Már nem csak az Apeh…


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2005. április 1. óta üzemelő ügyfélkapu rendszert ma már jóformán mindenki ismeri, hiszen ez év elejétől minden adó és-, járulékbevallásra kötelezett vállalkozás ezt a kötelezettségét havi rendszerességgel elektronikus úton teljesíti – saját maga, vagy megbízottja által. Sokkal kevésbé ismertek a központi elektronikus szogáltató rendszer újabb szolgáltatásai: hivatali kapu, központi rendszer tárhely szolgáltatás, általános célú nyomtatványtervező, nyomtatványkitöltő program, dokumentumfeltöltés, krtitok program, központi kulcstár, utólagos viszontazonosítás.

Miközben az elektronikus adóbevallás rendszerét ma már többszázezer felhasználó éri el ügyfélkapus bejelentkezés segítségével, a közigazgatás további területein történő elektronikus ügyintézésre még nem sok lehetőség nyílik. A kevés kivétel egyike az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF), mely az APEH után elsőként csatlakozott az ügyfélkapu azonosítási rendszeréhez, és tette lehetővé 2005. november 1-től magánszemélyek számára az elektronikus nyugdíjügyintézést a www.onyf.hu oldalról kiindulva. Valamivel később csatlakozott Budaörs Önkormányzata is, így a lakosok a www.budaors.hu oldalról ma már elektronikusan is intézhetik helyi adóügyeiket, illetve lekérdezhetik a rájuk vonatkozó adózási információkat.

Újabb hivatalok

Az ügyfélkapus azonosításon alapuló ügyintézés lehetősége mellett kevésbé ismert viszont az a tény, hogy néhány hete a www.magyarorszag.hu címen elérhető kormányzati portál lehetőséget ad arra, hogy az Adóhatóság után más hivatalok és intézmények is fogadhassanak a központi rendszeren keresztül elektronikus úton nyomtatványokat és ugyanezen úton válaszolhassanak is ügyfeleiknek.

Az APEH után közvetlenül az ONYF jár elöl: Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság április 17-től állította üzembe a 2006. évi Nyugdíjbiztosítási Egyéni Nyilvántartó Lappal (NYENYI) kapcsolatos adatszolgáltatás elektronikus ügyintézés keretében történő teljesítésére szolgáló informatikai rendszerét. Ez a rendszer már használja a néhány hete elérhető központi elektronikus szolgáltatásokat, és a felsorolt fogalmak is így nyernek kézzelfogható értelmet:

  • a hivatali kapu a központi rendszerben a csatlakozó hivatalok által elérhető szolgáltatásokat jelenti;
  • a tárhely szolgáltatás – ez jelen esetben az ONYF elektronikus postafiókja, melybe a NYENYI adatszolgáltatásokat az ügyfél elhelyezheti;
  • ez utóbbi funkció a kormányzati portál általános célú dokumentumfeltöltés szolgáltatása alatt érhető el;
  • titkosított fájlt (erre szolgál a krtitok program) helyez el a központi rendszerben – amit csak a címzett tud értelmezni;
  • a címzett hivatal által a saját tárhelyéről kiemelt dokumentum küldőjének biztonságos azonosítását kell elvégezni ezt szolgálja az utólagos viszontazonosítás.

A hivatalok számára az elektronikus ügyintézés bevezetését nagymértékben megkönnyítik a központi rendszer által biztosított szolgáltatások, az ezekhez történő csatlakozás azonban igen komoly szakmai felkészültséget igényel. A ma már megbízhatóan működő ügyfélkapu és hivatali kapu rendszer használatához a hivatalok oldalán szükség van egy szintén stabilan működő interfész komponensre, mely a hivatal saját ügyintézési, ügykezelési és egyéb háttérrendszereivel köti össze a központi rendszer szolgáltatásait. Az E-Group által erre a célra létrehozott megoldás megnevezése a Dokumentum Kapu Rendszer, amely a közhivatalok számára az elektronikus ügyintézésre vonatkozó kötelezettségeiknek való megfelelést biztosítja. A rendszer megfelel a 2004. évi CXL. törvény és a kapcsolódó jogszabályok előírásainak és felhasználásával alacsony projektkockázattal, rövid idő alatt kerülhet bevezetésre egy hivatal elektronikus ügyintézési rendszere. Éppen ezért az EGroup bízik abban, hogy komplex megoldása egyben katalizálni is tudja az elektronikus szolgáltatások elterjedését.

A Dokumentum Kapu Rendszert már többek között az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál és Budaörs Önkormányzatánál is sikerrel alkalmazzák.

Forrás: Piac&Profit


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.