Meghalt Moldova György


Moldova György 88 éves korában, 2022. június 4-én elhunyt. Sokféleképpen lehetne rá emlékezni: kiváló irodalmi műveivel (Negyven prédikátor), szociológiáival (Az őrség panasza), szatirikus műveivel (Beszélő disznó) avagy politikai indulattal (Az új császár új ruhája).

Termékeny író volt, így a zárójelbe tett műcímek csak egy-egy példát jelentenek, 130-nál több műve jelent meg, jó néhány több kiadásban is. Sokszor csak ’pult alól’ lehetett könyveit megszerezni, akár mint afféle szamizdatokat.

Visszaemlékezésemben egy konkrét történetet mesélek el, 1992-ben történt.

Kupa Mihály volt a pénzügyminiszter. A Jövedelemadók főosztályán megkaptuk a napi sajtószemlét, és abban felfedeztük a Vas Népe lapban megjelent nyílt levelet (1992-02-21 / 44. szám), amit a pénzügyminiszterhez címzett Moldova:

Levél a pénzügyminiszterhez

 

Kedves Miniszter Úr!

 

Elnézését kérem, hogy egy újság hasábjain jelentkezem, de a postai áremelések következtében egy szabályos levelet már nem tudnék megfizetni.

Mélységes tisztelettel figyelem áldozatos törekvéseit, melyekkel meg akarja szüntetni az adózás alól való kibúvás minden formáját, lezárja az egérutakat – egéradó és útadó formájában.

Tevékenységéért Ön nap mint nap megkapja az elismerést, tanúsíthatom, hogy számtalan ember emlegeti a nevét. Bocsásson meg, ha én mégis arra a kijelentésre vetemedek, hogy Ön nem szolgált rá a hírnévre. Pénzügyminiszter és törvényhozó létére olyan alapvető hibát követett el, melyért még egy állami iskolába járó kisdiák is szégyellhetné magát, nem is szólva a jóval színvonalasabb egyházi tanintézetek növendékeiről. Merem remélni, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődését, rá is fogok térni a lényegre, de az ügy jobb megértése érdekében haladjunk csak sorjában.

Vegyük példának Kovács János átlagos és becsületes magyar adóalanyt. Tételezzük fel, hogy 1991-ben jó éve volt, kerek egymillió forintot keresett. Tételekre lebontva: sikerült jutányosan eladnia nagybátyja hulláját, és hivatalában is eredményesen ténykedett; számos magyar üzemet és vállalatot passzolt át külföldi érdekeltségeknek, tevékenysége elismeréséül jelentős összegű hazaárulási pótlékot kapott.

Elképzelhető, hogy Ön a felsorolt jövedelmi forrásokat nem tartja tipikusnak, nem vitatom fenntartásainak jogos voltát. Ennél csak az lett volna valószínűtlenebb, ha azt írom, hogy valaki becsületes munkával keresett egymillió forintot. De térjünk vissza a példánkhoz.

Az ide vonatkozó adókulcsok szerint Kovács János ötszázezer forintos adó befizetésére van kötelezve – valamivel jobban járt volna, ha az anyja hulláját adja el, mert közvetlen hozzátartozóról lévén szó, a törvény jelentős könnyítéseket tesz. Elérkezik március közepe, Kovács úr kitölti a csekket, és egy postáskisasszonyt két órára feltartva, befizeti a félmilliót. Ezzel állampolgári kötelezettségének eleget is tett – de csak az Önök végzetesen rövidlátó felfogása szerint!

Mert miről is van szó?! Az egymilliós jövedelem, ugye, 1991-ben keletkezett, az adót viszont 1992-ben fizették be. Na már most: évi 40 százalékos inflációt számítva – nem bánom: legyen 35 százalékos –, a befizetett 500 ezer forint reálértékben már csak 325 ezer forintot tesz ki! Kovács János adóalany 1991-ben vígan eldorbézolhatta jövedelmének ráeső, az inflációtól csak részben sújtott hányadát, az államkincstár viszont 1992-re igencsak megrövidült!

