Mátyás király kegyetlenül adóztatott – 2. rész

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2014. június 27.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mátyás királyról szóló cikkünk második részében gazdasági intézkedéseit vesszük sorra. Ezek között a legjelentősebb az adó- és pénzrendszer alapvető átalakítása volt. Kiemelendő, hogy Mátyás törekedett az adózás alól az Aranybullában mentességet kiharcoló nemesi és egyházi méltóságok megadóztatására, és igyekezett a legfőbb adófizetőket, a jobbágyságot megvédeni a hatalmaskodók túlkapásaival szemben.


(Mátyás királyról írt írásunk első részét itt olvashatja.)

A politikai hatalom megszilárdítását követően Mátyás nekilátott a gazdasági alapok rendbetételéhez az 1460-as, 1470-es években, a legfontosabb intézkedésekre 1467-ben került sor.

Mátyás trónra kerülésekor a kincstár éves bevétele 110-120 ezer aranyforintot tett ki (Soós), más források szerint a kincstári bevételek összege 1427-ben 314 ezer aranyforintot, 1453-ban 243 ezer aranyforintot tettek ki (Gyöngyössy). Bármelyik forrást is fogadjuk el, az jól látszik belőle, hogy a kincstári bevételek gyorsan erodálódtak, miközben az ország népessége és gazdasági teljesítménye is növekedett (köszönhetően annak is, hogy ez az időszak Magyarországon viszonylagos békeidőszaknak számított). Mátyásnak sikerült elérni, hogy uralkodásának második évtizedére ez a szám a 4-8-szorosára emelkedjen, egyes években a 900 000 aranyforintot is meghaladta a kincstári bevétel. (Ugyanezen időszakban Velence egymillió, az Oszmán Birodalom közel kétmillió, a Francia Királyság több mint négymillió forint éves jövedelemmel rendelkezett).

Ransanus beszéde Mátyás király és Beatrix előtt

 

Kódexek Mátyás korából

Thuróczy János Chronica Hungarorum című munkája 1488-ban nyomtatásban megjelent Brünnben és Augsburgban. Magyarország történetét 1487-ig dolgozta fel.
Ransanus (1428-1491) luceriai (Itália) püspök, humanista történetíró volt. 1489 január-februárjában megbízást kapott Mátyástól Thuróczy Krónikájának átdolgozására, és alig egy évvel később elkészült az Epithoma kéziratának első változatát bemutatta Mátyásnak.
Az ún. Mátyás-GradualeMátyás király könyvtárának legdíszesebb kötete volt, feltehetően az 1480-as években készült egyházi énekeskönyv. AGradualét a címlap mellett további 46 bibliai jelenetet ábrázoló nagyméretű és számos kisebb színes iniciáléval látták el.
Mindhárom kódex elérhető könyv alakban vagy az interneten, eredeti formájában és fordításban is.

A trónra kerülését megelőző évtizedekben sokan kaptak különböző mentességeket, kedvezményeket az adókból és vámokból, illetve kialakultak olyan adóelkerülési technikák, amelyekkel el lehetett kerülni, vagy csökkenteni lehetett az adókat. A legfontosabb adófajta, a kapuadó alól úgy csúsztak ki a jobbágyok, hogy egy kapu mögé több jobbágycsalád is beköltözött, így csak egyszeresen fizették meg az adót, miközben a jobbágytelkeken sokszor két, sőt három család is élt.

Ahhoz, hogy az ország, a kincstár pénzügyi helyzetét rendbe tegyék, reform erejű pénzügyi intézkedésekre volt szükség, erre csak egy központosított, az egész országra kiterjedő új pénzügyi rendszer jelenthetett megoldást. Ez szükségképpen jelentette a korábban szedett adófajták reformját, de az eljárási szabályok módosítását is, a királyi jövedelmeknek egy kézbe, a kincstartóéba kellett összefutnia.Az uralkodó egyik fő célja az volt, hogy a jövedelmek minél nagyobb részét függetlenítse az országgyűlési döntésektől, illetve kivonja a rendi ellenőrzés alól (a bárók által választott főkincstartók képesek voltak a királyok pénzügyeit befolyásolni).

