Megszűnik a katasztrófavédelmi hozzájárulás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kormánypárti politikusok – köztük Rogán Antal megválasztott fideszes frakcióvezető – azt javasolják, hogy már az idei évre se kelljen katasztrófavédelmi hozzájárulást fizetni az érintett cégeknek. Indokolásuk szerint a tavaly ősszel elfogadott törvény értelmezhetetlen és káros.


A katasztrófavédelmi törvény tavaly őszi módosításakor határozott az Országgyűlés arról, hogy 2012-től katasztrófavédelmi hozzájárulást kell fizetnie a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemet működtetőknek és a veszélyes áruk tárolását, gyártását, feldolgozását végző gazdálkodó szervezetnek – idézte fel a Ház elé terjesztett törvénymódosító javaslatának indokolásában a fideszes Balla György, Koszorús László, Rogán Antal és Kupcsok Lajos, valamint a KDNP-s Aradszki András.

Emlékeztetnek: a hozzájárulást a veszélyes tevékenységből származó árbevétel után kell fizetni, ha azonban ez nem mutatható ki, akkor az adó alapja a hozzájárulást fizető társaság teljes tevékenységének nettó árbevétele. A hozzájárulás mértéke az adóalap 0,1 százaléka.

A kormánypárti politikusok azonban úgy vélik, hogy az érintett vállalkozásoknak – „nem utolsósorban a fizetési kötelezettséget megállapító norma jogbizonytalanságot okozó szövege miatt” – jelentős nehézséget okoz, sok esetben pedig teljesen lehetetlen annak meghatározása, hogy a teljes árbevételük mekkora részét adja a katasztrófavédelmi hozzájárulás alapjának minősülő veszélyes tevékenységből származó árbevétel. Így rákényszerülnek arra, hogy teljes árbevételük után fizessék a hozzájárulást.

„Ezért a hozzájárulás a jogalkotó eredeti szándékával ellentétes”, és jelentős többletköltséget okoz – írják a képviselők, akik ezzel indokolják javaslatukat, vagyis hogy a katasztrófavédelmi hozzájárulásra vonatkozó összes törvényi rendelkezést helyezze hatályon kívül a parlament, és azt már erre az évre se kelljen megfizetni.

A törvény a kihirdetését követő napon lépne hatályba, és 2018. január 1-jén veszítené hatályát.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.