Megnyomják a számlagyártást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Erre azért még a nyomdák sem számítottak: a Pátria összes arra alkalmas gépe az új típusú számlatömböket gyártja, akkora roham indult a papírboltokban január első napjaiban. Négy hónapra tervezett készletük másfél hét alatt fogyott el. A cégek valószínűleg sok olyan nyomtatványt is leselejteztek, amelyet nem kellett volna.

Január végéig senki nem lehet biztos abban, hogy az első papírboltban hozzájut az új típusú számlatömbökhöz. A Pátria Nyomdának négyhavi készlete olvadt el másfél hét alatt, a boltonkénti havi megrendelés többszöröse a megszokottnak – Készültünk a januári dömpingre, de ilyen mértékű hisztériára nem, mivel a szigorú számadású, új nyomtatványok már több mint fél éve elérhetők – tudtuk meg Nagy Norberttől, a Pátria Nyomda Zrt. kereskedelmi igazgatójától.

– Most az összes erre alkalmas gépünk szinte csak az egyszerűsített adattartalmú készpénzfizetési és az általános átutalásos számlatömböket nyomja, 10-18 ezer darabot naponta. Ezek 24 órán belül a központi raktárba, onnan további 24 órán belül a saját értékesítési hálózatba, illetve a viszonteladóinkhoz kerülnek. Legutóbb a vizitdíj bevezetése után küzdöttünk a mostanihoz hasonló helyzettel. Az efféle jogszabályváltozások után szinte képtelenség megtervezni az igények mértékét, mert amint beindul a vásárlási roham, a viszonteladók pillanatok alatt felszívják a nyomdák készleteit, hogy az ő polcaikon biztosan legyen az adott termékből – tette hozzá Nagy Norbert, aki arra számít, hogy január végére cseng le a számlatömbboom.

Megéri járni a papírboltokat

Januártól a kiszabható mulasztási bírság felső határa magánszemélyek esetén kétszázezer forintra, más adózó esetén ötszázezer forintra emelkedett. Néhány súlyosabb mulasztás szankciója – köztük a nyugtaadásé is – egymillió forintig terjedhet. Számla-, nyugtakibocsátási kötelezettség nem teljesítéséért az adózó alkalmazottja, képviselője vagy az értékesítésben közreműködő magánszemély is bírsággal sújtható – tíztől ötvenezer forintig.

A problémát nemcsak az okozza, hogy sok cég – többnyire kis- és közepes vállalkozás – az utolsó pillanatra hagyta a tömbcserét, az érintettek szerint a tájékoztatás sem volt megfelelő. Sokan a mai napig nem értik, mely nyomtatványok szabályszerűek, melyek nem – ezért a vállalkozások jó tömböket is leselejteztek. – Összemosódott néhány dolog. A felhasználók olyan számlákat is kidobtak, amelyekről azt hitték, elavult, pedig már az új, 12 karakteres sorszámmal rendelkeztek. A félreértés oka az, hogy a sorszámban szereplő hetes számjegy nem a felhasználhatóság idejét jelenti, hanem azt, hogy a nyomda melyik évben kapta a sorszámtartományt. A korábbi kötőjel pedig a költséghatékonyabb előállítás érdekében változott számmá. Tehát: minden 2007. január 1-je után (az APEH által kijelölt sorszámtartományba illeszkedő sorszámmal) gyártott nyugta és számla felhasználható 2008-ban is, sőt a nyomdák az idén is gyárthatnak 2007-ben kijelölt sorszámtartományú tömböket – mondta lapunknak Nagy Norbert.

Az általános átutalásos számlák még keresettebbek, mint a többi új típusú számla, mert sokan továbbra is azt hiszik – bár ennek cáfolatáról szintén külön APEH-állásfoglalás született -, hogy az áfatörvény módosítása értelmében az egyszerűsített készpénzfizetési számla január elseje óta nem használható adóigazgatási azonosításra.

A Pátria Nyomda húsz saját nyomtatványboltjában – ahol felhasználókat és viszonteladókat is kiszolgálnak – azt tapasztalják: bár még tart a roham, az egyszerűsített adattartalmú készpénzfizetési számlákat már elsősorban a viszonteladók keresik.

Forrás: Népszabadság


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 21.

Hamis mosószert terjesztő céget buktatott le a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozói egy több ezer tonna mosószerrel „ügyeskedő” elkövető felelősségre vonását kezdték meg iparjogvédelmi jogok megsértése miatt, és egy börtön elől bujkáló nőt is megtaláltak.

2023. szeptember 21.

NAV: érkeznek az adószámla-értesítők

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig megküldi az adószámla-értesítőket magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleinek, az adószámla-egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van, illetve 2022-re késedelmi pótléka keletkezett – közölte az adóhatóság csütörtökön.