Mit lehet tenni, hogy ezt a nyilvánvaló anomáliát megszüntessük?! Éjszakákat tűnődtem végig ezen, mert én belátom, hogy az adó nem lehet csupán néhány túlterhelt vagy legalábbis terhelt kormánytisztviselő gondja, hanem az egész társadalomra kell hogy vonatkozzék.

Először arra gondoltam, hogy az infláció arányában pótadót kellene kivetni, ennek megvolna az az előnye, hogy a kormány így talán bevallaná végre a pénzromlás valódi mértékét, hátránya viszont, hogy tovább duzzasztaná az amúgy is elburjánzó bürokráciát. Végül sikerült megtalálnom az egyedül üdvözítő megoldást, melyet most szíves tudomására hozok.

A lényeg: az adót nem utólag kellene kivetni, hanem előre! Vegyük példának a már említett Kovács Jánost az elkövetkező 1993-as évben. Legkésőbb január elsején nulla óráig be kellene vallania, hogy az adott év december 31-ig mennyit fog keresni – és ezzel egyidejűleg be is fizetné az ennek megfelelő adót.

A várható jövedelem szándékos alábecsülését kemény szigorral kellene sújtani, a bírság összege elérhetné az elhallgatott bevétel négyszeresét. Vagy az ötszörösét, miért ne?! Így és csakis így lehetne kivédeni az infláció okozta károkat.

Önnek nem kell magyaráznom, hogy ez az intézkedés mélyen humanista volna; nemcsak az Államkincstárra gyakorolna kedvező hatást, hanem az adóalanyokat is fokozottabb tevékenységre serkentené, mert most már nekik kellene futniuk a pénzük után. Kovács János is jobban igyekezne, mint annak előtte, nagyobb szorgalommal próbálná hazai értékeinket átpasszolni külföldi ügyfeleknek, hogy minél több hazaárulási pótlékhoz jusson, és nemcsak a nagybátyja hulláját adná el, hanem jó néhány felmenő ági rokonáét is, kedvező esetben siettetné is a halálukat, sokat javítva így az ország kedvezőnek nem mondható lakás- és nyugdíjhelyzetén.

Persze a magyar törvények szelleme nemcsak igazságos, de méltányos is. Számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy valaki önhibáján kívül nem tudja megkeresni azt az összeget, melyet előzetesen bevallott, és amely után leadózott. Ezek a személyek az év végén, kérhetnék túlfizetésük visszatérítését, és kérésük az előírt feltételek fennforgása esetén teljesíthető is volna. Az ajánlott törvény hatékonysága ebben az esetben is megmutatkozna, mert az ügyfelek kapnák az inflációval csökkentett reálértékű pénzt, melyet az állam egy évig ingyen használhatna.

Köszönöm, hogy volt türelme végigolvasni laikus soraimat, kívánok munkájukra áldást, mert egyelőre nincsen rajta.

 

Tisztelettel:

Moldova György

Adóalany

Főosztályvezetőnk Surányi Erzsi kitalálta, hogy hasonló stílusban kellene neki válaszolni. Megszületett az ötlet, hogy Moldova műveinek címeiből kellene összeállítani egy válaszlevelet. Sok időnk nem volt rá, két nap alatt elkészült a levél, persze a szokásos napi munka mellett, inkább otthon agyaltunk rajta.

Egy ilyen levelet – természetesen – nem lehetett ’csak úgy’ postára adni, ezért főosztályvezetőnk bement a miniszterhez, és megmutatta neki. Kupa óriásit nevetett rajta, és áldását adta rá! Szerencsénkre Kupa azon (kevés) pénzügyminiszterek közé tartozott, akiknek volt humorérzéke is.

A levél elment Moldovának és a Vas Népének is.

