Megkötötték az e-útdíj-szerződést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szerződést kötött az i-Cell és az ARH társaságból álló, kizárólag magyar tulajdonú konzorciummal az elektronikus útdíjrendszer (e-útdíj) megvalósítására az Állami Autópálya Kezelő Zrt. április 19-én – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).


A Népszabadság múlt pénteken írt arról, hogy információi szerint a Getronics Kft. januári visszalépése után négy hónappal az i-Cell Kft. és szövetségesei kaphatnak lehetőséget az ország 6318 kilométernyi közútját lefedő hálózat kiépítésére.

A minisztérium írásos válasza szerint a kivitelezők vállalták, hogy július 1-jéig leszállítják az új rendszert, amely garantálja a használatarányos díjfizetést, valamint megfelel az európai uniós technológiai követelményeknek, vagyis kompatibilis az Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatással (EETS).

A július 1-jén induló használatarányos útdíjfizetési rendszer minden 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművet érint a kijelölt útszakaszokon, amelyek együttes hossza 6318 kilométer – közölte az NFM. A fizetési kötelezettséget a rendszer az úthasználat arányában, a kedvezményeket a gépjármű környezetvédelmi besorolása alapján határozza meg.

Mérlegképes Kreditkártya

Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt.

A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai

A tárca válasza szerint a határidőre megvalósuló bevezetés biztosítja a költségvetés számára a tervezett bevételt. Az e-útdíjból a költségvetésben 75 milliárd forint bevétel szerepel a második félévben.

Az új rendszer bevezetésével Magyarország eleget tesz az Európai Unió vonatkozó irányelveinek, továbbá megteremti a lehetőséget arra, hogy a Magyarországon áthaladó teherforgalom résztvevői igazságosan viseljék az úthálózat fenntartásának költségeit. Az elektronikus útdíjrendszer bevezetésével tehermentesíthetők az eddig jelentős tranzitforgalommal sújtott települések, az érintett városokon és falvakon áthaladó teherforgalom csökkenése elősegíti a környezetszennyezés visszaszorítását és növeli a közúti közlekedés biztonságát – hangsúlyozta a tárca.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.