Nagyban csalnak adót egyes francia politikusok

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha a franciák figyelmét nem a terrortámadások, a gyenge kormányzati teljesítmény és a kormányátalakítás meglepetései kötnék le, minden bizonnyal a nagy adócsalási ügyekre figyelnének, vagyis ismert emberek és ismert cégek ügyei foglalkoztatnák a közvéleményt, no meg az, hogy hányan „hozzák haza” külföldre rejtett vagyonukat a hatóságok szigorától félve. Bőven lenne, ami kiverhetné a biztosítékot, hiszen évente 2-3 milliárd euró folyik be a költségvetésbe a bűnbánó adócsalóktól, de ha helyesek a becslések, akár az 50-60 milliárdot is elérheti az elsíbolt adótömeg.
 

Banki bűnszervezetek, adócsaló tízezrek?

A párizsi fellebbviteli bíróság a napokban jóváhagyta a brit HSBC bankcsoport elleni eljárás megindítását, mivel azt gyanítják, hogy svájci leányvállalatán, a HSBC Private Bankon keresztül adóparadicsomi műveletekkel és bankszámlákkal segítette francia ügyfeleit abban, hogy eltüntessék jövedelmeiket az adóhatóság elől. Sőt, egyes hírek szerint a bank nemcsak segítette az ügyfeleket, hanem kifejezetten bátorította is őket a bank adócsalási mechanizmusának használatára. Az ügy egy olyan adatbázisra épül, amelyet még Hervé Falciani programozó lopott el a HSBC-től, majd szivárogtatott ki 2008 decemberében a francia adóhatóságnak, miután meggyőződött arról, hogy bankja rendszere alkalmas az adócsalásra (ezért nevezik az ügyet összefoglalóan Swissleaks-nek). A Falciani-féle szivárogtatás révén elindultak az adócsaló ügyfelek elleni francia büntetőperek is, noha a hatóságok elnézőnek bizonyultak azokkal, akik nem vitatkoztak sokat, hanem befizették a hiányzó adókat a költségvetésnek. 2015-ben azonban emiatt kapott letöltendő börtönbüntetést Arlette Ricci, a Nina Ricci-parfümbirodalom örököse, aki az édesapjától örökölt pénzt rejtegette hosszú éveken át svájci bankszámlákon.

Hasonlóan terebélyes rétestészta lehet a szintén svájci UBS bank dolga: a francia adóhatóság az elmúlt hetekben megszerzett egy 38 000 tételes listát a bank 2008-as francia ügyfeleiről, akik állítólag összesen 12 milliárdot helyeztek el a banknál – igaz, a számlákhoz tartozó természetes személyeket még nem sikerült azonosítani és ezért nem biztos, hogy minden ügyfél csalt és nem jelentette be a számláját a francia adóhatóságnak (ha legális forrásból szerzi a pénzt, bejelenteti az adóhatóságnak a számla létét és megfizeti az 1,3 millió euró feletti vagyonnal rendelkezők által fizetendő vagyonadót, akkor mindenki ott tartja a pénzét, ahol akarja). Az UBS bank ellen egyébként már 2013 óta szintén folyik eljárás adócsalás elősegítése miatt, a most – német vonalon – előkerült lista csak egy újabb elem ebben az ügyben, de nem lenne meglepő ha hamarosan elkezdenének – mintegy véletlenül – szivárogni az ismert nevek.

Nagy emberek nagy ügyei

Míg a svájci bankok szorongatása bonyolult és sok szempontból megfoghatatlan, nehezen átlátható probléma (hiszen alibi-cégek, adóparadicsomi műveletek, vagyonkezelők és hasonló finomságok játszanak bennük), az átlag francia számára is könnyen érhetőek az ismert emberek adóügyeit kapargató hatósági ügyek.