Mátyás reformjait az országgyűlés elfogadta, és 1467. március 25-én ki is hirdették az új szabályokat. A pénzügyeket centralizálták, a bárói méltóságnak számító főkincstartói tisztséget Mátyás megszüntette, helyére köznemesi és polgári származású kincstartókat nevezett ki, akikszakemberek voltak, illetve akiket már közvetlenül irányíthatott, és így a kincstartóság a király megbízható hivatalává vált. (A kincstartók közül például Ernuszt János budai zsidó polgárvolt a legismertebb, aki tevékenysége jutalmául báróságot kapott, Handó György mezővárosi polgár, Nagylucsei Orbán jobbágy volt.)

Mátyás aranyforintja Szent László képével és Magyarország címerével

 

A kapuadó helyett bevezették a jobbágyháztartásonként szedett királyi kincstár adóját, a füstpénzt (tributumfisciregalis), illetve az új adó nagyon szűk korlátok közé szorította a korábban mentesítésekkel rendelkezők számát. Nem a füstöt adóztatták meg, hanem az egy füst alatt élő jobbágycsaládot tekintették egy adóalanynak és adóalapnak. A változás jelentős jövedelememelkedést jelentett Mátyás számára, telkenként két-háromszorosára emelkedett a fizetendő adó. Ezt az adófajtát Mátyás az egyházi (ún. prediális) nemesekre, illetve a kiváltságos területek lakosságára is kivetette (pl. az erdélyi nemesek, a kunok, a jászok és ajobbágytelken élő nemesek is adóztak). Ennek az adónak a szedése nem függött a rendek hozzájárulásától, azaz nem az országgyűlés döntött róla.

A korábbi harmincadvám helyett bevezették koronavámot (vectigalcoronae), és nem mellékesen a mértékét 5 %-ra emelték (a korábbi 3,33 %-kal szemben). Ez lehetővé tette a zálogban és bérben levő vámok visszavételét, és a mentességek is csökkentek.

A két adóintézkedés tehát megszüntette a korábbi kötelezettségeket, de a bevezetett új adók csak kisebb tartalmi módosulást jelentettek, viszont növekedtek a mértékek, csökkentek a mentességek és kiváltságok, illetve az eladományozott vagy bérbe adott adóztatási jogok megszűntek, a jogosítványok visszakerültek a kincstárhoz.

A városi adókat egy összegben vetették ki a városokra, a városi vezetés felelőssége és kötelezettsége volt a városon belül az adó felosztása. Ezt alapvetően vagyoni alapon osztották fel, de a nincsteleneket is kereseti vagy fejadóra kötelezték. A rendes adók mellett a rendkívüli hadiadót is kivetették a városokra.
A rendkívüli hadiadót (contributio) évenként kivetették (volt olyan év, amikor háromszor is!), Mátyás uralkodásának vége felé már több évre előre is (például 1478-ban öt évre). Ennek mértéke portánként, később füstönként egy aranyforint volt, ennek alkalmazásához viszont a rendek hozzájárulása kellett.
Ezek az adók nem voltak alacsonyak, gyakran a jobbágyoktól a megtermelt javak 35-45 %-át is elvonták adóként (a király, az egyház és a földesúr együttesen), ugyanakkor az új rendeletek megtiltották, hogy a földesurak más címeken egyéb adókat kivessenek, ez bizonyos stabilitást hozott, ami javította az új szabályok elfogadhatóságát is. Fontos eredménye volt e változásoknak, hogy a rendi monarchia államháztartása a rendszeres adóbevételekre épült, amelyet szükség szerint egészítettek ki a rendkívüli helyzetekhez igazodó kötelezettségek (pl. hadiadó).

Az adórendszerbeli változások mellett Mátyás a pénzrendszert is megszilárdította állandó értékű ezüstpénzt veretett, és mivel ezt nem kellett évenként beváltani, a fizetési kötelezettségek számon kérhetőbbek lettek. Igaz, hogy ezzel a kincstár elesett az évenkénti pénzváltási nyereségtől, de hosszabb távon tervezhetőbb gazdasági alapot teremtett.

