Minimálbéresek százmilliós bankszámlával


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adó- és közteherreformra van szükség, meggondolandó a vagyonamnesztia bevezetése – hangzott el a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal csütörtöki ülésén.

Az adóbázis kiszélesítése mellett azonnal hozzá kell kezdeni az adó- és járulékreformhoz, mert a 24. órában vagyunk – jelentette ki Bienerth Gusztáv, Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke. Példával illusztrálta, hogy az USA vízumkérő lapnál jövedelemigazolást és bankszámlát is kérnek, amiből az derül ki, hogy minimálbéresek sokszáz milliós bankszámlával rendelkeznek.A ˝fehérek˝ finanszírozzák a ˝feketéket és a szürkéket˝, azaz a potyautasokat – érzékeltette a reformlépések szükségességét Bienerth Gusztáv.

Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója azt javasolta, hogy egy bizonyos időhorizonttal számolva a vagyon típusú adókkal váltsák fel a jövedelem típusú adókat. Véleménye szerint három kulcsos személyi jövedelemadó lenne kívánatos.

Vagyon, ingatlan

A vagyonadók bevezetésével együtt szükséges lehet egyszeri vagyonamnesztia bevezetése annak érdekében, hogy legyen viszonyítási pont – magyarázta Erdei Tamás, hozzátéve, hogy ezt a lépést elmulasztotta a törvényhozás 1990 után. Ha nem lesz ilyen amnesztia, akkor a nem legálisan szerzett jövedelmek sosem fognak ˝visszajönni˝ az országba – érvelt Erdei -, példaként felhozva, hogy ilyen amnesztiát vezetett be Olaszország és Németország is.

Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke kisebbségi véleményként felvetette, hogy az ingatlanadó bevezetése nem indokolt a vállalkozásoknál, elsősorban az ingatlanfejlesztőknél, hiszen termelőeszközökről van szó.

A kerekasztal résztvevői megfogalmazták, hogy adóváltoztatást csak akkor fogadjon el a törvényhozás, ha hatástanulmány bizonyítja annak szükségességét.

Forrás: Piac&Profit


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.