Matolcsy: Magyarország európai kistigris lehet Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarország számára megnyílik a lehetőség a szingapúri modell megépítésére Európában. Sőt, ahogy Szingapúrnak voltak kistigris társai, az egész V4 csoport számára megnyílik az európai kistigrissé válás történelmi szakasza – szögezi le a növekedés.hu-n hétfőn megjelent legfrissebb írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Matolcsy György szerint a mostani válság után új magyar jövőképre lesz szükség. Az elmúlt hónapok világjárványából és annak kezeléséből egy alapvető következtetést a jegybankelnök máris levonhatónak tart, számára úgy tűnik, hogy Kelet-Ázsia jobban vizsgázik, mint a fejlett nyugati államok, az Európai Unió északi és keleti tagállamai pedig jobban kezelik az összetett egészségügyi, társadalmi és gazdasági válságot, mint a déliek.

Magyarországon a nyugati fejlettség beérését már nem csupán nyugati, hanem ázsiai politikai, társadalmi és gazdasági megoldások is segíthetik. A jegybankelnök nem tartja azonban tanácsosnak Kína, Japán vagy Dél-Korea sikeres mintáit célba venni, mert ami nagyban működik, nem biztos, hogy kicsiben is sikeres – így jut el Szingapúrhoz: „miért is ne lehetne a legsikeresebb ázsiai kistigris, Szingapúr az új magyar jövőkép?”- veti fel.

Egy társadalmi modellt azonban nem lehet egészében másolni, így a magyaroknak Szingapúr sikerének lényegét kell megérteniük, sőt újraépíteniük, itt Európában. A lényeget pedig abban foglalja össze a jegybankelnök, hogy Szingapúr egy kivételes földrajzi helyre épített egy igen vonzó világgazdasági logisztikai központot és folyamatosan fejlesztette működését, így a külföldi tőke, technológia és kereskedelem főszereplői számára egyre vonzóbb lett, végül megkerülhetetlenné vált. A titkok titka az, hogy jöttek ugyan válságok, de a modell receptjén nem változtattak. Javították, de nem cserélgették 4, 8 vagy 10 évenként – hangsúlyozza Matolcsy György.

„Szingapúr 25 év alatt, az 1980-as évek végére felzárkózott a fejlett országokhoz, mi csak az elmúlt 10 évben vettük erre az irányt. Érdemes ezért a 2020-as évtizedet újrakezdésként értékelnünk: legalább annyit kell változtatnunk mai működésünkben, mint amit megőrzünk az elmúlt 30 évből” – írja.

Matolcsy György szerint a változtatás iránytűje legyen Szingapúr sikeres modellje, természetesen európai, sőt közép-európai sajátosságokkal!

Ahogy a most már előnyös földrajzi helyzet, a modell másik titka is kiaknázható. A V4, ezen belül Magyarország állandóan javítva működését, tehát a versenyképesség összes tényezőjét, Európa egyik legvonzóbb tőke, technológiai, kereskedelmi, pénzügyi és életminőségi mágnesévé válhat. Már ma is ez a jövőképünk, de az eszközök közül még kihagytuk a szingapúri sikerrecept jelentős részét. Más egészségügyi modellre, életmódra, pénzügyi rendszerre, állami működésre, oktatásra és üzleti szektorra lesz szükség a sikerhez. „Már most is van olyan elem, aminek bevezetésekor Szingapúrra figyeltünk. A 2014-ben indult szingapúri azonnali fizetési rendszer több szempontból is modellértékű volt az MNB számára a hazai azonnali fizetés kidolgozása során” – hozza a példát a jegybank elnöke.

„Szingapúr miniszterelnöke 20 évvel ezelőtt azt mondta nekem, hogy csak két színt kell jól használnotok a sikerhez: a hatalom és méltóság vörös, valamint a vagyon és gazdagság arany színét. Ők jól használták mindkettőt, most rajtunk a sor” – zárja írását Matolcsy György.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Kisokos a beruházások adókedvezményeiről

A társasági adó rendszerében több, a beruházások kapcsán igénybe vehető kedvezménnyel is találkozhatunk: ezek egy része az adóalap szintjén (adóalap-kedvezményként), más része a számított adóból, adókedvezmény formájában érvényesíthető, illetve egy speciális kedvezménnyel is találkozhatunk, ez utóbbi a növekedési adóhitelre jutó adó egyes részleteit csökkentő összeg.