Az ezüstpénz mellett forgalomban volt az aranyforint is, illetve Mátyás veretett még garast, dénárt és obulust (1 aranyforint = 20 garas = 100 dénár = 200 obulus volt). A későbbiekben az átváltási arányok függtek a pénzrontásoktól is. A pénzügyi reform bevezetésével állandó éremkép, a kisdedet tartó Madonna került az aranyforintok előlapjára, illetve az ezüstpénzek hátlapjára. Ezt követően ez az éremkép összesen négyszáz évig díszítette forgalmi pénzeinket. Az éremképhez szorosan hozzátartozik a „Patrona Hungariae” felirat is, ami a pénzérmék nagyságától és a Madonna elhelyezésétől függően rövidített vagy bővített formában olvasható.

Mátyás király körmöci madonnás forintja

 

A törvény továbbá kimondta a koronabirtokok elidegeníthetetlenségét, valamint a korábban eladományozottak visszavételét is, ezzel a király megerősítette földbirtokosi hatalmát is.

A király jövedelmeknek három forrása volt:
1. Rendes bevételi források voltak a só- és ércbányászatból, ércbányászat, a vámokból és az adókból származó jövedelmek, beszedésükért a kincstartó felelt.
2. Rendkívüli bevételi források voltak a rendkívüli adókból, a birtokok elidegenítéséből, elzálogosításából származó jövedelmek, az egyházi javadalmak bevételei üresedés esetén (nem is siettek betölteni a tisztségeket!), az ajándékok, a meghódított tartományokból származó jövedelmek és a külföldről kapott pénzbeli támogatás. Ezekért szintén a kincstartó felelt.
3. A budavári udvarbíró felelt a koronabirtokok jövedelmeiért, amelynek elemei a várak, földterületek jövedelmei, illetve a jászkunok adója volt.

A következő táblázat szemlélteti, hogy a legfontosabb adóbevételi forrás a jobbágyoktól szedett füstpénz volt:

Bevételi forrás Összeg (forint) %
Jobbágyok adója 385 000 61,3
Erdélyi szászok adója 25 000 4,0
Városi adók 22 000 3,5
Zsidók adója 4 000 0,6
Ötvened adó 2 000 0,3
Sóbányák haszna 80 000 12,7
Pénzverő-
és bányakamarák
60 000 9,6
Harmincadbevétel 50 000 8,0
Összesen 628 000 100

Mátyás bevételei az 1480-as években (a cseh és az osztrák tartományok nélkül)
(Forrás: Honvári, 52. oldal)

Lényeges változások történtek az adóbeszedés módjában, eljárásában is. A király a királyi tanáccsal, illetve az országgyűléssel megszavaztatta a bevezetésre kerülő adókat, majd a vármegyéket értesítettek az adók mértékéről, céljáról, a behajtás módjáról és határidejéről, a szankciókról is, amelyekkel a fizetéssel késlekedők, vagy azt megtagadók számolhattak.

Ezt követően az adószedők (dicatorok, vármegyénként két tehetősebb nemes) hozzáláttak munkájukhoz, felkeresték a vármegyéket, és magukhoz rendelték az adószedésben segítségükre lévő szolgabírákat. Végigjárták a településeket, és birtokosok szerint összeírták az adófizető portákat, füstöket. A falusi bírák és a földesúri tiszttartók személyesen juttatták el az adót a vármegye székhelyére. A befizetett adó után egy nyugtaképpen kapott ún. rovásbot szolgált, amelyen rovásokkal szerepelt a kötelezettség összege és a befizetett összeg is. A kettéhasított rovásbot egyik fele az adózónál maradt, a másik felét az adószedő tartotta magánál. A rovásbot egy sajátos kettős könyvelést valósított meg abban a korban, amikor az emberek túlnyomó része írástudatlan volt. Az elszámolásnak ez a módja annyira sikeres volt, hogy az adóelszámolásokra egészen a XVIII. századig fennmaradt, de még a XIX. században is használtak állatállomány és szaporulat nyilvántartására, elszámolására.