A francia politikában meglepően keveset beszélnek például arról, hogy a „tiszta kezekkel” is kampányoló Nemzeti Front (FN) nemcsak mint párt van tele gyanús pártfinanszírozási ügyekkel, hanem volt elnöke sem biztos, hogy teljesen „tiszta”. Jean-Marie Le Pen ugyanis a hetvenes években jelentős vagyont örökölt egy iparmágnástól, s hosszú évtizedek óta hadban áll az adóhatósággal ez ügyben (első felesége egy televíziós adásban pakolt ki a nyolcvanas években mindenféle svájci, adózatlan pénzekről). Idősebb Le Pen 2013-ban már elismerte, hogy 1981-ben nyitott egy svájci számlát az UBS-nél, majd 2015 tavaszán, felmerült, hogy egy bizalmasa révén az FN alapítója 2,2 millió eurót helyezett egy svájci banknál (kezdetben az HSBC-nél, majd a CBH-nál), majd 2014-ben a Bahamákra utalta a pénzt. Le Pennél 2015 novemberében tartottak házkutatást. Esetében ráadásul az is felmerül problémaként, hogy – így a gyanú – EP-képviselői vagyonbevallásából is kihagyta svájci számláját, illetve szintén EP-képviselő lányával együtt vélhetően alulbecsülte ingatlanvagyona értékét. Persze nyilvánvalóan bizonyítani szükséges, hogy a kérdéses számla-számlák a de facto a radikális politikushoz tartoznak, mint ahogy azt a felröppent hírt is, hogy a politikus jelenlegi felesége 2008-ig (állítólag) számlát tartott fenn a Crédit Suisse-nél egy vagyonkezelő révén (2008-ban 200 000 eurót utalhattak át a franciaországi számlájára ettől a cégtől, számlabezárás közleménnyel). A pár esetében tehát összesen három gyanús számláról tudunk. (Itt érdemes még egyszer aláhúzni, hogy a francia adójog számára fontos, hogy tudják, ki hol és mennyi pénzt tárol, akkor is, ha adózott, mert létezik vagyonadó.)

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal
ADÓ szaklap online ADÓ-kódex szaklap online Számviteli tanácsadó szaklap online Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ kérdések és válaszok Ado.hu Prémium cikkek Rendelje meg most >>

Svájci számla játssza a főszerepet egy volt francia miniszter, Jérôme Cahuzac perében is – az adózást mint polgári erényt bemutató Hollande-elnökség adócsalás gyanújába keveredett költségvetési minisztere – természetesen – az adócsalások elleni harcért is felelős volt, mielőtt sor került volna lebukására és dicstelen távozására. Mint kiderült, a volt miniszter 600 000 eurót tárolt egy svájci bankszámlán, aminek az eredete egyelőre nem tisztázott (az egyik teória szerint a kilencvenes évekből maradt vissza a pénz, mely Michel Rocard kampányát finanszírozhatta – ezt a gyanút többek között arra alapozzák, hogy Cahuzac akkor Rocard közelében mozgott és az évtizedek során soha nem nyúlt a számlához). A rossz nyelvek szerint az ő turpisságára is ex-felesége bosszúja révén derülhetett fény, igaz, most utóbbi is bíróság előtt áll, mert a gyanú szerint neki is voltak hasonló titkos számlái… a per egyébként nem zárul majd le gyorsan, a jelen állás szerint szeptemberben folyatódik, mert bizonyos eljárásjogi kérdéseket először az Alkotmánybíróságnak kell megvizsgálnia.

Nem mellesleg a Le Penek vagyonbevallása azért kerülhetett a hatóságok kereszttüzébe, mert a Cahuzac-ügyön felbuzdulva gyorsan törvényt fogadtak el a kötelező bevallásokról és – itt a lényeg – azok ellenőrzéséről is. Ma már egy külön hatóság foglalkozik azzal, hogy ellenőrizze a vagyonbevallásra kötelezett tisztviselők anyagait, s az elmúlt években bizony ismert emberek is a horogra akadtak, volt olyan miniszter, aki kilenc hónap után kényszerült arra, hogy lemondjon, miután kiderült, éveken keresztül még az adóbevallásait sem volt képes időben elkészíteni, nemhogy befizetni a befizetni valót.

Persze nemcsak politikusok állnak az adóhatóság kereszttüzében, hanem más ismert emberek is. Ugyancsak offshore ügyletekkel való adócsalást gyanítanak a hatóságok például a legendás Karl Lagerfeld környékén, aki jelenleg is a Chanel vezető divattervezője. úgy hiszik, hogy mintegy 20 milliárd eurót szívott ki az országból egy céghálózaton keresztül, hogy aztán a kedvezőbb adózású Írországban, az Egyesült Államokban és a brit Virgin-szigeteken adózhasson. A suivre, vagyis ennek az ügynek még lesz folytatása.

