Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szjacsökkentés, áfacsökkentés, minden szja-bevallást a NAV készítene el – Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nagy változásokról beszélt.
Varga Mihály a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum ) által megrendezett XVI. Pénzügyi Csúcstalálkozón beszélt arról, hogy a tervek szerint még ebben a kormányzati ciklusban az egyszámjegyű szja mellett, az áfa 27 százalékos kulcsa is csökkenhet.
Korábban a miniszter rádióműsorban a közrádióban nyilatkozott arról, hogy vizsgálják annak lehetőségét, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készítse el a személyi jövedelemadó bevallásokat.
A miniszter hangsúlyozta: munkaanyagról van szó, döntések még nem születtek, de vizsgálják annak lehetőségét, hogy hosszú távon a lakosságnak ne kelljen adóbevallást készítenie.
Varga Mihály hozzátette: támogatja ezt az elképzelést, és bízik benne, hogy a jogszabályi-technikai-informatikai hátteret megvizsgálva ez lehetségessé válik.
Szeretnék elérni, hogy ha a NAV úgyis rendelkezik minden cég pontos adataival, bevallásaival, akkor csak egy technikai lépés, hogy összevezetve az adószámokon a különböző kifizetéseket, jövedelmeket, az adóhivatal készítse el az adóbevallásokat – közölte a nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette: ez a munkáltatóknak is könnyebbséget jelentene.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!