Mégis elmeszelhetik a házi pálinkafőzést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bíróság várhatóan elmarasztaló ítéletet hoz majd a magyarországi házi pálinkafőzéssel kapcsolatban. A kormány vészforgatókönyvvel készül – értesült a Magyar Nemzet.


Az Európai Bíróság tavaly február 21-én döntött úgy, hogy bíróság elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedékiadó-mentessége miatt. A szabad pálinkafőzés ügyében kötelezettségszegési eljárási indult Magyarország ellen.

Már 2013-ban év közben is sokszor módosult a környezetvédelmi termékdíjra vonatkozó szabályozás – ha többet szeretne tudni a tavalyi és a 2014-ben hatályba lépő változásokról, fel szeretne készülni azok alkalmazására, jöjjön el 2014. február 13-án szakmai rendezvényünkre!

Bővebb információk és jelentkezés itt

A lap úgy tudja, hogy a bíróság kimondja majd: azok is kötelesek jövedéki adót fizetni, akik évi 50 liternél kevesebb pálinkát főznek. A Magyar Nemzet információi szerint a nemzetgazdasági tárca már keresi a megoldásokat, amelyekkel Magyarország megőrizheti a házi pálinkafőzés adómentességét.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.