Mazars: jobb időben utalni a kamarai díjat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Érdemes a határidőt betartani, hiszen tényleges végrehajtás indul a nemfizetők ellen – figyelmeztet a MAZARS az Adó Online-hoz eljuttatott közleményében.


Érdemes még ezen a héten rendezni az 5000 Ft összegű kamarai díjakat, egyébként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tényleges végrehajtási eljárásban szedi be az összeg dupláját – hívja fel a hazai társaságok figyelmét a MAZARS és ügyvédi irodája a MARCALLIANCE. A vezető nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: a 2016. március 31-ig kiegyenlítetlen kamarai hozzájárulás köztartozásnak minősül, így azt mérlegelés nélkül, adók módjára hajtja be NAV.

„Érdemes a határidőt betartani, hiszen tényleges végrehajtás indul a nemfizetők ellen és a NAV a tartozáson felül további 5000 forint végrehajtási díjat is felszámít majd. Kibúvó sincs, hiszen az adóhatóság a kamarák által átadott tartozások jogosságát nem mérlegelheti, ráadásul a végrehajtás megindításának ténye a cégnyilvántartásba is bekerül, ami további kellemetlenségeket okozhat” – foglalta össze Dr. Borsy János, a MAZARS-szal együttműködő Borsy Ügyvédi iroda (a Marcalliance tagja) cégjogi szakjogásza.

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>

Az Országgyűlés 2011-ben fogadta el az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazza a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosítását is. A kamarai törvény módosítása három lényeges változást tartalmaz: a 2012. január 1-től életbe lépett rendelkezések alapján a gazdálkodó szervezetek kötelesek

·         kamarai nyilvántartásba vételüket kezdeményezni,

·         a kamarai közfeladatok ellátásához évente 5000 forint kamarai hozzájárulást fizetni (a hozzájárulás összege önkéntes kamarai tagok esetén levonható a tagdíjból),

·         a Kamara pedig köteles részükre a törvényben meghatározott szolgáltatásokat (tanácsadás gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben; üzleti partnerkeresés és pályázatfigyelés) térítésmentesen nyújtani.

A kamarai tagság továbbra is önkéntes, így a regisztrált vállalkozások nyilvántartásba vételükkel nem válnak kamarai taggá. A törvény hatálybalépését követően létrejövő egyéni és társas vállalkozások a bejegyzésüket követő 5 napon belül kötelesek a székhely szerinti területi kereskedelmi és iparkamaránál a nyilvántartásba vételüket kezdeményezni és kamarai hozzájárulásukat megfizetni. A bejelentkezéshez szükséges adatlapot elektronikusan és papíron is be lehet nyújtani, cégszerű aláírással ellátva, és mellékelni kell a kötelező kamarai hozzájárulás befizetését igazoló bizonylatot is.
A kötelező regisztrációt a kamarák is ellenőrzik, az egyéni és társas vállalkozások közhiteles nyilvántartásaiból kiindulva hivatalból is intézkedhetnek – ezekhez a nyilvántartásokhoz hozzáférési jogot biztosít a már említett jogi háttér. 

Amennyiben a területi gazdasági kamara azt állapítja meg, hogy a gazdálkodó szervezet nem szerepel a kamarai nyilvántartásban, felszólítja, hogy ennek a kötelezettségének öt munkanapon belül tegyen eleget. Ha a felszólítás eredménytelen, a területileg illetékes kamara hivatalból regisztrálja a vállalkozást, és az adóhatóság bevonásával intézkedik a kamarai díjak behajtásáról, hangsúlyozta Dr. Borsy János, ügyvéd, társasági jogi és cégjogi szakjogász a MARCALLIANCE partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.