Mátyás egyik olaszországi nagykövete számolt be a következő sorokban Mátyás jövedelméről: „Először a falusiak házai után egy dukátot behajtva évente 250 ezer dukát rendes jövedelme volt, nem számítva a taksát, amely rendkívüli és amelyet évenként hol egyszer, hol kétszer és háromszor vesz meg a háborúk szerint, s amely taksát annyiszor kell megszorozni ahányszor kivetik, a rendes bevétel tehát 250 ezer dukát továbbá a sókamarákból 80 ezer dukát továbbá az arany- és ezüstbányákból 60 ezer dukát továbbá a vám, amit az országból kivitt áruk, mint amilyen a ló, ökör és bőr után fizetnek 50 ezer dukát.”

A következő törvénycikkek szemléltetik, hogy milyen mértékben védte Mátyás a jobbágyokat a túlzott adóztatástól:

1464. évi XXIV. törvénycikk
a dézsmafizetés módjáról és az asztagok megvizsgálásáról

A dézsmát minden egyes vármegyében a szerint fizesse mindenki, a mint a maga főpapjával erre nézve megállapodott, vagy ezentul fog egyezkedni.

1. § Mindazonáltal úgy, hogy ha a paraszt a kirovók és dézsmaszedők felhivására megesküdnék és a kirovó az ilyen esküttevőnek hinne, a kirovást csakis az esküttevő esküjéhez képest és ne azontuleszközölhesse.
3. § Ha ha a kirovó a megesketett parasztnak hitelt nem adna, az asztagot szabadon megvizsgálhatja és ha többet találna, a fölösleget elveheti.
4. § Ha pedig annyit találna, a mennyit a paraszt mondott, akkor a kirovó a parasztnak az asztagnak oknélkül való megvizsgálásáért egy arany forintot fizessen. S ha a kirovó ezt megfizetni vonakodnék, a parasztnak jogában áll a kirovónak vagy dézsmaszedőnek lovát elvenni.

A 4. § jelzi, hogy az adóbeszedők gyakran visszaélhettek helyzetükkel, és a törvénycikk alapján az adószedő felelősségét megnövelték, akár saját vagyonával (egy arany forint), sőt akár a lovának elvesztésével is felelt az indokolatlan vizsgálat elrendeléséért. A törvény sem jelentett ugyanakkor elegendő akadályt, ugyanis az előző szabályokat az 1486. évi XLI. törvénycikk megismételte, de kiegészítette egy további bekezdéssel:

És hogy ezt annál könnyebben és kényelmesebben megtehesse, elrendeljük ezzel a törvénynyel, hogy mielőtt a dézsmálók az asztag megvizsgálásába bele fognak, lovaikról szálljanak le, és azokat a dézsmafizető paraszt házában vagy udvarában kössék ki.

A tized és a hasonló adóalapot adóztató kilencednél is lehettek visszaélések az adószedők részéről, ezért is kellett az adóztatható termékeket, terményeket részletesebben szabályozni:

1481. évi I. törvénycikk
miből járjon a dézsma

Először is, hogy a főpap urak és egyéb egyházi személyek, kiknek dézsmájuk van, az ország régi szokása szerint semmi más dologból se vegyenek dézsmát, mint csak borból, gabonából, bárányokból, méhekből, kölesből, rozsból, árpából és zabból.
1. § És hogy ezután azoknak a rendetlenségeknek, melyeket a főpap uraknak és egyéb egyházi személyeknek tizedszedői a behajtásban vakmerően el szoktak követni, meg kell szünniök és jövőre semmikép elő ne forduljanak.

Főpap és adózók az ún. Mátyás-Gradualéban
(a kép jól bemutatja a tizedszedés tárgyait: gabona, méz, bor, bárány stb.)

 

Nem csoda, hogy a szigorú gazdasági intézkedések, illetve annak részeként a gyakran a nemességre és az egyháziakra is kiterjedő adókötelezettségek elégedetlenséget váltottak ki. Az első ilyen jelentősebb megmozdulás 1467-ben tört ki Erdélyben, Mátyás ezt még viszonylag könnyen fel tudta számolni.
Sokkal súlyosabb volt viszont az 1470-71-es főúri szervezkedés, hiszen ennek vezetője Vitéz János esztergomi érsek és Janus Pannonius pécsi püspök voltak.

