Munkaidő-csökkentés és társadalombiztosítási kötelezettségek

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gazdasági világválság következményeként a gazdálkodó szervezeteknél egyre inkább előtérbe került a létszámleépítés szándéka. Alternatív megoldást jelenthet a létszámleépítés helyett a munkaidő csökkentése. Az Adó-Tb Kalauz 2009/8. számában megjelent cikk a munkaidő csökkentésével összefüggésben a biztosítással és ennek szerves részeként a járulékfizetési kötelezettség alakulásával kapcsolatos tudnivalókat tekinti át.

A biztosítási kötelezettség megállapítása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a munkavállaló foglalkoztatása teljes vagy részmunkaidőben történik-e. A munkaviszony vagy azzal egy tekintett alá eső jogviszony esetében a biztosítási kötelezettség minden esetben független a munkaidő hosszától.
A részmunkaidőben és a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló teljes körű biztosítottként a társadalombiztosítási ellátások teljes körére jogosultságot szerezhet.
A járulékfizetési kötelezettség a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint alakul.

Járulékfizetési kötelezettség

A foglalkoztatással összefüggésben a foglalkoztatót terheli a 29 százalékos (2009. júliustól csökken, először augusztus 12-én kell a csökkentett járulékokat fizetni!) társadalombiztosítási járulék és teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a havi 1950 forint összegű tételes egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség.

Részmunkaidős foglalkoztatás esetén a tételes egészségügyi hozzájárulás összegét a munkaidő arányában, de legfeljebb 50 százalékkal csökkentett összegben kell megállapítani.
A munkaviszony keretében foglalkoztatottak esetében érvényesül a havi 143 ezer forint minimálbér kétszeres összege utáni foglalkoztatói kötelezettség, hiszen a foglalkoztató legalább ez után az összeg után teljesíti a társadalombiztosítási járulék fizetési kötelezettségét. Amennyiben a foglalkoztatás nem teljes munkaidőben valósul meg, a minimálbér kétszeresét a munkaidő arányában kell csökkenteni.

Amennyiben a ténylegesen juttatott járulékalapot képező jövedelem összege nem éri el a minimálbér kétszeres összegét, a havi bevallásban közölheti a foglalkoztató a tényleges járulékalapot. Abban az esetben, ha a foglalkoztató nem jelenti be a foglalkoztatottjának a tényleges járulékalapot képező olyan jövedelmét, amely nem éri el a minimálbér kétszeresét, a biztosítottól a tényleges járulékalap figyelembevételével kell az egyéni járulékokat levonni. A tényleges és a minimálbér kétszeresének különbözete után fizetendő egyéni járulékok megfizetésének kötelezettsége a foglalkoztatót terheli.

A biztosított járulékfizetési kötelezettsége szintén az általános szabályok szerint alakul. A 4 százalék természetbeni és a 2 százalék pénzbeli egészségbiztosítási járulék mellett a 9,5 százalék nyugdíjjárulék megfizetésének alapja megegyezik a társadalombiztosítási járulék alapjával. Magán-nyugdíjpénztári tagság esetén 1,5 százalék a nyugdíjjárulék és 8 százalék a tagdíj.

Tulajdonképpen a munkaidő csökkentése a járulékfizetés és egyéb kötelezettségek tekintetében a járulékalap csökkentésén kívül egyéb változást nem eredményez. Ez alól csak az az eset kivétel, ha a magánszemély munkaviszony keretében megszerzett nyugdíjjárulék köteles jövedelme – ide nem értve a teljes munkaidőben foglalkoztatottakat és azokat, akiket adott munkakörben a munkakörre irányadó munkaidőben foglalkoztatnak – nem éri el a minimálbér összegét, a biztosítási idő arányos része vehető szolgálati időként figyelembe.

Fizetés nélküli szabadság?

Gyakorta fordul elő, hogy a foglalkoztatók a fizetés nélküli szabadság igénybevételének lehetőségét kínálják fel – költségcsökkentő megoldásként – munkavállalóiknak. Foglalkoztatónként változik, hogy például hetente meghatározott napon, illetve napokon nincs a munkavállalóknak munkavégzési kötelezettségük, esetleg a munkavégzés alóli mentesítés időtartama heti vagy azt meghaladó időtartamot is felölelhet. Ez a lehetőség azonban több problémát is felvet.

A Tbj. szabályai szerint szünetel a biztosítási kötelezettség – egyebek mellett – a fizetés nélküli szabadság, a munkavégzési (szolgálatteljesítési) kötelezettség alóli mentesítés időtartama alatt – kivéve, ha a munkavégzés alóli mentesítés idejére a munkaviszonyra vonatkozó szabály szerint átlagkereset jár, illetőleg munkabér (illetmény), átlagkereset (távolléti díj), táppénzfizetés történt. A biztosítási jogviszony szünetelése azt jelenti, hogy a szünetelés időtartama a társadalombiztosítás ellátásaira való jogosultság megállapítása szempontjából nem vehető figyelembe.
A foglalkoztató oldaláról azok a magánszemélyek, akiknek a biztosítási jogviszonya szünetel, nem minősülnek biztosítottnak. A foglalkoztató a biztosítási jogviszony szünetelésének kezdetéről és a szünetelést követően a biztosítási jogviszonyról bejelentési kötelezettséget teljesít, adott esetben akár naponta is eleget kell tennie e kötelezettségének.

