Még többet lát a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pénztárgépek után július 1-től az ital-automaták forgalmára is rálát a NAV – olvasható a nemzetgazdasági tárca közleményében.


Az italautomatát üzemeltető vállalkozásoknak még több mint három hónapjuk van az ún. automata felügyeleti egység beszereltetésére, amelynek segítségével nemcsak az adóhivatal lát rá a forgalmi adatokra, hanem az üzemeltető is pontosan nyomon tudja követni a bevételeket és a készletfogyást. Azért, hogy ütemezetten és a lehető legkényelmesebben történjék a beszerelés, a Magyar Postánál lehet időpontot foglalni.
 
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési tapasztalatai szerint a gépek jelentős része az adók megfizetése nélkül üzemel, ezért szükséges az automata felügyeleti egység, amelynek segítségével az adóhivatal éppúgy nyomon tudja követni az étel- és ital-automaták forgalmát, mint a pénztárgépekét.
 
A kormány az érintett vállalkozásoknak 120 ezer forintot biztosított az automata felügyeleti egység beszerzéséhez.  A július 1-jei határidővel és az időpontfoglalási rendszerrel is segíti az ital-automatát üzemeltető vállalkozásokat, hiszen így még minden érintettnek bőven van ideje az automata felügyeleti egység beszerelésére.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

Az adóhivatal eddig mintegy 700 vállalkozásnak összességében 23.600 üzembehelyezési kódot adott ki. Tegnapig már kétezer ötszáz automatába be is szerelték a felügyeleti egységet, amely nemcsak a hivatalnak szolgáltat naprakész adatokat, hanem a vállalkozónak is. Az automata üzemeltetője az új, online rendszernek köszönhetőn azonnal értesül például arról is, ha egy termékből már csak néhány darab van az automatában.
 
Az automaták adóhivatali bekötése példaértékű az EU-ban. A bevétel eltitkolása ugyanis majd minden uniós tagállamban gondot okoz, ezért érthető a nagy nemzetközi érdeklődés a magyar innovatív megoldás – az automaták felügyeleti egységgel történő ellátása – iránt.
 
 A határidőről és az időpontfoglalásról szóló rendelet, amely tegnap jelent meg a Magyar Közlönyben, az alábbi linken érhető el:    http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK18038.pdf
   
 


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.