A két lázadásra vonatkozóan lásd korábbi cikkünket: Janus Pannonius, az adólázadás vezetője.
A papság és a nemesség adófizetési kötelezettségét megerősítették az 1486. évi törvények:

LXIV. törvénycikk a főpapok és bárók meg az összes nemesek tartoznak fekvő jószágaik után a vármegye pénztárába adózni, valamikor a vármegye közös szükségeire költségek kellenek; a vonakodókat az ispán a szokott birság felvételével kényszeritse az adózásra. Mindazonáltal az urak nem adóznak akkor, a midőn országgyülésre kell menniök
Továbbá, mivel a nemesek közönsége a vármegyékből néha az egész vármegye dolgaiban, néha a királyi felség parancsára gyakran szokott a királyi felséghez követeket és választott nemeseket küldeni, akadnak pedig igy az egyházi, mint a világi urak, szintúgy a nemesek, apátok, prépostok, káptalanok és conventek közül olyanok, a kik fekvő jószágaik után ezeknek a követeknek és választottaknak a részére, mások módjára, költséget adni vonakodnak, és magukat az efféle költségekre való adózás alól teljesen kivonják, a miáltal tudnivalóképen a nemesek közönségére és különösen a szegényebb sorsuakra nem csekély jogtalanság háramlik.
1. § Ezért a jelen decretummal határoztuk, hogy jövőre az összes birtokos emberek, együtt és egyenkint, bármely rendüek és állásuak is, és bármely vármegyében lakjanak, kötelesek legyenek és tartozzanak a közönség részéről elhatározandó költségeket, fekvő jószágaikból és birtokaikból az ezekhez arányitott részben és mennyiségben a megye pénztárába mindenkor megfizetni és megfizettetni.
2. § Kivéve azonban azokat a főpap urakat, bárókat és egyéb birtokosokat, a kiket a királyi felség országgyülésalkalmával levelével névszerint és személyesen meg fog hivni; de különben, tudniillik midőn a vármegye dolga forog kérdésben, mindenki tartozzék adót fizetni.
3. § Az ellenszegülőket pedig az illető vármegye ispánja, az ilyen esetben szokásos birságokkal, vagyis három könnyü márka teherrel is, legyen köteles és tartozzék arra rákényszeriteni.

(Ugyan miért jut eszébe a szerzőnek az országgyűlésbe hívott birtokosok adómentességéről Orwell Állatfarmjának ismert törvénye: Minden állat egyenlő,de egyes állatok egyenlőbbek a többinél?!)

Az 1486. évi törvények további két, az adózás története szempontjából igen lényeges törvénycikket tartalmaztak. A LXXIV. és LXXVI. törvénycikkek 39 pontban részletesen szabályozták a – mai szóhasználattal – okirati illetékeket. Ezekben a korábbi esetleges szabályok, illetve a kialakult szokásjog helyett egy egységes, jól áttekinthető szabályrendszert hoztak létre.

Fontos eredménye volt viszont a gazdasági intézkedéseknek a rendi állam államháztartásának gazdasági stabilizálása. A beszedett adókból futotta a kultúrára, Mátyás uralkodása idején a budai, illetve a visegrádi udvar az európai reneszánsz egyik központjává vált. Világhírű könyvtára (Corvinák) mintegy 2000-2500 kötetet számlált, és a kódexek értéke meghaladta a darabonként 1000 aranyforintot, azaz összesen mintegy négyévi adóbevételnek megfelelő értéket képviselt. Mátyás fontosnak tartotta az alacsony sorból származó hívek felemelését és jutalmazását is (legnevesebb közülük a későbbi pápajelölt, a paraszti sorból származó Bakócz Tamás volt).

A bevételek tették lehetővé a fekete sereg felállítását és folyamatos finanszírozását. A jól szervezett zsoldoshadsereget már 1459-60-ban létrehozták, viszont ahogy növekedtek az adóbevételek, erősödött a török fenyegetés, növekedtek Mátyás hatalmi ambíciói, növelték a létszámát. A fekete sereg állandó létszáma 8-10 ezer fő volt, de hadjáratok idején ennek kétszeresére duzzadt fel. Mátyás hadereje összességében meghaladta a 160 ezer főt, és ennek közel fele volt fizetett (zsoldos)katona.

