Módosították az alkotmányt: elvehetik a nyugdíjakat, mindekitől


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az országgyűlés fideszes többsége elfogadta a fél évig hatályban lévő alkotmány módosítását, amely kimondja, hogy bármely korhatár alatti nyugdíjas nyugdíja elvehető – eddig ez elképzelhetetlen alkotmánysértésnek minősült. Mától alkotmányos, hacsak az Alkotmánybíróság (Ab) nem látja másként.

Az országgyűlés elfogadta a Lázár János és Balsai István fideszes politikusok által jegyzett azon alkotmánymódosítást, amely kimondja, hogy a jövőben egyszerű törvénymódosítással – amelyhez nem kell kétharmados többség – a jövőben megvonhatják a korhatárt be nem töltött nyugdíjasok nyugdíját. A javaslatról név szerint szavaztak, azt csak a Fidesz és a KDNP támogatta. A parlament 263 igen, 108 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el az alkotmány módosítását.

A kormány ideológiája szerint ez a javaslat rendvédelmi dolgozókra vonatkozna – azonban az alkotmánymódosítás ennél általánosabban fogalmaz: a jövőben „”az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető.”” A politikai ígéretek szerint katonák, rendőrök, smasszerek is csak abban az esetben esnek el a járadékuktól, ha fiatalabbak 57 évnél – ám mint látható az alkotmányba ezt sem emelték be a képviselők.

Az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi határozata szerint alkotmánymódosítás nem lehet alkotmányellenes – bár ezzel a kérdéssel egyes jogtudósok vitatkoznak – viszont az Ab eddigi ítélkezésből az is világossá vált, hogy megszerzett szociális jog nem csorbítható. A fideszes javaslat a kormány azon intézkedéseibe is illeszkedik, hogy a rokkantnyugdíjakra fordított kiadásokat csökkentse.

Folytatás a Napi Gazdaságban.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.