Miért nehéz kiszámítani a cafeteria közterheit?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2015. évi cafetreia szabályozásnak van egy hátulütője, az éven belül megszűnő jogviszonyok esetében a munkaviszonyban töltött napokra arányosan kell meghatározni a béren kívüli jutattás keretösszegét.


Minden bizonnyal már Önök is túl vannak a 2015. évre szóló cafeteria nyilatkozatok leadásán, és az új számítási szabályok nem okoztak túlzott kellemetlenséget.

Sokan sok helyen próbálták meg megvilágítani, hogy minként is kell a gyakorlatban alkalmazni az új számítási szabályokat. Korábbi években már megtanultuk, hogy a béren kívüli juttatásoknál két dologra kell figyelni:

  • az egyedi értékhatárokra, illetve
  • az éves keretösszegre.

Azt is megtanultuk, hogy a törvényben meghatározott kereteken túl adott béren kívüli juttatások után az egyes meghatározott juttatásokra vonatkozó, magasabb adóterhelést kellett alkalmazni. Az éves keretösszeg 2014. december 31-ig 500 000 forint volt.

Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban –

Második, átdolgozott kiadás

A szerzők a számla és egyéb bizonylatok kiállításának, valamint az elektronikus számlázásnak az alapvető szabályait foglalják össze.

További információ és megrendelés >>

Az idei évtől a béren kívüli juttatások utáni adóteher kiszámításnál a nehézséget az okozza, hogy egyrészt ezt a kedvezményes adóterhelés mellett igénybe vehető éves keretösszeget 500 000 forintról levitték 200 000 forintra, másrészt a SZÉP kártyákra utaltatható összegek törvényi maximumának kihasználhatósága érdekében bevezetésre került egy új kategória: az évi 450 000 forintos rekreációs keret.

A 200 000 forintos értékhatár sokaknak húsbavágó, hiszen havi szintre lebontva, ez már nem elég a két legsikeresebb juttatásnak, az Erzsébet utalványnak és a munkába járásnak az azonos feltételek szerinti adózásához sem.

Ráadásul annak érdekében, hogy a két keret, mármint a béren kívüli juttatások éves kerete és a rekreációs keret  egymástól ténylegesen elkülöníthető legyen a béren kívüli juttatásokat is két csoportra kellett osztani: SZÉP kártya juttatásokra és azon kívüli egyéb béren kívüli juttatásokra.

Mostantól nem mindegy melyik béren kívüli juttatásból, mennyit igényel a munkavállaló. Az idei évben a cafeteria keret egyes elemeinek optimális összeállítása valós anyagi előnyt hozhat.

Természetesen minderről csak akkor beszélhetünk, ha adott cégnél a cafeteria keret bruttó összegben (a juttatások utáni közterhek is a keret terhére vannak elszámolva) és az elérhető éves cafeteria keret nettó értékben eléri vagy meghaladja a 200 000, illetve a 450 000 forintot.

Ha ezek a feltételek nem álnak fenn, akkor a módosult szabályok nem hoznak változást.

Az alábbi infografika szemléletesen mutatja be, hogy az egyes juttatás után hogyan alakul a munkáltatói adóter akkor, ha az adott juttatásra még alkalmazni lehet a béren kívüli juttatásokra vonatkozó kedvező adóterheket, illetve mennyi adót kell fizetni akkor, ha már nem alkalmazható a kedvező adószámítási szabály.

  Az új cafetreia szabályozásnak azonban van egy kellemetlen hátulütője, ami szintén a törvényben található. Az éven belül megszűnő jogviszonyok esetében a munkaviszonyban töltött napokra arányosan kell meghatározni az éves keretösszegeket. Utólag tehát mindent újra kell kalkulálni.

A gyakorlati életben ezért nehezen lehet lemodellezni a jogalkotói szándékot. Az éves nyilatkozatokat mindenki év elején teszi meg. Azonban, ha az év másként alakul, a munkáltatókra egyrészt a pótlólagos adófizetésen kívül többlet adminisztrációs teher rakódik, másrészt könnyen előfordulhat, hogy a bruttó cafeteria keretből az adott munkavállaló végül többet kapott, mint amennyire időarányosan jogosult lett volna. Végül szélsőséges esetekben a korábban adott béren kívüli juttatások adóterhe a körülmények utólagos megváltozása miatt később megnőhet.

Kisebb horderejű kiigazítással ez utóbbi eset orvosolható lenne. A többi meg a jövő zenéje. Egy év múlva ilyenkor okosabbak leszünk, és talán megtudjuk, mennyire váltak be a mostani cafeteria változásokhoz fűzött elvárások.

A bejegyzés szerzője Dr. Fekete Zoltán Titusz, az RSM DTM Hungary adómenedzsere. AZ RSM DTM Blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A magyar adórendszer modernizációja: az eÁFA-bevallás

Az eÁFA-rendszer 2024-es magyarországi bevezetése új korszakot nyitott az adóbevallások terén. Ez az innovatív, digitális megoldás jelentős változást hozott az ÁFA-bevallás folyamatában, amely megkönnyítheti a vállalkozások és könyvelők munkáját. S bár az új lehetőségek használata még önkéntes, várható, hogy hamarosan felváltja a hagyományos ÁNYK nyomtatványokat. Ennek ismeretében pedig minden vállalkozásnál érdemes elkezdeni a felkészülést az eÁFA-„konform” ügyviteli folyamatok és nyilvántartások kialakítására.

2024. február 27.

Karbonvám kötelezettség – még pár nap és lejár a határidő

Az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus (CBAM) egy olyan rendszer, amelyet az Európai Unió hozott létre a kibocsátási kockázat csökkentése érdekében. A CBAM célja, hogy az uniós országokba behozott termékek szén-dioxid-kibocsátását megfelelően számontartsa és ellensúlyozza. Az első CBAM adatszolgáltatási kötelezettség határideje eredetileg január 31. volt, de ezt végül kitolták 30 nappal, így van még pár nap felkészülni – foglalja össze az Adó Online-nak eljuttatott közleményében a Niveus Consulting Group.

2024. február 27.

Cafeteriával kapcsolatos 2024-es változások

A SZÉP-kártya két speciális szabálya már nem hatályos az év elejével; a 2024-es módosítások inkább a könyvelői, bérszámfejtői oldalt érintik. A részletekről friss videónkban dr. Kovács Ferenc okleveles adószakértő, az Adó szaklap főszerkesztője beszél.