az euró bevezetésének feltételei


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Legalábbis ezt ismerte el az unió pénzügyminisztereinek tanácsa. A hiánycsökkentés nem kérdés, inflációs problémák azonban adódhatnak. A szakemberek szerint Magyarország megfelelő lépéseket tett a költségvetési hiány 2009-re történő kiigazítására, és Brüsszel nem látja szükségesnek, hogy további lépéseket szorgalmazzon.

Az Ecofin előkészítő szervezetének, a gazdasági és pénzügyi bizottságnak a véleménye szerint az idei évre 6,8 százalékra tervezett magyar államháztartási hiánycél túlteljesítését az EU lehetségesnek tartja. Az uniónak a magyar kormány áprilisban már azt jelentette, hogy várhatóan 0,2 százalékponttal kisebb, 6,6 százalékos lesz a hiány – írja a Népszabadság.

Azóta még egyszer lefelé módosítottak a terven: immáron a GDP 6,4 százalékára várják a deficitet – leginkább az adóbevételek növekedésének és a kordában tartott kiadásoknak köszönhetően.Az előrejelzést alátámasztják a vártnál valamivel jobb féléves adatok is.

Brüsszel júniusban kiadott 2007-es államháztartási jelentése ugyanakkor – amely minden tagországot, így hazánkat is külön értékel, 4,9 százalékot jelez előre. Nem vesz ugyanis figyelembe olyan esetleges lépéseket, mint például az ingatlanadó, a rokkantnyugdíj, illetve az öregségi nyugdíj rendszerének átalakítása. Ebben a dokumentumban az EU bizalmatlanságát is kifejezte.

A magyar belső államadósságot illetően a bizottság újabb növekedéssel számolt – ez a magyar kormány terveiben is szerepel. Az államadósság az idén várhatóan a GDP 66,2 százalékát teszi ki a korrigált magyar várakozás szerint. Az euró bevezetése előtt az egyetlen akadályt az infláció jelentheti. A kormány már áprilisban korrigálta árnövekedési várakozását: a korábbi 6,2 százalék helyett most már 7 százalékos drágulási ütemet vár 2007-re.

Változhat az idei növekedési jóslat, most már az elemzők is inkább 3 százalék közelébe teszik a magyar gazdaság bővülésének ütemét, miközben a pénzügyi tárca nem változtatott a 2,2 százalékos várakozásán.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.

2024. június 20.

Illeték: cserét pótló vétel

Életünk során adunk-veszünk dolgokat, akár ingatlanokat is. Változunk is változtatunk. Abban az esetben, ha ingatlant szerzünk ellenérték fejében, általában vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Az ingatlan szerzése, átruházása, hasznosítása jogi esemény is, mely akár csere formájában is megvalósulhat. Jelen cikkben az illetéktörvényben szereplő csere, illetve cserét pótló vétel szabályait, érdekességeit mutatjuk be.

2024. június 19.

Varga Mihály: Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben az uniós országok között

Az Európai Unión belül Magyarország hajtotta végre az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést 2010 óta: az áfarés mértéke 22 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke pedig 40 százalékról 35 százalékra csökkent – jelentette ki Varga Mihály az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) éves közgyűlésének szerdai nyitó napján Budapesten.