Minősített vállalkozók indulhatnak a kiemelt közbeszerzéseken


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csak biztonsági minősítésen átesett fő- és alvállalkozók indulhatnak azokon a közbeszerzéseken, amelyek minősített adatotokat tartalmaznak, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintik, illetve különleges biztonsági intézkedést igényelnek.

A 2012. január 1-jén hatályba lépő új közbeszerzési törvény rögzíti, hogy a nemzetbiztonság érdekeit érintő közbeszerzésekre külön szabályok vonatkoznak majd. Ezeket tartalmazza a kormányrendelet tervezete.

A mindenkori nemzeti értékhatárt elérő ilyen beszerzéseknél automatikusak a különös szabályok, míg az uniós értékhatárokat elérő beszerzéseknél a kivételes szabályok alkalmazását az Országgyűlés illetékes bizottsága mondja ki.

Az ilyen beszerzéseken induló ajánlattevőkről és alvállalkozókról a Nemzeti Biztonsági Felügyelet (NBF) jegyzéket vezet. A jegyzékre úgy lehet felkerülni, hogy a cég kitölt egy adatlapot – amely nemcsak róla, hanem az alkalmazottakról is kér adatokat – majd ezt követi a minősítési eljárás. A különböző biztonsági hivatalok a céget és a személyeket is ellenőrzik, minderre 50 nap áll rendelkezésükre, de ez a határidő egyszer 30 nappal meghosszabbítható.

A verseny úgy érvényesül, hogy az ilyen közbeszerzéseken a jegyzékben szereplő cégek indulhatnak, illetve azok kérhetők fel ajánlattételre. Maguk az eljárások nagyban hasonlítanak a normál közbeszerzésekhez.

Ha jogvita keletkezik az ajánlatkérő és az ajánlattevő között, akkor annak eldöntésére nem a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, hanem egyből a bírósághoz lehet fordulni.

Forrás: A rendelet tervezete


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.