A Vas Népében megjelent a válaszlevél is (1992-04-15 / 89. (90.) szám):

A Pénzügyminiszter úr „néhány túlterhelt, de legalább is terhelt” munkatársát bízta meg, hogy a nyugat magyarországi sajtóban felfedezett, hozzá intézett levelét tíz tucat más akta között mielőbb válaszolja meg.

Kedves Moldova Úr!

Elnézését kérjük, hogy levelére válasszal csak most jelentkezünk, de ebben az elátkozott hivatalban a törvény szolgája nem a maga ura.

Őszinte csodálattal adózunk az Ön munkásságának, utolérhetetlen humorának, amellyel, mint malom a pokolban, őrli életünk fonákságait. Ezért nem is értjük, hogy akit a mozdony füstje megcsapott, miért váltja aprópénzre kiérdemelt hírnevét. A pénznek ugyan nincs szaga, de lopni tudni kell, és akkor jobban telik postabélyegre is.

Mi laikusok az Ön szakterületén, nem merünk arra vállalkozni, hogy ötleteket adjunk a tolla hegyére. De ha már az adóról akar vel(em)ünk beszélgetni (?), talán ajánlhatnánk az adótörvények tanulmányozása mellett az árnyékot az égen is észrevenni, mielőtt – mint bizonyára a legjobb iskolában nevelkedett meglett felnőtt – negyven egyedik prédikátorként elszégyellné magát.

De az érdeklődésének felkeltése érdekében igyekszünk Önhöz hasonlóan szemléletes módon sorban haladni a gázlámpák alatt, hogy a gondjainkat jobban megvilágítsuk.

Vegyük példának Kis Péter átlagos munkanélkülit az elbocsátott légióból, aki tetovált kereszttel a karján, a Szent Imre indulót fütyörészve ácsorog a magányos pavilon előtt munkanélküli segélyre várva, és Nagy Pál rövid életű nyugdíjast, aki az öregek napközi otthonában tökösmákos rétest majszolva dünnyögi az ör(eg)ség panaszát, türelmének utolsó határát emlegetve.

Arról van szó, hogy Kis Péter és Nagy Pál nem érti, miért nincs pénz az Államkincstárban meg az önkormányzat kasszájában. Nem érti, hogy miért kell arra várnia, míg sok ferencvárosi koktéllal elkábított szent tehén, meg beszélő disznó megtakarítva saját inflációját, hajlandó az év során többször is megforgatott jövedelméből adót fizetni. De a harmadik majom, Kovács János sem érti, hogy miért kell neki azért több adót fizetnie, mert az üres államkassza hiteleinek kamatait is csak az adóból lehet kiegyenlíteni.

Jókedvünkben most a hajósok énekét dúdolgatjuk, mert Ön megtalálta a megoldást. Ésszel (f)él az ember: javaslata maga a magyar atom.

Ám az elismerést és az áldást nem szeretnénk kisajátítani. Talán személyesen is vállalhatná javaslatának törvényhozás figyelmébe ajánlását. Avagy – bűn az élet – ha nem is gondolta volna komolyan a dolgot, akkor műveinek sorában most ismételten maradandót alkotott: Kovács, Kis és Nagy urak remélhetőleg könnyebben megértik, amit nem értenek, hogy számunkra csak fohász marad: szabadíts meg a gonosztól.

Maradunk tisztelettel

néhány (túl)terhelt

kormánytisztviselő

Nekem hiányozni fog Moldova indulatossága, fanyar humora!



Kapcsolódó cikkek

2022. június 24.

Hamisított órákra csapott le a NAV

Több mint hétmillió forint értékben órát és csaknem egymillió forint értékben cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy furgonban az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán.

2022. június 24.

Jönnek az ispánok – a középkor feltámadása?

A Kormány képviseletében Varga Mihály pénzügyminiszter benyújtotta az Országgyűlésnek Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztés számos törvényben a kormánymegbízottról főispánra módosítja a kormányzat megyei elöljáróinak megnevezését. Kérdés, hogy valóban csak elnevezésbeli változásról van-e szó, vagy egy új kormányzati stílusról.