Megjelent az új munka törvénykönyve


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Még tavaly elfogadta az országgyűlés, de csak 2012-ben hirdették ki a 2012. évi I. törvényt a Munka törvénykönyvéről. Az új szabályozás 2012. július 1-től hatályos.

Néhány fontosabb változás:

1. Az alapszabadság húsz nap marad, de változás, hogy a munkáltatóknak évente hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadniuk.

2. Az új törvény alapján a védett kor továbbra is az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt évre vonatkozik, azonban a munkaadó felmondással a határozatlan időtartamú munkaviszonyt csak akkor szüntetheti meg, ha a munkavállaló lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, illetve olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

3. A hatályos szabályozáshoz képest nő – kétszázról 250 órára emelkedik – a rendkívüli munkaidő éves korlátja, a kollektív szerződésben pedig legfeljebb háromszáz órát lehet kikötni.

4. Újdonság az is, hogy a kormány a munkavállalók egyes csoportjaira eltérő összegű minimálbért állapíthat meg, így annak meghatározásakor figyelembe kell venni az egyes nemzetgazdasági ágazatok és földrajzi területek munkaerő-piaci sajátosságait is.

Forrás: 2012. évi I. törvény


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.