Meg kell újítani június 30-ig a lejárt okmányokat, több millió darabról van szó Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején lejáró okmányok június 30-ig érvényesek, ezért arra kérik az érintetteket, hogy mielőbb újítsák meg azokat – hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videóban, jelezve: több millió okmány érvényességét kell meghosszabbítani.

György István emlékeztetett, az Országgyűlés döntött arról, hogy a veszélyhelyzet idején lejáró okmányok 2022. június 30-ig érvényesek. Arra kérnek mindenkit, hogy ne várják meg az utolsó hónapokat, heteket, hanem mielőbb hosszabbítsák meg lejáró okmányaikat, így a személyi igazolványt, forgalmi és vezetői engedélyt, útlevelet, közgyógyellátási igazolványt vagy a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványát.

Az államtitkár közölte, több millió okmány érvényességét kell meghosszabbítani. Országszerte 310 kormányablakot lehet felkeresni időpontfoglalással vagy a helyszínen sorszámhúzással – tette hozzá. Időpontot foglalni a 1818-as telefonszámon vagy az idopontfoglalo.kh.gov.hu oldalon lehet.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. június 19.

Automatikusan meghosszabbodik bizonyos okmányok és az építési engedélyek érvényessége

A kormány 180 nappal meghosszabbította a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét. Automatikusan meghosszabbodnak továbbá  a veszélyhelyzet ideje alatt, illetve a veszélyhelyzet végétől számított fél éven belül lejáró építési engedélyek – közölte a Miniszterelnökség.
2021. május 18.

4,7 millióan használhatják az elektronikus közigazgatást

A koronavírus-járványban egyre népszerűbbek a közigazgatás elektronikus szolgáltatásai, amely már mintegy 4,7 millió embernek jelenthet biztonságos, könnyű és egyszerű ügyintézést, például az szja-bevallásnál és az adó 1+1 százalékról szóló nyilatkozat beküldésénél, amit csütörtökig tehetnek meg az adózók – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.