Mi nem tetszik az IMF-nek az adórendszerben?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tranzakciós illeték jegybankra való kivetését, az egykulcsos, családi adókedvezménnyel bővített szja-rendszert és a kisvállalkozások kedvezőbb adóztatását kifogásolta az IMF-EU-küldöttség – mondta el Varga Mihály, a tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter.
A megbeszéléseken konkrét felvetésként hangzott el, hogy az MNB-re kivetett tranzakciós illetéket szüntesse meg a kormány. Azok után, hogy Európai Központi Bank (EKB) nyilvánosságra hozta szakértői véleményét, még határozottabb felvetésévé vált ez a nézet az EU/IMF delegációjának – mondta Varga Mihály, a tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a hiteltárgyalások első körének lezárása után. A magyar kormány megvárja, amíg megérkezik az EKB hivatalos véleménye, és ha ezt a véleményt magáévá teszi az Európai Bizottság is, akkor „nyilván nyitottak vagyunk arra, hogy szükség esetén ennek a módosításnak az előkészítését megtegyük” – közölte Varga Mihály.
Az egykulcsos adó is szóba került; egyrészt felvetették, hogy a kabinet vezessen be egy második kulcsot a tehetősebbek számára, de ennél többször hangzott el az a javaslat, hogy a családi adókedvezményt ne tartsa fenn a magyar kormány – közölte a miniszter. „2013 lesz az első tiszta éve az új adórendszernek, ekkor kivezetjük a szuperbruttót, a különböző kompenzációkat. A magyar kormány a családi kedvezményt fenn akarja tartani, mi 2013-at megvárnánk, és maximum 2013 első fél éve után vizsgálnánk meg, hogy az adórendszer milyen hatásokat tudott tiszta formájában kiváltani” – reagált az IMF-EU-küldöttség felvetésére mondta Varga Mihály.
A kis- és közepes vállalkozások adóztatásának kérdésében is nézetkülönbség volt a kormány és a delegáció között: az IMF/EU küldöttség a kkv-kat a nagy cégekhez hasonlóan adóztatná, amivel a magyar fél nem ért egyet.
Az ingatlanadó, a vagyonadó konkrét kérdésként nem került szóba a tárgyalásokon – mondta a miniszter.
Varga Mihály összességében keménynek nevezte a tárgyalássorozatot, de úgy vélte, a felek a fő irányokban egyetértenek, ami lehetővé teszi a hiteltárgyalások gyors őszi lezárását.
(Forrás: MTI)