Minimálisan fizetendő munkabérek közterhei 2016-tól
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Első ránézésre úgy gondolhatjuk, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum csak a munkaviszonyban foglalkoztatott dolgozókra vonatkoznak, de ez nem ilyen egyszerű. Rajtuk kívül az egyéni vállalkozók és a társas vállalkozók minimális járulékalapjának megállapításához is alapul szolgálnak. Nem hangsúlyozható eléggé, hogy a garantált bérminimum alkalmazását nem a dolgozó iskolai végzettsége határozza meg, hanem maga a munkakör által megkívánt szakképzettség.
2015. december 29-én hirdették ki a Magyar Közlöny 2015/206. számában a 454/2015. (XII. 29.) Korm. rendeletet, a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról.
Az ebben foglaltak szerint, a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2016. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 111.000 forint, órabér alkalmazása esetén 639 forint.
A legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén 2016. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 129.000 forint, órabér alkalmazása esetén 742 forint.
Ezeket a rendelkezéseket első alkalommal a 2016. január hónapra járó munkabérek megállapításánál kell alkalmazni!
Első ránézésre úgy gondolhatjuk, hogy ezek az előírások csak a munkaviszonyban foglalkoztatott dolgozókra vonatkoznak, de ez nem ilyen egyszerű. Rajtuk kívül az egyéni vállalkozók és a társas vállalkozók minimális járulékalapjának megállapításához is alapul szolgálnak.
Navigátor Adózás modul
|
Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel.
A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek.
Megrendelés >>
|
Tudnunk kell azt is, és nem hangsúlyozható eléggé, hogy a garantált bérminimum alkalmazását nem a dolgozó iskolai végzettsége határozza meg, hanem maga a munkakör által megkívánt szakképzettség. Tehát, ha a 8 általánost végzett munkavállaló olyan munkakört tölt be, ami szakmunkás bizonyítványt igényel, akkor is a garantált bérminimum alkalmazása kötelező. Persze kaphat ennél magasabb munkabért is a munkavállaló.
Most pedig nézzük egy munkavállaló nettó munkabérét és a fizetendő közterheket a következő feltételek mellett! A dolgozót
sor-
szám
|
megnevezés
|
garantált
bérminimum
|
minimálbér
|
1.
|
bruttó munkabér
|
129.000
|
111.000
|
2.
|
– levont szja 15%
|
– 19.350
|
– 16.650
|
3.
|
– levont nyugd.jár. 10%
|
– 12.900
|
– 11.100
|
4.
|
– levont term.egbizt.4%
|
– 5.160
|
– 4.440
|
5.
|
– levont pénzbeli egb.3%
|
– 3.870
|
– 3.330
|
6.
|
– levont m.erőpiaci j. 1,5%
|
– 1.935
|
– 1.665
|
7.
|
összes levonás 33,5%
|
43.215
|
37.185
|
8.
|
nettó munkabér
|
85.785
|
73.815
|
9.
|
szociális hozzájár.adó 27%
|
34.830
|
29.970
|
10.
|
szakképzési hozzájár. 1,5%
|
1.935
|
1.665
|
11.
|
a cég költsége (1+9+10. sor)
|
165.765
|
142.635
|
A minimálbért a szakképzettséget nem igénylő (egyszerű) foglalkozásokban dolgozó munkavállalókra lehet alkalmazni, valamint az ügyvezetők minimum-járulékának alapja lehet az előírt szorzókkal.
Mindenki másnál a garantált bérminimumot kell alkalmazni.
A minimumjárulékok alapja a társas vállalkozók személyes közreműködése esetén, illetve egyéni vállalkozónál:
-
nyugdíjjáruléknál a garantált bérminimum,
-
mindhárom egészségbiztosítási járulékfajtánál a garantált bérminimum másfélszerese,
-
a szociális hozzájárulási adó alapja a pedig garantált bérminimum 112,5%-a.
2015-ben a nettó minimálbér összege 68.775 forint volt. 2016-ban havi 5.040 forinttal többet kap az egyszerű munkát végző dolgozó. A garantált bérminimum havi nettó összege 2015-ben 79910 forint volt. Ennél most 5.875 forinttal többet kaphat a szakképzettséget igénylő munkát végző munkavállaló. Mindez önmagában kedvezőnek értékelhető, de még mindig rendkívül alacsonyak a bérek a standard kiadásokhoz és az árszínvonalhoz képest.
Példák az áfatörvény alkalmazásához
|
Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.
Megrendelés >>
|