A magánszemély oldaláról a néhány napos biztosítási jogviszony szünetelése nem eredményez járulékfizetési kötelezettséget. Mert ugyan a magánszemély nem biztosított, de egészségügyi szolgáltatásra továbbra is jogosult.
Ebben az esetben a foglalkoztató a tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetésének kötelezettsége alól azokra a napokra mentesül, amelyekre a dolgozóknak fizetés nélküli szabadságot engedélyezett, illetve a dolgozóknak nincs munkavégzési kötelezettségük, és díjazásban nem részesülnek.
Ügyelni kell azonban a járulékfizetési felső határ csökkentésére.

A munkaidő csökkentése több jogviszony egyidejű fennállásakor

A munkaidő csökkentése azokban az esetekben, amikor a munkaviszonyban álló magánszemély egyéni vagy társas vállalkozói jogviszonnyal is rendelkezik a vállalkozói státusának és ezzel egy időben a járulékfizetési kötelezettségének a megváltozását eredményezheti.
Az egyéni/társas vállalkozó abban az esetben minősül többes jogviszonyban állóknak, ha egyidejűleg fennálló biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyában a foglalkoztatásának időtartama eléri a heti 36 órát. Generális szabály, hogy a heti 36 órás foglalkoztatás megállapításánál az egyidejűleg fennálló munkaviszonyokban előírt munkaidőt össze kell számítani.

A többes jogviszonyban álló egyéni/társas vállalkozó ez esetben csak a tényleges vállalkozásból származó kivétje/tagi jövedelme után kötelezett a járulékfizetési kötelezettséget teljesíteni. A heti 36 órát elérő foglalkoztatására tekintettel 2 százalék pénzbeli egészségbiztosítási járulékot nem kell fizetnie, és nincs minimális járulékalap-megállapítása sem. Eva adózó egyéni vállalkozó az eva-adóalap 4 százaléka után fizeti a társadalombiztosítási, természetbeni egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot (tagdíjat).

Amennyiben a munkaidő csökkentéssel a foglalkoztatása már nem éri el a heti 36 órás időtartamot, vállalkozóként főfoglalkozásúnak minősül. A főfoglalkozású vállalkozók a társadalombiztosítási és egyéni járulékot a vállalkozói kivét, átalányadózó esetén az átalányadó alapját képező jövedelem, de havi átlagban legalább a minimálbér kétszerese után fizeti meg. Ha a vállalkozói kivét, az átalányadó alapját képező jövedelem nem éri el a minimálbér kétszeresét, az egyéni vállalkozó az Art. 31. § (2) bekezdésében meghatározott bevallásban – a tényleges járulékalapot képező jövedelem, átalányadózás esetén az átalányadó alapját képező jövedelem feltüntetésével – bejelentést tehet arról, hogy a társadalombiztosítási járulékot a tényleges járulékalapot képező jövedelem, illetőleg az átalányadó alapját képező jövedelem, de legalább a minimálbér alapulvételével fizeti meg.

Társas vállalkozók esetében ugyanez a helyzet azzal az eltéréssel, hogy a társadalombiztosítási járulékot, a személyes közreműködésre tekintettel kifizetett (juttatott) járulékalapot képező jövedelem, de havi átlagban legalább a minimálbér kétszerese után fizeti meg. Ha a járulékfizetési kötelezettség nem áll fenn egy teljes naptári hónapon át, egy naptári napra az előzőek szerinti összeg harmincad részét kell figyelembe venni. Ha a járulékalapot képező jövedelem nem éri el a minimálbér kétszeresét, a foglalkoztató az Art. 31. § (2) bekezdésében meghatározott bevallásban – a tényleges járulékalapot képező jövedelem feltüntetésével – bejelentést tehet arról, hogy a társadalombiztosítási járulékot a járulékalapot képező jövedelem, de legalább a minimálbér alapulvételével fizeti meg.

A heti 36 órás foglalkoztatás megállapítása során az egyidejűleg fennálló munkaviszonyban előírt munkaidőt össze kell számítani.
A gyakorlatban ez azonban problémát okozhat, mert az Mt. szabályai szerint a munkaidő meghatározása történhet munkaidőkeretben is.

A cikk teljes terjedelemben az Adó-tb Kalauz szaklap 2009/8. számában olvasható.

Forrás: Adó-tb Kalauz 2009/8. szám

---