A hatóságok bekeményítenek

Úgy tűnik, a banktitokra évtizedeken keresztül oly kényes Svájc igencsak népszerű azok között, akik valamilyen oknál fogva el akarják rejteni a pénzüket a saját hazájuk hatóságai elől. Nemcsak bűnözőkre, terrorizmust finanszírozókra, fegyverkereskedőkre kell gondolni, hanem például számos zsidó családra is, akik a harmincas években menekítették a vagyonukat Svájcba a nácik elől (nyilván nem utóbbiak állnak a hatóságok célkeresztjében, de az anyagokat elemző újságírók szerint ezek a pénzek/számlák is megjelennek például az HSBC-től kikerült listákon).

Nem véletlenül harcolnának a hatóságok az adóelkerülés ellen a kötelező adatcsere intézményén keresztül, hiszen nagyban megkönnyítené a nemzeti adóhatóságok dolgát a svájci adótitok vége. EZ nagyjából várható is: hamarosan a svájci hatóságoknak már nem lesz mérlegelési joga, hogy kiad-e adatokat, vagy sem és az ügyfél-névtelenség lehetőségei is beszűkülnek. 2014 végén Berlinben ugyanis eldöntötték, hogy 2017-től és 2018-tól mintegy 90 ország alkalmazza a kötelező adatcserét. Ez nem egyszerűen technikai és bűnüldözési kérdés, Franciaországban legalábbis biztosan nem. Amikor a francia költségvetés és államadósság olyan helyzetben van, amilyenben, és amikor az „elegünk van az adókból!” felkiáltás egyfajta politikai hívószó sokak számára, fontosak az ilyen intézkedések nemcsak anyagilag, hanem szimbolikusan is.

A cél ugyanakkor ebben az esetben sem a börtönök, sokkal inkább az államkincstár megtöltése. 2013 júniusa óta a kormány megerősített adóamnesztia-rendszerben várja a haza a bűnbánó adózókat, olyannyira, hogy még vidéki kirendeltségeket is szervezett a bűnbánó adózok kényelmét elősegítendő. A hatás már most látszik. A Le Figaro összefoglalója szerint a helyzetüket rendezni kívánók hetente 130 „dossziét” küldenek az ezzel foglalkozó pénzügyminisztériumi osztályoknak, s évente most már több, mint 2 milliárd eurót fizetnek be a költségvetésnek. Ez a mintegy 600 milliárd forintnak megfelelő összeg nemcsak magyar viszonylatban lenne hatalmas összeg, hanem a franciák számára sem kevés, hiszen a 20-30 milliárdos költségvetési megtakarításokat ők is centenként kaparják össze. Persze ez is eltörpül az adócsalások évi 60 milliárd körüli becsült összegéhez viszonyítva (ami nagyságrendileg a teljes francia köznevelés éves költségvetésének felel meg).

Aki azonban nem akar „bűnbánni”, az azért számíthat a hatóság haragjára. 2013 végén egy nagy törvényt fogadtak el az adócsalások ellen, specializált ügyészséget hoztak létre, több nyomozati jogkört kaptak a fináncok, megnövelték a büntetéseket és – nyilván okulva a Falciani-ügyből – védelmet kínáltak a bejelentőknek is. Külön törvény született az ÁFA-csalások elleni harcra: azok is évi tízmilliárdos kárt okozhatnak az államnak.

Az egyetlen probléma, és ezzel majd a francia államnak is szembe kell néznie: a kötelező adatcserét vállaló 90 ország még nem a világ összes országa. Vagyis az előrelépések ellenére még nem sikerült minden offshore-pontot felszámolni. A fifikás adótanácsadók és ügyvédek biztosan találnak majd új adóparadicsomokat kényes ügyfeleiknek. A harc tehát folytatódik az államok és az adócsalók, tágabb értelemben pedig a polgártársakat meglopó ügyeskedők és a közszolgáltatásokat helyettük is finanszírozó tisztességes adózók között.

---