A fekete sereg zászlaja

 

Mátyás a török ellen viszonylag keveset hadakozott (bár kisebb csatározások előfordultak), ügyes taktikával, kisebb hadmozdulatokkal meg tudta védeni a déli határokat. A törökök helyett hódító politikájával nyugat irányába fordult. Megszerezte a cseh trónt (apósa, Podjebrád György halála után), majd a német-római császárság irányába fordult. Bécset sikerült is elfoglalnia (1485-ben), de a császári trónt nem sikerült III. Frigyestől elhódítania (Frigyes jó három évvel Mátyás után halt meg).

Mátyás Bécsben halt meg 1490. április 6-án (47 évesen), halála véget vetett a központosított nemzeti királyságnak. Törvényes fiúörökös nélkül művének nem volt folytatója (fia, Corvin János házasságon kívül született).

Irodalom:

A magyar egyenesadók történeti fejlődése (Magyar Kir. Pénzügyminisztérium, Budapest, 1895)
Corpus JurisHungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)
Fraknói Vilmos: Hunyadi Mátyás király1440-1490 (Franklin Társulat Könyvnyomdája, 1890, Budapest)
Fügedi Erik: Uram, királyom … (Gondolat, 1974, Budapest)
Gyöngyössy Márton: Magyar pénztörténet (1000–1526) (inMagyar középkori gazdaság- és pénztörténet, Bölcsész Konzorcium, 2006, Budapest)
Herber Attila, Martos Ida, Moss László, Tisza László: Történelem 3. (Reáltanoda Alapítvány, 2007, Budapest)
Ilonka Mária: Az adózás története az őskortól napjainkig (Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004, Budapest)
Magyarország gazdaságtörténete a Honfoglalástól a XX. századig (szerk.: Honvári János, AULA Kiadó, Budapest, 2000)
Mátyás-Graduale (Kossuth Kiadó Zrt., 2007, Budapest, illetve
Pannon reneszánsz – a Hunyadiak és a Jagelló-kor (1437-1526) (Encyclopaedia Humana Hungarica 04.)
Ransanus,Petrus: Epithomarerum Hungarorum
Ransanus, Petrus: A magyarok történetének rövid foglalata (Európa Könyvkiadó, 1985, Budapest)
Soós Ferenc: Mátyás király 1467. évi pénzügyi reformjánakgyakorlati végrehajtása
Száray Miklós: Történelem II. (Nemzeti Tankönyvkiadó, 2007, Budapest)
Thuróczy János: Chronica Hungarorum


Kapcsolódó cikkek:


Kata adózás lényege – 4. rész
2019. április 18.

Kata adózás lényege – 4. rész

Mikor állhat fenn egy kisadózó vállalkozás esetében a munkaviszonnyá történő minősítés veszélye? Melyek azok a körülmények, amelyek fennállása megdönti a munkaviszony vélelmét? Cikksorozatunk aktuális részében ezeket a témákat járjuk körül.

Milliárdos költségvetési csalást leplezett le a NAV
2019. április 18.

Több száz munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céget számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A cégek a gyanú szerint milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek azzal, hogy nem fizették a munkavállalók utáni járulékokat.

EuB: nem kell vámigazolás a termékexport adómentességéhez
2019. április 17.

Az Európai Unió Bírósága ítéletében megerősítette, hogy exportértékesítés esetén az adómentességnek nem feltétele a kiviteli vámeljárás lefolytatása – hívta fel a figyelmet a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda.

Nyers borostyánt foglalt le a NAV
2019. április 17.

Több mint 63 kilónyi nyers borostyánt találtak egy belépő autóban elrejtve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a tiszabecsi ukrán-magyar határállomáson.

85 adózónál tártak fel jelentős adóhiányt
2019. április 17.

A NAV 85 adózónál tárt fel jelentős összegű adóhiányt az első negyedévben: 52 társaságnál és 33 magánszemélynél - derül ki a hivatal honlapján közzétett, 2019. március 29-ei állapotot tükröző adatokból.